Gyanús közvilágítási szerződések a Jászságban, még a szövegezés is szóról szóra egyezik

Megosztás

Úgy tűnik, továbbra is van értelme unalmas és száraz közbeszerzési anyagokat és előterjesztéseket olvasni: a Transparency International felfedezését az Átlátszó írta meg, miszerint kilenc különböző önkormányzat pontosan ugyanazt az öt céget kérte fel ajánlattételre közvilágítási beruházások kapcsán, és persze a nyertes is mindenhol ugyanaz lett. Jászapáti és Jászszentandrás önkormányzata egyaránt érintett az ügyben.

A magyarországi korrupciós helyzet és a közbeszerzések vizsgálata közben tűnt fel a civil szervezetnek, hogy két társaság, a Grep Zrt. és az Oriental Lux szinte kizárólag Kbt. 115-ös tendereken szerepelt sikerrel az elmúlt években. A szerződések összértéke nettó 3,4 milliárd forint volt.

Elkezdtek utánajárni az esetnek, majd elég gyanús adatokra bukkantak:

  • az Oriental Lux 17 Kbt. 115-ös eljárásából kilenc alkalommal ugyanazokat a cégeket kérték fel ajánlattételre az egymástól egyébként teljesen „független” önkormányzatok
  • öt esetben ebből négy cég teljesen azonos volt
  • tizenöt esetben még a felhívások szövegezése is megegyezett szóról szóra(!!)
  • 3 tender esetében a megbízást értéke majdnem elérte a Kbt. 115-ös eljárás határértékét, ami 300 millió forint, de pár forinttal alatta maradtak minden esetben

Érdekes egybeesések. Kiderül továbbá, hogy Jászapáti, Nyírmada, Nyírtelek, Nyírbogát, Nagyhalász, Jánkmajtis, Kocsord, Vaja és Sajókaza önkormányzata ugyanazt az öt céget kérte fel ajánlattételre, nevezetesen az Oriental Lux Kft.-t, akik az összeset megnyerték, a Best-Vill.2000 Kft.-t, a Fényhozam Kft.-t, a Gál-Munka Kft.-t és a Vill-Attila Kft.-t.

Mivel az önkormányzatok mind maguknak, függetlenül intézték a beszerzéseket, azt gyanítják, hogy a nyertes Oriental Lux „vitte magával” a többi céget. Külön érdekesség, hogy jászapáti tender 299,9 millió forint volt, 300 millió felett pedig nem lehet meghívásos, csak nyílt ajánlatot tenni, ahol elviekben bármilyen cég megjelenhet.

Az Átlátszó megkereste az önkormányzatokat, hogy mi az oka annak, hogy szóról szóra egyforma az ajánlattételi felhívás szövege, de egyikük sem válaszolt.

Az ügyben érintett Jászszentandrás önkormányzata is. Egy 2020-as testületi ülésen Makra Attila, a közbeszerzésekben úszó Oriental Lux és Grep Zrt. egyik tulajdonosa Kolláth Bálint polgármester meghívására az ESCO finanszírozási formát igyekezett elmagyarázni.

„A menete az lenne, ha a testület szerint ez működőképes, akkor azt a szerződést (ti. az előző szolgáltatóval – a szerk.) fel kellene mondani, és az éves felmondási idő telne, közben el lehetne indítani a közbeszerzési tanácsadónak a megkeresését. Mi szoktunk ajánlani három tanácsadót az önkormányzatoknak, akik ilyen beruházásokkal foglalkoznak. Nekünk mindegy, melyiket választja az önkormányzat, ő lebonyolítja a közbeszerzést, aminek az anyagát úgyis a testület elé kell hozni, amelyről kell egy újabb testületi döntés. Azt követően kiíródik a közbeszerzés, amely jó esetben másfél hónap, rossz esetben három vagy még több. Ha ez lezajlódik, azt követi a szerződéskötés (…) A kivitelezésről még annyit, hogy helyi vállalkozóval szoktunk dolgozni, ő csinálja a kivitelezést is (…)

A szentandrási önkormányzat ezután valóban döntött a szerződés felbontásáról, de hogy utána mi történt, azt az Átlátszó sem tudja, a település honlapján és az ekre.gov.hu-n semmi hír erről.

„Nem kizárt ugyanakkor, hogy a kedvező finanszírozású megoldás (tehát az, hogy a települések nem egyszerre, hanem részletekben fizethetnek a beruházásért) sok önkormányzatnak vonzó, a lehetőség pedig szájról szájra terjed a települések vezetői között” – írja a korrupciós eseteket vizsgáló lap.

Zeisler Judit, a Transparency International projektmenedzsere mindenesetre úgy fogalmazott, az ügyben a civil szervezet jogi lépéseket kíván tenni, és kéri a hatóságok vizsgálatát a bemutatott jelenségek kapcsán.

Képünk illusztráció.

Kép: Bonyhádi Zoltán

Kapcsolódó cikkek