Tovább keresik a Tiszában több mint 3 hónapja eltűnt férfiakat

Tiszabura és Tiszaroff térségében tovább kereste a zagyvarékasi Életjel mentőcsoport azt a két férfit, akik az év elején estek be csónakról vélhetően tiltott horgászat közben a Tiszába. Mint Turi László, a mentőcsoport vezetője közölte, egy hónapokkal ezelőtti vízibaleset helyszínét vizsgálták át ismét a napokban. Az eltűntek azonban nem voltak az átvizsgált szakaszon. Vagyis a 17 és 32 éves férfi holtteste még mindig nem került elő. A keresésben részt vett a csoport mentőkutyája, a 11 éves Smile is, aki gazdájával együtt megjárta a törökországi földrengés helyszínét is. Fotó: Turi László Facebook

Tovább olvasom

Új lelkészek szolgálnak Törökszentmiklóson és Martfűn

Hosszú, eredményes szolgálat után elköszönt a törökszentmiklósi református egyházközség lelkésze, nagytiszteletű Szabóné Csökmei Edit. A napokban főtiszteletű Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének igehirdetése után ünnepi istentisztelet keretében iktatták be tisztségébe nagytiszteletű Kupai-Szabó Kornél lelkészt, aki megkezdte szolgálatát a gyülekezetben. Ugyancsak új lelkész szolgál a martfűi református egyházközségben. Ünnepi lelkészbeiktató istentisztelet keretében nagytiszteletű Koncz Tibor esperes iktatta be tisztségébe Tóth László megválasztott lelkipásztort. Igét hirdetett főtiszteletű Fekete Károly, a tiszántúli református egyházkerület püspöke. Forrás: Herczeg Zsolt Facebook

Tovább olvasom

Mezőtúron nagy erőkkel fejlesztik az ipari parkot

Miközben Szolnokon két kézzel kapkodnak újabb ipari park építése érdekében és tárgyal a polgármester ez ügyben több helyen, Mezőtúron folytatódik az ipari park fejlesztése. A beruházásnak köszönhetően megvalósul az ipari parkban a közműinfrastruktúra-fejlesztése, megújul, illetve kiépül a víz-, szennyvíz- és gázvezeték-hálózat, az elektromos hálózat, valamint a csapadékvíz-elvezetés, közölte közösségi oldalán Szűcs Dániel polgármester. A projekt további részeként egy szolgáltatóház építése is folyamatban van, melynek célja a már betelepült, illetve a jövőben betelepülni szándékozó vállalkozások támogatása, kiszolgálása. Forrás: Szűcs Dániel Facebook

Tovább olvasom

Díszpolgárától búcsúzik Abony

Személyes részvételi lehetőséget biztosít az abonyi önkormányzat az András atya gyászmiséjén és gyászszertatásán való részvételre. Nagy András atyát ezen a héten, pénteken kísérik utolsó útjára Lajosmizsén. Mindazoknak akik szerették és tisztelték őt, és szeretnék kegyeletüket leróni előtte, lehetőségük van busszal elutazni a temetésre Abonyból. Még néhány szabad hely van a járművön. Nagy András ellősmonostori címzetes apát, nyugalmazott plébános, Abony díszpolgára április 6-án, életének 90., papságának 65. évében szentségekkel megerősítve hazatért az Úrhoz. Az engesztelő szentmiseáldozatot április 21-én, 15 órakor mutatják be a lajosmizsei Szent Lajos Plébániatemplomban, majd a helyi temetőben…

Tovább olvasom

Nem adott elsőbbséget a motorosnak

Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Tiszafüreden, a Bajcsy-Zsilinszky úton április 17-én az esti órákban. A sofőr a Fő utcai kereszteződéshez érve nem biztosított elsőbbséget a védett úton érkező motoroskerékpárosnak, ami miatt összeütköztek. A baleset következtében a motoros – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett, közölte a rendőrség. Fotó: police.hu

Tovább olvasom

Madárpiszok, szemét, bosszankodnak a szolnokiak, de az újszásziak is

Szemétkupac itt, madárpiszok ott. Nem könnyű a városlakók élete sehol sem. Minden viszonyítás kérdése, ahogy azt ez a példa is mutatja. Egy újszászi lakos meglepő fotót tett közzé közösségi oldalán. Ezt látva el lehet mondani: mit panaszkodnak a szolnokiak, ha Újszász is szemetes, mégpedig nem is akárhogyan. Vasárnap tette fel a helyi lakos a képet. Egy buszmegállóban hatalmas halom szemétkupac várta a járatos buszt. Természetesen nem az önkormányzat tehet erről a rendetlenségről, hiszen nem lehet mindenkinek a kezét fogni. Mindazonáltal többen is hozzászóltak a bejegyzéshez, azt panaszolva, hogy milyen szemetes…

Tovább olvasom

Mikor nem talált semmit, a sütit is befalta a notórius jászjákóhalmai tolvaj

A Jászberényi Járási Ügyészség lopás vétsége miatt állította bíróság elé azt a 27 éves jászjákóhalmai férfit, aki idén áprilisban két egymást követő napon két lakóház udvarára, és egy lakóházba is bement lopni Jászjákóhalmán, legutoljára nagy értéket nem talált, de sütiket igen, amiket jóízűen elfogyasztott.

Tovább olvasom