Irodalmi szalont indítottak Szolnokon a vakok és gyengénlátók számára

Megosztás

„Itt a helyem, itt kell állanom egyenesen az élen”. Múlt hét kedden a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete, a JNSZMVAKOK az egyesület egyik munkatársa és az egyik egyesületi tag kezdeményezésére irodalmi szalont indított Szolnokon.  

Az egyesület sajtósa közölte szerkesztőségünkkel a részleteket. A „Vers (K)örök” első összejövetelére május 21-én került sor a JNSZMVAKOK Móra Közösségi Terében.    

– A ’90-es években már volt hasonló irodalmi kör az egyesületünknél, és mindenképpen szerettem volna, hogy ennek legyen folytatása, amit az egyesületünk elnöke Pesti Zoltánné Marcsi az első perctől kezdve támogatott – mondta Pintér Erika, a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete munkatársa – aki maga is teljesen vak.  

Az egyesület tagja, Zajcsek Norbert is nagy irodalom kedvelő – és “A vers örök” nevű Facebook-oldala hamar nagy népszerűségre tett szert az interneten. 

– Nagy öröm számomra, hogy most már élőben is találkozhattunk és beszélgethettünk a versekről és az irodalomról. Külön öröm, hogy az egyesület kereteim belül elindulhatott ez az irodalmi szalon.  Pintér Erika és az én ötletem hamar találkozott. Azt is nagy dolognak tartom, hogy már az első alkalommal volt olyan érdeklődő, aki nem látássérült. Kiemelt célunk, hogy ne csak az egyesület tagjai jöjjenek a Vers(K)örök Irodalmi Szalonba, ajtónk mindenki előtt nyitva áll – mondta Zajcsek Norbert, “A vers örök” Facebook-oldal alapítója, az irodalmi szalon egyik szervezője. 

A „Vers (K)örök” Irodalmi Szalon minden hónap harmadik keddjén várja ezentúl az érdeklődőket 14 és 16 óra között a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete Móra Közösségi Terében. Legközelebb június 18-án lesz Vers(K)örök Szolnokon.    

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek