Szenzációs, több, mint 600 ezer ember ment ki a vadászati kiállításra

Igaz, ennek igen nagy százaléka iskolás, akit ingyen vittek ki a jól sikerült toborzókat követően. Biztosan megérte beleölni a 70 milliárdnyi adóforintot. Kedden számolt be az “Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás” tárlatának, illetve a kapcsolt rendezvények látogatóinak számáról Kovács Zoltán, a világkiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos. Eszerint a Hungexpón kialakított tárlaton 616 ezer, a kapcsolódó helyszínekkel együtt összesen 1,5 milliónyi látogatója volt a rendezvényeknek és kiállításoknak. Utóbbi szám azonban még nőni fog, mert a vidéki rendezvények az év végéig tartanak, és december végén még megtartják a májusról elhalasztott nemzetközi…

Tovább olvasom

Az ötven, leginkább körözött magyar bűnöző egyikét sikerült elfogni

A letartóztatásra az Egyesült Államokban került sor, hála a két ország hatóságának hatékony együttműködésének. O. Attilát 2016 óta kereste költségvetési csalás miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, hiába. Egy idő után feltételezhető volt, hogy külföldön rejtőzködik a magyar igazságszolgáltatás elől, ezért európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki vele szemben. A férfi menekülésének a Nógrád Megyei Rendőrfőkapitányság és a Nemzeti Nyomozó Iroda vetett véget: a megyei rendőrök információi alapján az NNI Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya felvette a kapcsolatot az amerikai igazságügyi szervekkel, aminek eredményeként október 18-án az amerikai egyesült államokbeli Detroitban…

Tovább olvasom