A Tisza Szálló köszöni szépen, jól van és működik

Végre valaki, aki be is jön szétnézni, érdeklődni, és nem csak kívülről finnyázza a hotelt. Így fogadták az embert a szolnoki Tisza Szállóban, amikor az a létesítmény sorsáról érdeklődött. Eladó-e, kik laknak benne, üzemel-e egyáltalán, ilyenek voltak a belépőszintű kérdések. A Tiszával kapcsolatban ugyanis azt érdemes tudni, hogy szolnokiak egy csoportja hangosan követeli, hogy a vegye már meg végre valaki (korábban leginkább a városra akarták tukmálni, de a város köszönte szépen, nem kért belőle, és ezek a hangok ma már alábbhagytak) a kínai tualjdonostól és régi pompájában újítsa fel, továbbá minden…

Tovább olvasom

Az utolsó szolnoki halálraítéltet mindenki az “éjszaka császáraként” ismerte (18+)

Dulai Péter bűnügyi újságíró, kriminalista nemrég indult sorozatában azokat a halálos ítéletekkel végződött bűncselekményeket idézi fel, amelyekhez az utolsó magyarországi kivégzések kötődnek. Zelei Béla volt Jász-Nagykun-Szolnok megye utolsó kivégzettje 1985-ben. „Elég jó családi körülmények között születtem. Édesanyám alkoholista volt, édesapám az egy úriember” – mondta Zelei Béla, bűnözői nevén „Bajnok” a tárgyalóteremben, ahol két ember megölése miatt kellett felelnie. Egyiküket, egy nyugdíjast 1983. július 3-án verte agyon Szolnokon, másikukat, egy vagyonos budapesti asszonyt pedig mindössze kilenc nappal később fojtott meg a fővárosi Városmajor utcában. „Lakik itt egy vén zsidónő, teli van…

Tovább olvasom

Átalakult a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara – újdonság Szolnokon

Folyamatosan bővülő szakmai ismeretekkel, gyakorlatorientált és széleskörű képzési portfólióval, valamint új mesterképzéssel várja a továbbtanulókat a Debreceni Egyetem Egészségtudományi (ETK) Kara. A segítő szakmák iránt érdeklődő jelentkezők Debrecen mellett Nyíregyházán és Szolnokon is elérhetik a kar képzéseit. A korábbi Népegészségügyi Kar Egészségügyi Karba integrálódásával jött létre néhány hónappal ezelőtt az Egészségtudományi Kar, mely széleskörű képzési lehetőségeket kínál az egészségügyi, valamint a társadalomtudományi képzések iránt érdeklődőknek. Négy alapképzési szakkal, ezeken hétféle választható szakiránnyal, valamint nyolc mesterképzéssel várja a felvételi előtt állókat az Egészségtudományi Kar. Az ETK-n minden szakirányon kiemelkedően nagy hangsúlyt…

Tovább olvasom

Véget ért a türelmi idő, ellenőrzik a kamionok forgalmát

Összehangolt ellenőrzés kezdődik Szolnokon, ahol egyre nagyobb problémát jelentenek a számukra tiltott útszakaszra szabálytalanul behajtó 12 tonnánál nehezebb gépjárművek. Az áldatlan helyzetet úgy számolja fel a város, hogy a közterület-felügyelet és a rendőrség hétfőtől fokozottan ellenőrzi a szabályszegőket – közölte az info.szolnok.hu. A szabálytalanul közlekedő nehézgépjárművek rendkívül komolyan károsítják a város úthálózatát, emellett zaj- és környezetszennyezést okoznak. Az Abonyi útról és a Bajcsy-Zsilinszky úti felüljáróról jelenleg is ki vannak tiltva, szabályosan a Tószegi úton és az Abonyi úton is csak célforgalomként közlekedhetnek, ezt hagyja figyelmen kívül sok gépjárművezető. Most ennek…

Tovább olvasom

Nem kímélték Szalay Ferencet a kommentelők

A magyarok 97 százaléka elutasítja a brüsszeli szankciókat, harsogta szombaton a fideszes média, és társult szervei. A propagandába beszálltak természetesen a fideszes politikusok is. A “magyarok 97 százaléka” felkiáltás finoman szólva is költői túlzás, hiszen ahogy a hvg.hu is kiszámolta, ez a magyaroknak csak a 14,5 százalékát jelenti valójában. Szalay Ferenc szolnoki polgármester azonban már azóta kapcsolt, és azt írta, hogy “A nemzeti konzultáció eredménye egyértelmű: a kitöltők 97%-a elutasítja a súlyos károkat okozó brüsszeli szankciókat!” Tehát ő már a kitöltők 97 százalékát emlegeti, ám a Képviselői Iroda Szolnok még…

Tovább olvasom

A szolnoki momentumosoknál járt Fekete-Győr András

Szolnok legdinamikusabban fejlődő ellenzéki pártját, a Momentumot, egykori elnöke Fekete-Győr András látogatta meg pénteken, közölte Miskolczi László volt szolnoki alpolgármester közösségi oldalán. A korábbi szolnoki DK-s választókerületi elnök, aki immár a Momentumot erősíti, azt írta, hogy a volt elnökkel nem csak az országos, de a helyi aktuálpolitikai témák megvitatása mellett a 2024-es helyi önkormányzati választások felkészüléséről  is egyeztettek. Mint ismert, Miskolczi László nem is olyan régen még a DK-t erősítette, de innen távozott, majd belépett a Momentumba. A szolnoki alpolgármesteri tisztségből egyébként pont az egykor volt momentumos, magát ellenzékinek tartó (?)…

Tovább olvasom

Rendőrségi előadás kisiskolásoknak

A Szolnoki Rendőrkapitányság bűnmegelőzési munkatársa Volter Ildikó c. r. őrnagy január 12-én a szolnoki Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában tartott bűnmegelőzési előadást a D.A.D.A. program keretében a 3. osztályos tanulóknak. A veszély-kockázat-következmény témakörben az iskolarendőr arról beszélt, hogy a világ sok veszélyt rejt magában, melynek időbeli felismerése – életkoruk miatt – igen nehéz feladat. Ezt nehezíti, hogy nagyon könnyen befolyásolhatók, nehezen hoznak döntéseket, melyek kockázatát és következményeit sem látják. A gyerekek a  foglalkozáson a szituációs gyakorlatok segítségével ismerték fel a veszélyhelyzeteket és hoztak helyes döntéseket a kockázatok…

Tovább olvasom

A Donnál elesett magyar katonákra emlékeztek

1942 tavaszán a magyar kormány vonakodva, de teljesítette a németek kérését és garantálta, hogy egy teljes hadsereget küldenek a keleti frontra. A magyar hadsereget így 1942 áprilisa és júniusa között szállították ki a Szovjetunió területére. 200 ezer magyar katonát küldtek a Don-kanyarba, ahol aztán 1943 januárjában katasztrofális vereséget szenvedett a 2. magyar hadsereg. Mit kerestünk mi a Donnál? Mit kerestünk 2000 kilométerre az ország határaitól a 70-80, időnként 90 kilométeres sebességű csontig hatoló jeges szélben, a mínusz 30-40 fokos orosz télben? Miért kellett nekünk, magyaroknak a vérünket hullatni távol a…

Tovább olvasom

Fotós házaspár képeiből nyílt kiállítás Szandaszőlősön

A Szandaszőlősi Művelődési Házban minap kiállításmegnyitót tartottak, ahol a szolnoki házaspár, Bali Anna és Bali István fényképeit tekinthetik meg az érdeklődők. A „Ketten párban, fotózásban” című tárlat darabjai között belföldön és külföldön készült portrékat és tájképeket is találhatunk. A megnyitón az alkotókat köszöntötték a Szolnoki Lengyel Önkormányzat és a Lengyel Magyar Klub tagjai, majd a Sodrás Népzenei Kisegyüttes műsora következett. A házaspár az eseményen elmondta hogy sok éve nem volt hasonló közös kiállításuk, az utóbbi év terméseit most először láthatja ebben a formában a közönség. Bali István nem csak a…

Tovább olvasom

Az orosz-ukrán háború egy szolnoki fiatal szemével – Bagi Zsombor írása

Tavaly február 24-én reggel, amikor felkeltem és megnéztem a friss híreket, az éjszaka folyamán kapott üzeneteket, mindenhol csak egy mondat szerepelt: Oroszország megtámadta Ukrajnát. Az első reakcióm, mint szerintem mindenkinek, az összezavarodottság, a döbbenet és az ijedtség volt, amit követett az a „lefagyott” állapot, amelyet az első internetes videók okoztak. Amikor beértem az egyetemre, káosszal találkoztam. A diákok értetlenül bámulták a telefonjaikat. Sokan akkor tudták meg, mi történt, a tanárok közül többen idegesen járkáltak fel-alá. Az órákon mindenki csendben ült, senki se az anyagra figyelt. Amikor hazaértem, azt láttam, hogy…

Tovább olvasom