Bár a tervezet szerint az átszervezés létszámleépítéssel nem fog járni, így is komoly a zúgolódás. De igazából ez várható volt, a híressé vált soproni eset után borítékolni lehetett, hogy Jászberény és a Jászkunság más városai sem ússzák meg a “szolidaritási adó” sok káros hatását az önkormányzatokra nézve.
Tovább olvasomNap: 2025.03.11.
Nagy baleset történt Rákóczifalván, óriási a torlódás
Rákóczifalva északi részén, közel a településhatárhoz közlekedési baleset történt. Hatalmas a dugó.
Tovább olvasomNyissunk fel egy időkapszulát: a Szolnoki Olajbányász 30 évvel ezelőtt – videó
Az 1994-1995-ös szezon három évtizeddel ezelőtt zajlott le azok szeme előtt, akik akkor már éltek és láthatták. Érdekes képsorok az akkor még gyerekcipőben járó kábeltelevíziózás korából.
Tovább olvasomA fiatalok szemével láthatjuk Petőfi örökségét Szolnokon
Hogyan látják a mai fiatal művészek Petőfit? Milyen vizuális megfogalmazást nyerhet a költő öröksége a 21. században? Erre ad választ „A Petőfi szemlélet” című kiállítás, amely a Szolnoki SZC Petőfi Sándor Technikum és Szakképző Iskola grafikus és dekoratőr szakos diákjainak alkotásait mutatja be március 12-én, 15:30-kor kerül sor a Verseghy Ferenc Könyvtárban.
Tovább olvasomBaleset a 31-es főúton, árokba borult egy autó
Lesodródott az úttestről, majd az árokba borult egy személyautó a 31-es főút 67-es kilométerénél, Nagykáta és Jászberény között.
Tovább olvasomA virtuális privát szerver előnyei
Támogatott tartalom! Napjainkban a digitális világban való jelenlét rendkívül fontos, és egyre több vállalkozás találja szembe magát azzal a kihívással, hogy a növekvő online aktivitást kezelni kell. Ahogy a forgalom növekszik, sokszor előfordulhat, hogy a vállalkozás infrastruktúrája nem tud lépést tartani a megnövekedett igényekkel. Ilyenkor jöhetnek képbe a virtuális privát szerverek (VPS), amelyek rugalmasságukkal és skálázhatóságukkal segítenek megoldani ezeket a kihívásokat. A gyorsaság jelentősége Az online világban rendkívül fontos a gyors reakcióképesség. Sokszor előfordul, hogy egy jól felépített marketingkampány vagy egy külső médiamegjelenés hirtelen megnöveli egy weboldal látogatottságát. Ilyenkor elengedhetetlen,…
Tovább olvasomAz egészséges életmód
Támogatott tartalom! Képzeld el, hogy tele vagy lelkesedéssel az életmódváltás miatt, de a körülötted lévők nem igazán osztják az izgalmadat. Egyedül próbálkozol új, egészséges receptekkel, és talán még egyedül mész edzeni is. Vajon hogyan érheted el, hogy a szeretteid is veled tartsanak ezen az úton, és ne érezd magad úgy, mint egy különc a saját családodban? Az egészségtudatos életmód elköteleződést és támogatást igényel. Fontos tudni, hogyan inspirálhatsz másokat, hogy csatlakozzanak hozzád ebben a nemes küldetésben. A folyamat során a PaleoCentrum vitaminjait se felejtsd el bevenni! Az elfogadás ereje Egy vacsora…
Tovább olvasomA szobanövények a belső terek ékkövei
Támogatott tartalom! Az emberek többsége napjaink jelentős részét zárt helyiségekben tölti, mégis ösztönösen vonzódunk a természetes környezethez. A zöld növények látványa nyugtató hatással van ránk, ezért egyre gyakoribb jelenségek az épített terek kialakításában is. A lakóterek, irodák és közösségi helyiségek növényekkel történő díszítése egy békés, élhető teret varázsol. A természet beköltöztetése a négy fal közé A jó hír az, hogy a szobanövények beltéri dekorációként való használata nem új keletű dolog. Napjainkban egyre tudatosabban kerülnek beépítésre a térrendezéssel foglalkozó szakemberek repertoárjába. Egy jól megkomponált növénydekoráció csodás látványt nyújt, lehet főszereplő, de…
Tovább olvasomDugóban ülve: Hogyan használd ki az elvesztegetett időt? A hangoskönyvek segíthetnek
Támogatott tartalom! Valószínűleg kevés dolog idegesítőbb annál, mint amikor reggelente vagy délutánonként egy végtelennek tűnő forgalmi dugóban ragadsz. A stressz és a tehetetlenség érzése rettenetes ilyenkor. A közlekedési dugók nem csupán az időrablás szinonimái, de komolyan próbára teszik türelmedet is. Ám mi lenne, ha ezeket a felesleges perceket valamilyen hasznosabb vállalkozásra fordítanád? A VOIZ hangoskönyvei például jók lehetnek ilyenkor. Alternatív útvonalak és megoldások Gondoltál már arra, hogy a technika segítségével elkerüld a dugókat? Évekkel ezelőtt talán csak a helyismeret segített ezen a problémán, de ma már elég egy okostelefon és…
Tovább olvasomÉlményrepülés Budaörsön: kaland a levegőben
Támogatott tartalom! Sok embert vonz a repülés, de aki többre vágyik, mint felülni egy utasszálítóra, annak különleges élményekben lehet része, akár régi gépek fedélzetén is. Egy ilyen különleges élményben nemcsak a látvány ragadja magával az embert, hanem az 1930-as évek repülésének életérzése is. A kétfedelű Polikarpov PO-2 repülőgéppel te is átélheted a múlt század légikalandjait, miközben a szabadság érzését is megtapasztalhatod. Repülőgépek legendája a múltból Az Élményrepülés.hu-nál is elérhető PO-2-es repülőgép története egészen a Szovjetunióhoz vezet vissza, ahol a Nyikolaj Polikarpov által tervezett gépet kiképzési célokra és éjszakai bombázóként használták…
Tovább olvasom