Súlyos tízmilliókért árulhatta saját tisztségét az Országos Roma Önkormányzat elnöke

Megosztás

Szerdán vették őrizetbe az ORÖ elnökét, most az is kiderült, hogy miért.

Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt az ügyészség őrizetbe vette az Országos Roma Önkormányzat elnökét – írta a minap a Központi Nyomozó Főügyészség egy közleményben. Az ügyről másnapra ígértek részletesebb tájékoztatást, ezt meg is tették.

Mint a friss közleményben írják, a megalapozott gyanú szerint az Országos Roma Önkormányzat elnöke 2022 nyarán azzal keresett meg több kisebbségi önkormányzati képviselőt, hogy 30 millió forint ellenében átadja részükre az ORÖ elnöki tisztségét.

Az ajánlat lényege szerint az összeget oly módon kellett volna megfizetni, hogy 18 millió forint járt volna a lemondáskor, míg a fennmaradó 12 millió forintot 2022 decemberéig kellett volna átadni.

Az elnök vállalta, hogy a pénz ellenében lemond az ORÖ elnöki tisztségéről, helyettesítésével a pénzt átadót bízza meg és közreműködik az illető elnökké választásában.

A nyomozó ügyészség a tegnapi elfogást követően elrendelte a kisebbségi önkormányzati vezető őrizetét, majd gyanúsítottként hallgatta ki és indítványozza letartóztatásának elrendelését. A kényszerintézkedés tárgyában a bíróság holnap dönt.

A gyanúsított nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését és panasszal élt az őrizetbe vétele és a gyanúsítás közlése ellen. A minősített korrupciós bűncselekmény büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

Bár a közlemények nem nevezik nevén, de az ORÖ vezetője 2019 decembere óta Agócs János.

A fenti fotó a bűnügyi akció során, az elfogáskor készült.

Kapcsolódó cikkek