Kinek mit intézett a polgármestere: Szegeden négynapos majális lesz, Szolnokon nulla

Megosztás

Szolnokon több mint egy évtized után nem lesz családi majális a tiszaligetben, mert sajnálta rá a Fidesz-frakció a 7 millió forintot. Szegeden ezzel szemben többnapos fesztiválsorra intiválják az embereket. Kinek mit intézett a polgármestere, ugye.

Szívják a fogukat a szolnokiak, hiszen nem lesz a hagyományos és jól bevált családi szórakoztató program május elsején, mert az önkormányzati Fidesz-frakció sajnált rá 7 millió forintot. Sőt, Molnár Iván fideszes képviselő szerint tegyenek bele pénzt azok a szakszervezetek, amiket egyébiránt pont a Fidesz lehetetlenített el. Több mint cinikus…

Nos, ezzel szemben Botka László, Szeged polgármestere azt közölte közösségi oldalán, hogy a napfény városába szeretettel várják az érdeklődőket. Hiszen bőven lesz program: kezdődik a tavaszi fesztiválszezon Szegeden.

“Négynapos majálissal készülünk a májusra. Szeged napját, városunk szabadságát és összetartó közösségét pedig tíz napon át ünnepeljük május 12-től 21-ig. Idén is lesz Hídivásár, Borfesztivál, Dóm téri kavalkád, jobbnál jobb koncertek és rengeteg meglepetés program” – írta.

Tehát négynapos majális lesz. Ott, Szegeden, nem pedig Szolnokon. Ahol majd az Ormos parkban rendeznek egy szerény fideszes majálist.

Szolnok a Tisza fővárosa.

Állítólag.

Fotó: Botka László Facebook

Kapcsolódó cikkek