„Becsengettek” – még mindig ősz szakállban jelentkezett be Orbán

Megosztás

A jelek szerint hazatért a hosszan nyaraló miniszterelnök, de az arcszőrzetének egyelőre nem intett búcsút.

Orbán Viktor idén a megszokottnál hosszabb szabadságra ment, a Blikk pedig azt is megtudta, mi lehet ennek az oka: a lap egy, a miniszterelnökhöz közel álló informátortól arról értesült, hogy a kormányfő kimerült az elmúlt időszak kihívásaiban.

A miniszterelnök az elmúlt hetekben szinte egyáltalán nem is posztolt Facebook-oldalára, most azonban visszatérve megtörte a csendet.

A bejegyzésben megosztott képen Orbán Viktor az előző hetekhez hasonlóan szakállasan, színes ingben látható, miközben Nemzeti Sportot olvas. A fotóhoz mindössze annyit fűzött hozzá: “A szünetnek vége. Becsengettek”, vélhetően az iskolakezdésre utalva – de akár arra is, hogy a saját szabadságának is vagy már vége, vagy rövidesen vége lesz.

Az elmúlt hetekben a nyaralása során többen is lefotózták Orbánt, akinek a szakálla folyamatosan nőtt ezeken. Eleinte még egy étterem munkatársaival fotózkodott, majd Németh Zsolt futott össze vele, nemrég pedig ugyancsak egy étterem posztolt róla:

via atv.hu

Kapcsolódó cikkek