Hamarosan vádat emelnek a Szolnok megyéig kiterjedő hálózat tagjai ellen

Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy kábítószer-terjesztői hálózat ügyében, ami Jász-Nagykun-Szolnok megyét is érintette. A kiterjedt akciósorozat eredményeként tíz kereskedőt és kilenc fogyasztót azonosítottak, emellett jelentős mennyiségű tiltott szert és két gépjárművet is lefoglaltak a hatóságok.

Tovább olvasom

Három autót vitt el, kettőt össze is tört, közben még bántalmazásokat is elkövetett

Mindezt néhány óra alatt hozta össze, végül lekapcsolták. Ámokfutást rendezett egy férfi 2021. december 10-én Békés megyében. Hajnali háromnegyed 3 körül Almáskamaráson megjelent ismerőseinél, majd azt kérte a házaspártól, hogy vigyék el őt autóval valahová. A pár nem akart eleget tenni a kérésének, mire az erőszakos férfi mindkettőjüket bántalmazta. A megfélemlített nő és férfi ekkor megmondták neki, hogy hol a kocsijuk indítókulcsa, a férfi pedig elhajtott az autóval. Nagykamaráson nekiütközött egy biciklitárolónak és egy álló kenyérszállító teherautónak. Ezután rátámadt a kenyérszállító sofőrjére, őt is megverte, majd a kenyereskocsival elhajtott, és…

Tovább olvasom