Gattyán György elfogadta az ellenzék döntését

„Tudomásul vettük az elhangzottakat, mi töretlenül folytatjuk a munkát, mert hiszünk abban, hogy Magyarországnak le kell számolnia a múlttal, és mélyreható változásokra van szüksége” – mondta Gattyán György az Indexnek, miután a portál megkereste azzal kapcsolatban, hogy Márki-Zay Péter az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltje elutasítóan reagált a vállalkozó azon ajánlatára, miszerint csatlakozna pártjával az ellenzéki összefogáshoz, amennyiben a pártok elfogadják az öt pontba szedett feltételeit. Ezek között olyan ötletek szerepeltek, mint az államigazgatási és az önkormányzati bürokrácia digitalizálása, vagy a közoktatásban végrehajtandó béremelés – erről itt írtunk korábban. Márki-Zay Péter, a…

Tovább olvasom

“Mindenki szavazzon érvénytelenül a gyermekvédelmi népszavazáson” – kérik civil szervezetek

Úgy gondolják, érvénytelen kérdésekre csak érvénytelen választ lehet adni. Egyszerre jelöljék be az igen és a nem választ is, ezzel érvénytelenné válik a szavazatuk. “Tíz civil szervezet most arra kér mindenkit, hogy a népszavazáson szavazzon érvénytelenül. Ezt a legegyszerűbben úgy tudjuk megtenni, ha a választási lapon az “Igen” és a “Nem” karikát minden népszavazási kérdésnél egyaránt beikszeljük” – írják közleményükben a civilek. Ahogy már olvashattuk, Áder János köztársasáig elnök április 3-ra tűzte ki a választást és vele együtt a a kormány “gyermekvédelminek” nevezett, valójában LMBTQ-ellenes népszavazását is. A Magyarnarancs.hu ismertette a tiltakozás…

Tovább olvasom

Vészforgatókönyv: az ország teljes leállására készülnek a szakértők az omikron miatt

Ez a variáns annyira intenzíven fertőz, hogy emiatt is összeomolhat az ország, még ha kevesebb is lenne a haláleset, mint a korábbi hullámokban. Leginkább az orvosok, élelmiszeripari dolgozók és a tömegközlekedésben dolgozók nagyszámú kiesésétől tartanak. 2020 és 2021 újratöltve? Természetesen nem árt erre sem felkészülnünk, ugyanis az Omikron roppant mód gyorsan fertőz, gyorsabban, mint a korábbi mutánsok bármikor, ami még akkor is aggodalomra adhat okot, ha kevésbé tűnik veszélyesnek – írja a Bahir.hu. A probléma abból adódhat, ha egyszerre túl sok ember lesz fertőzött, és kényszerül karanténba. Gondoljunk bele, ha…

Tovább olvasom