Indokolni sem tudta vádaskodását a fideszes képviselő a Szolnok megyei közgyűlésen

Megosztás

Mintha párhuzamos valóságokba élnénk, ezt erősítette meg a megyei közgyűlés és annak vezetése októberi ülésén. A kormánypárti többség folyamatosan szabotálja a Jászberény belvárosában található torzó felépülését, szokásukhoz híven még a politikai életben jól ismert szabályt is bevetették, miszerint „vádold meg azzal az ellenfeledet, amit te magad teszel”.

„Miért rágalmazza nyíltan Polgármester úr a megyei közgyűlést és annak tisztségviselőit?” – olvasta fel kérdését Molnár Imre, a Szolnok (vár)megyei Fidesz frakcióvezetője Budai Lórántnak, Jászberény első emberének címezve.

Szerinte a városvezető Malom-projekttel kapcsolatos magatartása méltatlan a megyei közgyűléshez, sőt, úgy fogalmazott, „saját tehetetlenségét próbálja áthárítani ránk. Úgy tűnik, hogy még a hazugságoktól sem riad vissza ennek érdekében”.

Nehéz kérdés, hogyha a jászberényi polgármester magatartása méltatlan, akkor Molnár szerint Boldog István táskás emberének, Fehér Petrának a botrányos körülmények között történő távozását milyen szavakkal kéne jellemezni.  Boldog csapata TOP-os pályázatokkal élt vissza, a cserkeszőlői fürdőben, egy szál gatyában döntöttek az elosztásokról.

„Mivel, mikor és kit rágalmaztam? A rágalmazás Ön szerint miben merül ki? Erre mindenképpen kíváncsi volnék. Nyilván képviselőúrnak, képviselőasszonyoknak, de talán még a megyei elnökségnek sincs birtokában a teljes valóság. (…) Ön kiemelt két momentumot az elmúlt évtized történéséből, én legalább tízszer ennyit tudnék kiemelni” – válaszolta Budai.

Politikai harcok, hátráltatások jellemzik a Malom-projekt végrehajtását

Az biztos, hogy elég kevesen voltak a helyzet magaslatán. A képzeletbeli verseny nyertese minden bizonnyal Fazekas Szabolcs, Tomajmonostora polgármestere, aki büszkén elmondta, hogy alig ismeri az ügy néhány vonatkozását és nem is szeretne többet megtudni belőle, de megállapította, hogy „valami nagyon nagy baj van Jászberényben”.

Láthatóan borzasztóan zavarja a fideszes képviselőket, hogy a lakosok folyamatosan tájékoztatva vannak a polgármester által a közösségi médiában. Bár ezt ők „facebook-politizálásnak” hívják, a berényiek inkább korrekt tájékoztatásnak, amit legutóbb a KJE januári, 2/3-os fölénye erősített meg.

A megye egyik nagy port kavart ügye a sikertelen Malom-projekt. A legújabb információk szerint az ingatlanba a Palotásy János Zeneiskola költözne, de a megye kihátrált a projekt mögül. Borbás Zoltán megyei alelnök szerint Jászberény nem teljesítette a szükséges vállalásokat, Budai ezt cáfolta.

A közgyűlés vezetői politikai céljaik érdekében hátrálhatatják a felépítést?

A Jászberény többet érdemel nevű kormánypárti propagandaoldal osztotta meg az októberi közgyűlés néhány részletét, mondván, Budaival szembejött a valóság és inkább elfut a következmények elől. Ironikus, hogy a két posztból inkább az jön le, hogy a kormánypárti képviselők görcsösen próbálnak csapdát állítani a polgármesternek a saját narratívájuk sulykolásával, sikertelenül.

Többek között ez az oldal volt az, amely Dr. Besenyi Orsolya polgármesterjelölt kampányára több százezer forintot elszórt, hasonlóan csekély eredménnyel.

Képek: Gémesi Balázs, BerényCafé, Szolnoki Napló

Kapcsolódó cikkek