Új sztár született Boldog István korrupciós ügyének tárgyalásán

Megosztás

Az ország minden bizonnyal legfeledékenyebb fideszesét hallgatták meg a Fővárosi Törvényszéken: Berec Zsolt, egykori fideszes megyei közgyűlési alelnök, aki a terület polgármestereivel egyeztetett a települések különböző pályázatairól, mára sajnos semmire nem emlékszik, feladatai leginkább protokollárisak voltak, az arc- és névmemóriája rettentően rossz, de egy dologra viszont tisztán emlékszik: egy fontos megbeszélésen ő nem a megbeszélésre figyelt, ezért nem tudja, mi hangzott el ott. De az sem tiszta számára, miért hívták el oda egyáltalán, írta a Telex.hu.

Pénteken folytatódott a Boldog-per, erről számolt be részletesen a Telex.hu.

A tárgyaláson tanúkat hallgattak meg: az egykori fideszes megyei közgyűlési alelnök mellett Cibákháza polgármesterét is. A tárgyaláson leginkább azt próbálták meg tisztázni, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programoknál hogyan zajlottak a települések pályázásai, mikor, ki döntött arról, hogy melyik pályázat nyer és melyik nem, illetve, hogy volt-e például Boldog Istvánnak országgyűlési képviselőként beleszólása ebbe a folyamatba, közölte a Telex.hu.

Berec azonban nem emlkékezik semmire sem, ahogy mi sem rá. Csak kár, hogy egy ilyen feledékeny ember közgyűlési alelnök lehetett valaha is ebben az országban.

Percember volt, aki sokba került az adófizetőknek.

A Telex.hu tudósítása itt olvasható el.

Képünkön Berec Zsolt, ahogy a Túri Objektívnek nyilatkozik. Valaki emlékezik még rá?

Kapcsolódó cikkek