Letartóztatták egy kábítószer-terjesztő hálózat öt tagját, és több fogyasztót is előállítottak. Tiszabőről szerezték be az alapanyagot. Tiszabőről és Orosházáról állítottak elő hét embert a rendőrök. Az orosháziak a gyanú szerint a Szolnok megyei településen élő kapcsolataiktól szereztek be rendszeresen kábítószereket, amelyeket aztán Békésben adtak el. Egy tiszabői és egy orosházi férfi, továbbá az élettársaik kerültek őrizetbe. A nyomozás adatai szerint a férfiak szervezték a beszerzést és az értékesítést, de a velük élő nők is tudtak arról, mit csinálnak, és ha a férfiak nem tudták személyesen átadni a megrendelt anyagokat, ők…
Tovább olvasomSzerző: Tóth András
Kölcsönre szorul Szolnokon a 7,6 milliárdból felújított színház
Szolnok kölcsönére szorult két városi intézmény is. Az egyik a Sportcentrum, aminek likviditási gondjai vannak, így 40 millió forinttal meg kell támogatnia a városnak a további működés érdekében. Ugyancsak meg kell segíteni, mégpedig 75 millió forinttal a szeptember elején hosszas és igen költséges (7,6 milliárd forint) felújításon átesett Szigligeti Színházat. Erről volt szó a Szolnok Tv beszámolója szerint a városüzemeltetési, városfejlesztési és fenntartható fejlődés bizottság legutóbbi ülésén. Ligeti József elnök a tévének hangsúlyozta, ezek ideiglenes támogatások, kölcsönök. Ha az állam kifizeti a szerződésekben vállalt kötelezettségeit, akkor a város visszakapja a…
Tovább olvasomKevés a közterület-felügyelő Szolnokon
Nincs elég közterület-felügyelő Szolnokon ahhoz, hogy egynapos szolgálati időre be lehessen állítani a csapatot. Erről számolt be Molnár Iván a Szolnok TV-nek. A közgyűlés jogi, rendészeti és ellenőrző bizottságának elnöke elmondta, jelenleg tizenöt a felügyelet létszáma. Ahhoz, hogy egész napos lefedettséget tudjanak adni, 35-36 emberre lenne szükség. Ahhoz viszont, hogy ez megvalósulhasson, több pénz is kellene, ami jelenleg nem áll rendelkezésre. Molnár Iván elismerte, erre az önkormányzatnak nincs fedezete. Molnár azt is közölte, viszont ha lenne, akkor sem javulna a helyzet, hiszen jelentkező sincs annyi, amennyi kellene. Így hát marad a…
Tovább olvasomMeghalt Mészöly Kálmán
Életének 81. évében meghalt Mészöly Kálmán 61-szeres válogatott futballista, aki két világbajnokságon játszott, 1962-ben és 1966-ban, 1982-ben pedig szövetségi kapitányként vezette a magyar csapatot. Mészöly korszakának az egyik legkomolyabb védője volt, megfordult a világválogatottban is, 103 ezer néző előtt fejelt gólt Lev Jasinnak 1972-ben, írta a telex.hu. A Vasas és a magyar labdarúgó-válogatott korábbi edzője és játékosa november elején keringési problémákkal, fertőzéssel és tüdőgyulladással került kórházba. Ezek után kiderült, hogy megfertőzödött a koronavírussal. Mészöly Kálmán – aki teljes játékospályafutása során, 1959 és 1972 között a Vasasban futballozott – az 1964-es…
Tovább olvasomVecsés lehet a magyar Dallas
Jelentős mennyiségű kőolajat talált a Mol Vecsés határában, 2100 méter mélyen. A társaság júliusban kezdett kutatófúrásba a területen, ahol a szükséges tesztek elvégzése után bebizonyosodott, hogy eddig ismeretlen kőolajmezőt sikerült felfedezni – közölte az olajtársaság az MTI-vel hétfőn. Az új kút napi 600 hordó termeléssel indul, későbbi tervezett 700-1000 hordós termelése mintegy 10 százalékkal növeli a Mol Magyarország és 5 százalékkal Magyarország kőolajkitermelését. A Vecsés-2 nevű olajkút a Mol harmadik legnagyobb hozamú magyarországi kútja lett, egyedül képes kiváltani az elöregedő algyői mező teljes éves természetes hozamcsökkenését – írták. A kutat november 11-én…
Tovább olvasomPócs János egy fővárosi aluljáróban ásta tovább a jászberényi közéleti árkot
Nem mondható el a jászberényi közéletről, hogy csendes állóvíz lenne. Azért, hogy viharos legyen ez az állóvíz, az egyik legnagyobb szélkavarást Pócs János hajtja végre. A fideszes parlamenti képviselő minden alkalmat megragad arra, hogy szelet vessen annak érdekében, hogy vihart arathasson. Nemrég a kormánypárti Hír Tv-nek panaszkodott, hogy micsoda förtelmes dolgok mennek Jászberényben, választókerületének központjában. Pócs kígyót-békát kiabált az ellenzéki vezetésű városvezetésre. Szerinte mindenért Budai Lóránt polgármester és helyettese, Balogh Béla a hibás. Az oszlatással kapcsolatban kijelentette, egymást verték szét az ellenzékiek. Mintha az oszlatást nem maga a Fidesz-frakció nyújtotta volna…
Tovább olvasomNem lesz áram több utcában Martfűn
A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése érdekében elengedhetetlen a szolgáltatás időszakos szüneteltetése. A szükséges munkálatok ideje alatt, november 28-án, hétfőn 8 órától 16 óráig és november 29-én, kedden 8-tól 16 óráig Martfű több utcáját (Móricz Zs., Kassák L., Mikszáth K., Babits M, Petőfi S., Mandula, József A.) érintő áramszünet lesz – tájékoztatta a martfűi önkormányzatot az E.ON.
Tovább olvasomKis Grófo is kint volt Dzsudzsák búcsúmeccsén, csodás fotót lőtt
A szolnoki mulatási király, Kis Grófo is kint volt vasárnap este Dzsudzsák Balázs búcsúmeccsén, ahonnan több fotót is lőtt. Nekünk a Szijjártó Péter miniszter úrral készült közös fotója tetszik nagyon. Mint ismert, Kis Grófo éppen fogyókúrában van, januárig 10 kilót szeretne fogyni. Amint látszik, a kúrának igencsak az elején tarthat. Kis Grófo közösségi oldalának tanúsága szerint egyébként a meccs után a mulatási király és Dzsudzsákék hatalmas bulit csaptak. Fotók: Kis Grófo Facebook
Tovább olvasomA fideszes jelölt lemosta a pályáról ellenfeleit Kenderesen – FRISSÍTVE
Totális Fidesz-győzelem Kenderesen Kenderesen a szavazatok 69,13 százalékával nyerte a vasárnap tartott időközi polgármester-választást Barabásné Forgács Edit. A Fidesz-KDNP jelöltje a második helyre szorult és eddig a várost vezető Bogdán Pétert váltja majd fel. Bogdán mindössze 19,91 százaléknyi a szavazatot kapott. Bogdán 2006 és 2010 között már vezette a települést. Hogy az új testületbe ki került a több jelölt közül is, még nem közölt adatokat késő este a valasztas.hu. A településen időközi polgármester-választást (és képviselő-testületi választást) azért kellett tartani, mert az addigi képviselő-testület néhány hónappal korábban feloszlatta magát. Frissítés: Nem rúgtak labdába…
Tovább olvasomAbonyban és Jászkarajenőn ütöttek rajta kábszerkereskedőkön
Öt helyszínen öt embert fogtak el abban a tervezésében és kivitelezésében sem utolsó rajtaütésben, amelyben közel 40 rendőr, két kutya és a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei vettek részt. Kábítószerrel és új pszichoaktív anyaggal kereskedők ténykedését zárták rövidre. Még nem is hajnalodott, amikor a Ceglédi Rendőrkapitányság épületében november 16-án összegyűltek az akcióban közreműködő egységek: helyiek, megyeiek, TEK-esek, egyen-, és civil ruhások valamint a Ceglédi Járási Ügyészség vezető ügyésze – utóbbi majd minden korábbi lépésnél is jelen volt. Megtelt az eligazító, majd egy órával később több tucat civil, illetve „jelleges” rendőrautó indult…
Tovább olvasom