Veszélyben személyes adataink, meghekkelték a Revolut rendszerét

Több, mint ötvenezer ember adatait szerezhették meg a kiberbűnözők, Európa is erősen érintett a balhéban. Komolyabb kibertámadás érte a pénzügyi szolgáltatással foglalkozó, Revolut fintech szolgáltatót – jelentette a Bleeping Computer. Az incidens nagyjából egy héttel ezelőtti, de a részleteket csak most hozták nyilvánosságra. Ezek legfontosabbja, hogy úgy tűnik: a támadás következtében mintegy 50 ezer felhasználó személyes adata kerülhetett illetéktelenek kezébe. A kiszivárgott adatok között postai címek, telefonszámok, bankkártya-adatok, illetve teljes nevek szerepelhetnek. PIN-kódok és jelszavak azonban nem. A Revolut azzal nyugtatott, hogy a támadók csakis rövid ideig garázdálkodhattak a rendszerben, és úgy…

Tovább olvasom

Válság: már egy fideszes vezetésű városban is visszalépett a focicsapat a bajnokság további részétől

Igen, mennyire mély lehet a magyarországi válság, ha már fideszes kétharmad mellett, fideszes vezetésű nagyvárosban sincs elég pénz már a focira sem, ami eddig szent tehénnek számított. Igaz, csak az NB III-at érinti a visszalépés Balassagyarmaton. Amikor néhány hete Vácott történt ugyanez, egy ellenzéki vezetésű városban, természetesen azonnal a városvezetést tették felelőssé első körben. Vajon a közvélemény egy kormánypárti vezetésű városban is ugyanígy kígyót-békát kiabál, vagy itt kizárólag a külső körülmények a felelősek? Anyagi okok miatt visszalépett a labdarúgó NB III. Közép-csoportjának további küzdelmeitől a Balassagyarmati VSE – írja a…

Tovább olvasom

Szolgálatba álltak az első határvadászok

Az elmúlt időszakban több mint ötszáz szerződéses határvadász tett esküt. A rendőrség tájékoztatása szerint közülük azoknak, akik a négyhetes képzés végén sikeres vizsgát tettek, a napokban meg is kezdődött a szolgálata a déli határon, Csongrád-Csanád megyében. A police.hu szerint heteken belül Bács-Kiskun, Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is ott lesznek a határszakaszokon a szerződéses határvadászok, akik speciálisan az államhatár őrzésére és a jogellenes migráció megakadályozására irányuló feladatokat fognak ellátni. Az első időszakban a rendőrökkel közös járőrszolgálatban teszik meg ezt.

Tovább olvasom

A hajdúnánási MotoGP-pálya építését is felfüggesztik

Eddig hivatalosan még nem jelentették be, de a 65 milliárd forintba kerülő versenypálya is a megszorítások áldozata lesz. A válsághelyzet miatt a kormány több nagy beruházást is leállított és felfüggesztett, emiatt felmerült, hogy erre a sorsra jut a hajdúnánási pálya is. A 444.hu portálja rákérdezett konkrétan erre a beruházásra. Az építésügyi minisztérium egyik illetékese ezt a választ adta a megkeresésre: „A szabály egyértelmű. Ahol nem kezdődött meg az építkezés, azt a beruházást felfüggesztjük” Ha tartották volna az eredeti ütemtervet, a szabály nem vonatkozna a hajdúnánási versenypályára, ott ugyanis már jövőre futamokat akartak…

Tovább olvasom

Az ország több mentőállomására keresnek graffitiseket

Az Országos Mentőszolgálat munkatársai már számtalanszor bizonyították, hogy lazaságért és humorérzékért nem kell a szomszédba menniük. Ott van például a Hambulancia elnevezésű kezdeményezés, vagy az a kreatív videó, amiben az új munkaruhát egy fiatal, izmos kolléga mutatta be. Alig néhány hete számoltunk be róla, hogy a Debreceni Mentőállomás vezetője felajánlott egy forgalmas utcafronti falfelületet tehetséges fiatal graffiti művészeknek. A mentősök beszámolója szerint a kezdeményezés óriási sikernek bizonyult, csaknem 100 művész jelentkezett -az előzőleg elcsúfított- garázs falának megszépítésére. Miután volt, aki akár 400 km-t is utazott volna azért, hogy (előre egyeztetett)…

Tovább olvasom

Hivatalossá vált, hogy az általános iskolákat 20, a középiskolákat 18 fokra fűthetik fel télen

Szombaton még csak a javaslatról beszélt Gulyás Gergely a Kormányinfón, most már a rendelet is megjelent a Magyar Közlönyben. Gulyás Gergely a szombati kormányinfón említette meg, hogy a kormány előtt egy olyan javaslat szerepel, hogy az általános iskolákban legalább 20 fok legyen télen, és a 18 fok csak középiskolára legyen érvényes. A miniszterelnökséget vezető miniszter akkor azt mondta, ezt valószínűleg el is fogadják majd, ami így is lett: a hétfői Magyar Közlönyben már meg is jelent az erről szóló rendelet – vette észre a Telex. A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) MTI-hez…

Tovább olvasom

Elismerték: Orbánék tényleg honvédségi géppel utaztak Rómába

Viszont a Külügyminisztérium állítja: a kormányfő saját zsebből fizette a felesége utazási költségeit. A K-Monitor indított pert az adatokért, így derülhetett ki, hogy Orbán Viktor és felesége tényleg honvédségi repülőgéppel utaztak 2021-ban Rómába – derült ki az RTL Híradójából. A perben a Külügyminisztérium jogi képviselője azon az állásponton volt, hogy a válasz hiánya egyet jelent az adatigénylés megtagadásával, de a bíróság előtt már elmondták, kik utaztak a delegációban: Orbán Viktor mellett Lévai Anikó, Novák Katalin, Balog Zoltán, Orbán Balázs és a Miniszterelnöki Kabinetiroda két munkatársa volt a gépen. Azt állították, hogy…

Tovább olvasom

Új kifejezéssel magyarázzák, hogy szünetel a gyermek-gasztroenterológiai szakrendelés egy megyeszékhelyen

Ezúttal nem Szolnok, hanem Székesfehérvár kórháza az áldozat. A magyarázat is elég urasra sikeredett, „humánerőforrás-hiány” lépett fel. Tehát gyermekeink ott most ne betegedjenek meg, különben mehetnek jó távolra, hogy szakértő kezek közé kerüljenek, ha gond van. A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban a gyermek-gasztroenterológiai szakrendelés átmenetileg, humánerőforrás-hiány miatt szünetel – közölte az intézmény hétfőn a honlapján. A közlemény szerint a térség betegellátása továbbra is biztosított, az átmeneti időszak alatt ezen ellátások a Heim Pál Gyermekkórház, a Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekklinika, a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház és…

Tovább olvasom

Miért csak itt van ekkora „háborús infláció”? Messze magasan hazánkban drágult a legjobban a kenyér

A többi európai országban nincs háborús infláció? Magyarországon 66%-kal nőtt a kenyér ára egy évvel ezelőtthöz képest, ezzel abszolút csúcstartók vagyunk az egész kontinensen. Összehasonlításképpen a második legrosszabb helyzetben levő országban a drágulás 33%. Kinek mit intézett a kormánya. Kiugróan drágult augusztusra a kenyér Magyarországon, az Eurostat friss összesítése szerint az EU-tagok közül messze nálunk lett drágább az előző évi helyzethez képest. Az Eurostat cikke szerint múlt hónapban az EU-ban átlagosan 18 százalékkal volt drágább a kenyér ára, mint 2021 augusztusában (2021 és 2020 augusztusa között 3 százalék volt a növekedés.) Megjegyzik…

Tovább olvasom

Bemutatta árnyékkormánya tagjait Dobrev Klára

Inkább politikai, semmint szakértői a névsor, de a DK politikusa szerint ennek így is kell lennie. Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője múlt pénteken jelentette be, hogy árnyékkormányt alakít, hogy “alternatívát, kiutat mutassanak abból a válsághelyzetből”, amelybe az Orbán-kormány vitte az országot. Hétfőn aztán be is mutatta “árnyékminisztereit” Dobrev, aki azt mondta, ma megélhetési válság van, ide vezetett a 12 éve tartó Fidesz-kormányzás, és a neheze csak ezután jön, ezért “Orbán Viktornak és kormányának buknia kell”, mert a helyzetet “nem a háború, hanem főleg Orbán Viktor okozza” – írja a HVG.hu. Az…

Tovább olvasom