Egy öcsödi lakos tett bejelentést a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságra, mert az ingatlana kapubejárójában álló személygépkocsiját – aminek a gyújtáskapcsolójában az indítókulcsot benne felejtette – ismeretlen személy eltulajdonította 2021. július 24-én a délutáni órákban – írja a police.hu. A bejelentést követően a rendőrök tanúkat hallgattak ki, helyszíni szemlét végeztek, továbbá a rendelkezésre álló nyilvántartásokat leellenőrizték. A kunszentmártoni rendőrök az öcsödi bűncselekmény kapcsán elrendelték a jogtalanul használt jármű körözését. Az egyenruhások hamarosan a keresett gépkocsi nyomára bukkantak, hiszen a Békés megyei rendőrök Orosházán ellenőriztek egy sofőrt, aki a körözés hatálya alatt álló személygépkocsival…
Tovább olvasomKategória: Kék hírek
Halló! Rendőrség? Tűzoltóság? Mentők?
Leszedte magáról a nyomkövetőt, gondolva hogy ezzel kihúzza magát a házi őrizet alól
A rendelkezésre álló adatok szerint a vádlott április 27-éről 28-ára virradó éjjel bement egy jászladányi ingatlan udvarára. A garázs lemezburkolatát megbontotta, majd a garázsban levő autó bal első ablakát betörte és az utastérből ellopott egy USB fejegységet, hangfalat, erősítőt, valamint különböző tárgyakat több, mint 42 ezer forint értékben. A Jászberényi Rendőrkapitányság rendőrei még aznap elfogták a vádlottat és őrizetbe vették. A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája április 30-án a bűnügyi felügyeletét rendelte el a férfinek. A bíróság előírta, hogy a vádlott lakóhelyét csak külön engedéllyel hagyhatja el, illetve rendelkezett arról is, hogy a…
Tovább olvasomTiltott eszközökkel érték tetten az orvhalászokat Mezőladánynál
Halőrök tetten értek két újkenézi férfit, akik Mezőladány külterületén, a Tisza folyó bal partján úgynevezett gereblyéző módszerrel horgásztak 2021. augusztus 3-án a kora délutáni órákban. A gereblyézés tiltott halfogási módnak minősül. A halőrök értesítették a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársait, akik a két férfit előállították a Vásárosnaményi Rendőrőrsre. A nyomozók orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták a jogsértőket, akik beismerő vallomást tettek. A horgászkészségeket az egyenruhások lefoglalták. A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság orvhalászat vétség miatt folytat eljárást.
Tovább olvasomBaltával törte be ismerőse autójának hátsó szélvédőjét a kunmadarasi hölgy
Egy kunmadarasi lakos tett bejelentést a Karcagi Rendőrkapitányságra, mert a lakóháza előtti kapubejáróján parkoló gépkocsijának hátsó szélvédőjét egy helybéli ismerőse – előzetes szóváltást követően – betörte 2021. február 5-én 14 óra körül, írja a police.hu. A helyszínre kiérkező rendőrök szemlét tartottak, majd lakcíméről előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható asszonyt továbbá lefoglalták tőle a bűncselekmény eszközét. A nyomozók a 26 éves nőt felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A karcagi rendőrök a nyomozást befejezték és a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a bűnügyi aktát a Karcagi Járási…
Tovább olvasomZebrán ütött el egy gyalogost a szolnoki sofőr
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. A megye rendőrei az elmúlt napon öt ittas járművezetővel szemben intézkedtek – írja a police.hu. Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Szolnokon, a Széchenyi körúton 2021. augusztus 1-jén 10 óra 55 perc körül. A sofőr egy kijelölt gyalogos-átkelőhelyhez érkezett, azonban nem adott elsőbbséget az éppen átkelő gyalogosnak, akit elütött. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – a gyalogos 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Kérjük a gépjárművezetőket,…
Tovább olvasomEgyikük cigit lejmolt, miközben a társa kizsebelte áldozatukat egy szolnoki parkban
Július 31-én a hajnali órákban egy helyi férfi és egy nő az egyik szolnoki parkban megszólítottak egy helybéli lakost, hogy cigarettát kérjenek tőle – számolt be a police.hu. A beszélgetés közben a sértett derekán viselt övtáskájából ellopták a pénztárcáját, amiben személyes iratai és bankkártyája is benne volt. A sértett észlelte, hogy megkárosítják, ezért szóváltásba keveredett a párossal. A hangoskodásra felfigyeltek a közelben járőröző rendőrök és a jogsértőket a helyszínen elfogták, majd a Szolnoki Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves nőt és 39 éves társát. A nő beismerő vallomást…
Tovább olvasomAutót tört fel, jegy nélkül akart vonatozni, végül biciklit lopott a fiatal, elkapták
A rózsaszín biciklin tekerő férfi eleve sokak figyelmét felkeltette. A ceglédi nyomozók kihallgatták azt a 22 éves férfit, aki a gyanú szerint először más kocsijával, majd a vonaton jegy nélkül próbálkozott, végül lopott biciklivel tette meg a hazáig vezető utat. Egy 22 éves tápiógyörgyei férfi 2021. július 26-án reggel Ceglédről gyalog indult otthonába, amikor a gyorsasági és a kényelmi szempontokat is figyelembe véve úgy döntött, hazaútjához egy idegen autóját fogja használni. Egy spontán kiválasztott kocsit feltört, beindítani azonban nem tudta, így hát minden iratot, értéket amit talált magához vett, és távozott. Útja…
Tovább olvasomÚgy okozott balesetet a férfi Karcagnál, hogy el volt tiltva a vezetéstől
Szabálytalanul nekiment egy busznak, majd az összetört autót hátrahagyva elmenekült a helyszínről. Ismeretlen személy közlekedett személygépkocsival 2021. július 23-án 18 óra 50 perckor Karcag külterületén, a 4-es főúton, Debrecen irányából Budapest irányába, mikor haladása során lassítani kezdett. A gépkocsi mögött közlekedő autóbusz vezetője észlelte az előtte közlekedő lassítását és megkezdte az autó előzését. A személygépkocsi azonban elindult balra és nekiütközött az őt előző busznak. Az ütközést követően a személyautó sofőrje kiszállt az autóból, és azt hátrahagyva elhagyta a helyszínt. A rendőrök adatgyűjtést végeztek, tanúkat hallgattak ki, melynek eredményeként azonosították a…
Tovább olvasomHalálos hármas karambol Szolnoknál
A 4-es úton csattant össze három személyautó, tragikus következményekkel. Egy ember meghalt a 4-es úton Szolnoknál, miután három személyautó ütközött össze. Három személyautó ütközött a 4-es főút 102. kilométerszelvényében, Szolnok külterületén, a Budapest felé vezető sávban 2021. július 29-én (csütörtökön). A rendőrség teljes útzár mellett kezdte meg a baleset helyszínelését, az átmenő forgalmat Szolnok irányába terelték. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a három személyautó közül kettő az árokba sodródott. Az egyik járműbe beszorult egy ember, akit a szolnoki hivatásos tűzoltók szabadították ki, majd átadták a mentőknek. (Hirpress.hu)
Tovább olvasomNem aprózta el a tiszaburai férfi: több családi házba és boltba is betört
Ismeretlen személy ment be egy tiszaburai ingatlanba 2021. július 28-án a délelőtti órákban, és onnan paradicsomot, szeletelt kenyeret, egy doboz margarint és üdítőt tulajdonított el – írja a police.hu. A sértett bejelentést tett a rendőrségre és elmondta, hogy csak rövid ideig távoztak el családjával az otthonukból, és amikor visszaértek, akkor tapasztalták, hogy a reggelire való hiányzik a konyhából. A rendőrök helyszíni szemlét tartottak, adatokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki és vizsgálták a bűncselekmény sorozatba illeszthetőségét is. A tapasztalt nyomozók nem tévedtek, hiszen Tiszaburán több magánszemély családi házába illetve két élelmiszerboltba is…
Tovább olvasom