Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy kábítószer-terjesztői hálózat ügyében, ami Jász-Nagykun-Szolnok megyét is érintette. A kiterjedt akciósorozat eredményeként tíz kereskedőt és kilenc fogyasztót azonosítottak, emellett jelentős mennyiségű tiltott szert és két gépjárművet is lefoglaltak a hatóságok.
A rendőrség információi szerint a hálózatban részt vevő dílerek szorosan együttműködtek: a vásárlói igényeknek megfelelően egymás között is adták-vették a különféle illegális anyagokat, köztük kokaint, kristályt és különféle tablettákat.
A felderítés egy békéscsabai vállalkozóval indult, aki legális tevékenysége mellett két alkalmazottját is bevonta a drog értékesítésébe. A csoport főként egy mezőberényi apa-fia párostól szerezte be a kristályt, majd a terjesztői kör akkor bővült, amikor az egyik alkalmazott testvére kapcsolatba került egy jászberényi férfival. A nő és élettársa útján a békéscsabai és a jászberényi ág összekapcsolódott.
A Jászságban működő csoport – egy jászberényi férfi, annak fia és egy jászteleki társuk – elsősorban kokainnal és tablettákkal szolgálta ki a vevőkört.
A rendőrség a Körös Közterületi Támogató Alosztály közreműködésével csapott le a bűnszervezet tagjaira. Az egyik kulcsfigura elfogásakor, még 2025 novemberében, több mint 3 millió forint értékű, mintegy 90 gramm kokaint találtak a nyomozók, emellett lefoglaltak két személygépkocsit is, amelyeket a drog szállítására használtak.
A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya tíz ember ellen javasol vádemelést kábítószer-kereskedelem miatt – közülük négyen tavaly november óta letartóztatásban vannak –, míg kilenc fogyasztó ellen is eljárás indult.
Az ügy iratait ma, augusztus 13-án küldték meg a Békés Vármegyei Főügyészségre.
Kép: police.hu
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
