Lukács László: Csak én tudom felvenni érdemben a harcot az ellen, amit a Fidesz felépített

Jász-Nagykun-Szolnok megye 3-as választókerületében Dr. Lukács László Györgyöt indítja a Jobbik, derült ki a párt szerdai sajtótájékoztatóján. A politikus szerint kizárólag neki van esélye a Fidesszel szemben a 2026-os választásokon.

Tovább olvasom

Politikai terelések, indulatos bekiabálások, kínai és állami tájékoztatás, megfenyegetett vendégek a szolnoki “elektrolit-közgyűlésen”

Rendkívüli közgyűlést tartottak pénteken a szolnoki városházán, ahol többek között név szerint voksoltak arról, tartsanak-e véleménynyilvánító népszavazást a kínai elektrolitgyárról. Györfi Mihály polgármester azt állította, hogy nem tudott a beruházásról, a Fidesz és a kormány képviselői azonban ezzel ellentétes információkra hívták fel a figyelmet. Az építkezéssel kapcsolatban sok újdonság kiderül, a helyszínen tartózkodó közönséget többször kivezetéssel kellett fenyegetni.

Tovább olvasom

Lázár János: Nemcsak születni, élni is érdemes Tiszafüreden

Pénteken Tiszafüreden járt Lázár János építési és közlekedési miniszter, aki egyebek között arról beszélt, a kormány kész és képes is vidéket építeni Magyarországon. Tiszafürednek megígérte: fejlesztik a helyi fürdőt és tanuszodát is létesítenek.

Tovább olvasom

Szappanopera Miskolcon és elektrolitgyár elleni tüntetés Szolnokon – vidéki lapszemle

Debrecen, mint befogadó város, kibontakozóban lévő miskolci szappanopera, bántalmazó kecskeméti óvónő, elektrolitgyár ellen tüntető szolnokiak, Pankotai Lili nyertes pere volt pécsi sulijával szemben és egy pakisztáni srác az alföldi kisvárosban – többek között ezek a témák érdekelték ezen a héten a vidéki független újságok szerkesztőségeit és olvasóit. Lapszemle.

Tovább olvasom

Megyénk is érintett: megtartotta második ülését a Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottság

A Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottság megtartotta második ülését, amelyen a bizottság elnöki tisztségét betöltő V. Németh Zsolt vízgazdálkodásért felelős államtitkár beszámolt az előző ülés óta elért eredményekről – közölte a Energiaügyi Minisztérium legfrissebb Facebook-bejegyzésében kedden.

Tovább olvasom

Járatseriff-helyzet Miskolcon, Debrecen kulturális várossá válna – vidéki lapszemle

A nagy járatseriff-kihívás Miskolcon, másodjára is Irodalom Városa címre pályázó Debrecen, szabolcsi bevásárlóturizmus, nyomozás egy kecskeméti fideszes képviselő ügyében és határhelyzet Ásotthalmon – többek között ezek a témák érdekelték ezen a héten a vidéki független újságok szerkesztőségeit és olvasóit. Lapszemle.

Tovább olvasom

Az elmélettől a gyakorlatig: hatékony üzleti stratégiák a mai világban

A modern üzlet egy gyorsan változó környezet, ahol csak a legagilisabb cégek boldogulnak. Ebben a cikkben Kocsis Ilona https://ilonakocsis.hu/, ​​a marketingstratégiák és a digitális innováció szakértője elmagyarázza, miért olyan fontosak a modern üzleti stratégiák az üzleti világban, és pontosan hogyan teszik lehetővé a vállalatok számára, hogy sikereket érjenek el és a versenytársak előtt maradjanak. A helyzet az, hogy a világ nagyon gyorsan változik: a globalizáció, az új technológiák, az üzleti élet digitális átalakulása és a megnövekedett verseny folyamatos alkalmazkodásra kényszeríti a vállalatokat. Az üzleti stratégiák pedig ebben segítenek nekik.

Tovább olvasom