Pénteken kezdetét vette a 25. Szolnoki Gulyásfesztivál, ami hagyományos módon a diákok főzőversenyével indult.Idén kilenc szolnoki iskola húsz csapattal ragadott fakanalat, s ezzel több száz tanulót mozgatott meg a rendezvény. Idén sem maradhatott el a jótékonysági főzés, péntek délután kezdték árusítani a jegyeket, a befolyt összeget a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kétféle módon lehetett adományozni, az 1500 forintos támogatójegy vásárlásával, illetve a gyűjtőládába dobott készpénzzel. Szilágyi Norbert, a szolnoki mentőállomás állomásvezetője elmondta, ágyakat és bútorokat szereznének be. A fesztiválhoz kapcsoló konferenciát is tartottak Szolnokon. Forrás:Szoljon.hu
Tovább olvasomNap: 2023.09.08.
Döntetlent hozott a Szolnoki MÁV újabb meccse
Az NB III hetedik fordulója már pénteken megkezdődött: a Szolnok a Ceglédet fogadta. Remekül rajtoltak a hazaiak, mivel Pelles Patrik András a második percben beköszönt. Aztán a 17. minutumban már a ceglédiek vezettek 2-1-re, hiszen előbb Annus Árpád, majd Oldal Tibor szerzett gólt. A szünet előtt Iván Milán vette be a vendégek kapuját, ezzel beállította a 2-2-es végeredményt. Az igazi meccsdömping szombaton jön a harmadosztályban. NB III 7. fordulóDélkeleti csoportSzolnoki MÁV FC-Ceglédi VSE 2-2 Forrás: nb1.hu Arciv fotó: Szolnoki MÁV Facebook
Tovább olvasomCsúnya pusztítás egy besenyszögi természetvédelmi területen
Letarolták a besenyszögi sziki kocsord mezőt. Bár tábla is jelezte, védelem alatt áll, mégis szinte a teljes állományt eltakarították.
Tovább olvasomEgy csepp egészség néven rendeztek programot a gyengénlátóknak
A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete „Egy csepp egészség” – egészségnevelési, sport. és szabadidős családi napot rendezett pénteken. A szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központban egészségügyi előadások, szűrővizsgálatok, egyéni tanácsadások, termék- és segédeszköz bemutatók, talp-, és gyógymasszázs volt. A résztvevőket ebéddel és tombolával is meglepték.
Tovább olvasomLázár János Horthy dicsőítése helyett inkább végre sínre tehetné a MÁV-ot!
Aki ma kalandra vágyik, nyugodtan szálljon fel egy valahova tartó vonatra és élvezze drága pénzen a bizonytalanságot, azt, hogy egyáltalán nem biztos, hogy megérkezik időben a céljához. Ma a MÁV egy csődtömegnek mondható, szolgáltatása pedig a vicc kategóriába sorolható.
Tovább olvasomA város napját ünneplik Túrkevén
Városnapi programsorozat várja az érdeklődőket Túrkevén, péntektől vasárnapig számos kikapcsolódási lehetőséget teremtenek a szervezők.
Tovább olvasomVideó: Így hempereg önfeledten Zsebibaba, a megnyúzott kutyababa
Hosszú hónapok küzdelmei után mára boldog, egészséges, kiegyensúlyozott kutya lett.
Tovább olvasomTovábbra sem csillapodnak a kedélyek Lázár szavai után
Miközben a kormány zéró toleranciát tart fenn az antiszemitizmussal szemben, egy minisztere dicsőítette újratemetésének 30. évfordulóján Horthy Miklós egykori kormányzót. Az izraeli nagykövetség is elítélte a Horthyt magasztaló Lázár Jánost.
Tovább olvasomIsmét földrengés volt a közelünkben
3,1-es erősségű földrengés volt Szarvas környékén, Szarvastól tíz kilométerre 3,1 magnitúdójú földrengés volt péntek reggel 7 óra 9 perckor – közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma. A földrengést Szarvason, Csabacsűdön, Őrménykúton, valamint több más településen is érezhették. Augusztus végén számos földrengés pattant ki Szarvas környékén. Az első rengést augusztus 19-én reggel érzékelték, majd nem sokkal később egy Richter-skála szerinti 4-es erősségű földrengést mértek Gyomaendrődtől 11 kilométerre. A Szarvas-Kondoros-Mezőberény-Gyomaendrőd települések által bezárt négyszögben ezután egy hét alatt összesen 99 darab földrengés pattant ki. Forrás: 444.hu
Tovább olvasomFelrobbant a gázpalack, a lakót a szomszédok vitték ki a lángoló házból
Kigyulladt egy lakóépület csütörtök délután Tiszasülyön, a Rákóczi úton. A lángok a fő- és melléképületet is érintették. A szolnoki hivatásos és a jászkiséri önkormányzati tűzoltók kiérkezése előtt egy gázpalack felrobbant, az ingatlan lakóját a szomszédok vitték ki a házból. Az egységek a tűzoltás mellett hőkamerás méréseket végeztek és a tetőszerkezetet is megbontották. A fotók alapján úgy tűnik, a ház lakhatatlanná vált. Tűz volt egy szolnoki irodaház konyhájában is. Teljes terjedelmében égett egy irodaház (az egyik kép alapján ez a közúti igazgatóság épülete lehetett) húsz négyzetméteres konyhája csütörtök este Szolnokon, a…
Tovább olvasom