Tavaly tavasszal bejárta az országos sajtót a hír, hogy valaki feljelentette az Országos Mentőszolgálatot, mert sérelmezte, hogy az egyik mentős ebédre hamburgert vásárolt egy budapesti, Szentendrei úti büfében. A panasz szerint a mentős hosszú percekig várakozott az ételért. Az Országos Mentőszolgálat azt írta, hogy az egész várakozás 1 perc 51 másodpercet vett igénybe, amit a mentő fedélzeti számítógépe is bizonyít. Az Országos Mentőszolgálat főigazgatója végül maga reagált a panaszra, válaszában a tényeket elismerte, ugyanakkor megértést kért a frontvonalban dolgozó mentősök irányába, akik a jelenlegi terhelés mellett áldozatos munkát végeztek. A…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Országos híreink
Már 42 majomhimlős beteget találtak hazánkban
Újabb kilenc, 23-50 éves férfinél igazolták a majomhimlő-fertőzést Magyarországon, ezzel 42-re nőtt a fertőzöttek száma – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön az MTI-vel. A fertőzöttek július 25. és 31. között majomhimlőre utaló tünetekkel keresték fel a területileg illetékes egészségügyi szolgáltatót, ahol minden esetben mintát vettek majomhimlő gyanúja miatt. A fertőzött emberek otthon tartózkodnak elkülönítve, a legtöbbjük életvitelszerűen Budapesten él – ismertették. Hozzátették, a területileg illetékes járványügyi hatóság valamennyi beteg esetében járványügyi vizsgálatot, ennek keretében kontaktkutatást végez. A betegség általános, nem specifikus tünetekkel – lázzal, hidegrázással, izomfájdalommal, hátfájdalommal, fejfájással,…
Tovább olvasomNem vesz részt a Fidesz az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülésen
A kormánypárti frakciók nélkül pedig értelemszerűen nem is lesz határozatképes a parlamenti tanácskozás. Hétfőn közösen állt ki a Kossuth téren az áprilisi parlamenti választáson összefogásban indult és vereséget szenvedett DK, Momentum, MSZP, LMP, Jobbik és a Párbeszéd, és bejelentették: augusztus 8-ra rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeznek a képviselők egyötödének az aláírásával – írja az atv.hu. A rendkívüli ülésre benyújtott határozati javaslataikban indítványozzák a nagy politikai vihart és utcai tüntetéseket kiváltó katatörvény eltörlését a szeptemberi hatálybalépés előtt (Momentum), “a magyar családokat ellehetetlenítő rezsiemelés” megszüntetését (DK), a súlyos élelmiszerválság leküzdését ( Párbeszéd ), “fenntartható rezsicsökkentést”, a…
Tovább olvasomTovább zuhan a közegészségügyi ellátás színvonala, „csendesen zárnak be osztályok, részlegek, műtők”
Ezt az orvoskamara titkára ismerte el. Az elmúlt hetekben rengeteget olvashattunk arról, milyen égető gondok vannak a közkórházakban, a helyzet folyamatosan tovább romlik, csak már nem verik nagydobra, inkább igyekeznek csendben bezárogatni, amit be lehet. „A kecskeméti, majd a szegedi urológiai ellátás ellehetetlenülése mellett recseg-ropog a közellátás teljes rendszere. Csendesen szűnnek meg, zárnak be meghatározatlan időre osztályok, részlegek, műtők” – olvasható Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkárának szerdai, Sodródva lendületlenül című bejegyzésében. Svéd az egészségügyben tapasztalható szakemberhiányt a következő okokkal magyarázza. Amik szerinte ráadásul „többfélék és szaporodnak”. A közellátás szerinte sok,…
Tovább olvasomUgye tudjuk, hogy a védettségi igazolványokkal kapcsolatos új rendelet már hússzoros hasznot hoz a fideszes cégnek?
Eddig csak tízszeres hasznot hozott, az új, „háromezer forintos” rendelet értelmében már hússzorosat hoz a kormányközeli NER-cégnek, amely a védettségi igazolványokért felelős. Egy 100-150 forintos kártyát sóznak ránk ennyiért, mert hagyjuk. Hadházy Ákos szerint a Fidesz megállás nélkül és pofátlanul nyerészkedik a járvány mögé bújva. A részletekről az ellenzéki képviselő tette közzé véleményét a Facebookon. „A sok disznóság között már észre sem vesszük, de egy új rendelet szerint mostantól 3000 forint lesz a védettségi igazolványok cseréje/pótlása, ebből 2000 forint a kártya maga. Tehát MOSTANTÓL NEM TÍZSZERES, HANEM HÚSSZOROS HASZNOT HÚZ…
Tovább olvasomMárki-Zay Péter szerint lehallgatták az ellenzék főhadiszállását
A korábbi közös miniszterelnök-jelölt elmondta: a kamerákról kiderült, hogy hangot is vesznek. Hangrögzítés nyomait találták meg az ellenzék főhadiszállásán – közölte Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában, amelyet a HVG szelézett. Az egykori ellenzéki miniszterelnök-jelölt azon a ponton jelentette ezt ki, amikor a műsorvezető megkérdezte: mit szól a Szabad Európa Rádió azon értesüléséhez, miszerint Rogán Antaléknak vannak emberei az ellenzékben. “Ezt tudjuk, sőt, most, amikor a volt irodánk informatikai hálózatát lebontó szerelő kollegákkal beszéltünk a héten, akkor kiderült az is, hogy valószínűleg valaki rácsatlakozott a kamerákra,…
Tovább olvasomMagyarországon gyorsabban veszítenek értékükből az autók
Azzal szinte mindenki tisztában van, hogy egy márkaszalonból kiguruló, vadonatúj autó már az első megtett méter után jóval kevesebbet ér, évekkel később mégis sokaknak okozhat meglepetést, hogy a nemrég komoly összegért megvásárolt autójuk használtpiaci értéke csupán töredéke az eredeti vételárnak. Néhány év elteltével ugyanis már drasztikusan alacsony az autók piaci ára, akár a luxus, akár a legkeresettebb kategóriákat vesszük alapul, bár az olcsóbb és a prémium márkák árának alakulásában, sőt a legnépszerűbb típusok között is mutatkoznak eltérések. A carVertical szakértői által végzett friss felmérés a személyautók életkorának és értékének összefüggéseit…
Tovább olvasomÍgy használd az okostelefonod a fesztiválokon: tanácsok a fotózáshoz és azon túl
Végre megérkezett a nyári koncertek és fesztiválok sora, amikor szabadon bulizhatsz kedvenceid zenéire és felejthetetlen élményeket gyűjthetsz. Egy igazán menő telefonnal még többet hozhatsz ki ezekből a pillanatokból, és irigylésre méltó fényképeket készíthetsz, miközben amiatt sem kell aggódnod, hogy az akkumulátor idő közben felmondja a szolgálatot. A legjobb bulik mindig azok, amikor eszedbe sem jut a telefonodat nyomkodni. De ez nem jelenti azt, hogy felesleges lenne magaddal vinni a készüléked, ha fesztiválozni indulsz. Néhány hasznos funkcióval még többet hozhatsz ki az élményből, nem mellesleg pedig menő fotókat és videókat készíthetsz,…
Tovább olvasomSokan etikátlanul csak plusz bevételszerzésre használják a visszaváltható műanyag poharakat – de nem mindenhol
Elsősorban hatékony környezetvédelmi eszközként került be a rendszerbe, ám sajnos rengeteg helyen a fogyasztó sosem kap vissza készpénzt a pohárért cserébe, hanem helyette zsetont, ami ráadásul sokszor egyedi, máshol fel sem használható. Komoly etikai kérdéseket vet fel. Ezekről a visszaélésekről már a közösségi médiában is olvashattunk. A Repohár Facebook oldalán azonban éppen azt emelik ki, hogy náluk nincs „token”, náluk minden esetben pénzre váltatók vissza a poharak. Ahogy annak mindenhol lenni kellene… „Egyre sűrűbben merül fel a repoharak körüli etikusság kérdése, hiszen egyre több helyen tokenért cserébe válthatóak vissza kizárólag…
Tovább olvasomFüggetlen Benzinkutasok Szövetsége: néhány hét alatt komoly üzemanyaghiány lehet itthon
Bizonyos régiókban már most hatalmas a hiány és jó ideje csak szaporodnak azok a töltőállomások, ahol egyre tartósabban nem lehet már kapni üzemanyagot. Különösen a dízelellátás problémás, de lesznek itt még érdekességek a következő hetekben. Azzal, hogy a kormány kivette a benzinárstop alól azokat az autókat, amiket nem magánszemélyek tartanak fenn, lehet, hogy nem fogyasztás fog csökkenni, csupán a szolgáltatások fognak drágulni. Átmeneti készlethiány – ez a felirat fogadja egy pécsi benzinkúton azokat, akik dízelt szeretnének autójukba tankolni. A pécsi kút nincs egyedül a hiányban: az RTL Híradójának beszámolója szerint országszerte több…
Tovább olvasom