Két és fél év börtönre ítélték az elkövetőt – derül ki a Szolnoki Törvényszék közleményéből. A Jászberényi Járásbíróság jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettében mondta ki bűnösnek, 2 év 6 hónap börtönre ítélte, 3 évre eltiltotta a közügyektől, és az általa kicsalt összeg kártérítés címén történő visszafizetésére kötelezte azt az ötvenes éveiben járó, büntetlen előéletű férfit, aki az ítélet szerint 2012. és 2016. között, mintegy négy év alatt, több részletben, összesen 13.405.000 forintot kért és kapott kölcsön egy nőtől, akivel érzelmi viszonyt ápolt, anélkül, hogy szándéka és lehetősége lett…
Tovább olvasomKategória: Kék hírek
Halló! Rendőrség? Tűzoltóság? Mentők?
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei bűnszövetkezet tagjainak menekülését útzárral kellett megakadályozni
Százmilliós kárt okoztak a költségvetésnek a bűnszövetség tagjai, a felelősségre vonás elől viszont elmenekültek volna. Nem sikerült. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei bűnszövetség által irányított cégek alvállalkozóként ugyan végeztek valós gazdasági tevékenységet, munkavállalókat is vettek fel, ám fizetendő adójukat fiktív számlákkal csökkentették, összesen 100 millió forinttal rövidítve meg az államot – írja az Uzletem.hu. A banda felszámolására szervezett, több megyét érintő akcióban a NAV több mint 120 munkatársa összesen 57 helyszínen tartott kutatásokat. A budapesti nyomozók munkáját járőrök, revizorok, IT-szakemberek és a MERKUR bevetési egység is támogatta. A nyomozók útzárat is bevetettek,…
Tovább olvasomTragikus hirtelenséggel elhunyt egy 7 éves kisfiú az iskolában tartott születésnapi tortázás után
Tegnap késő délután életét vesztette egy 7 éves kisfiú, az iskolában megtartott születésnapi tortázás után. A mentők másfél órán keresztül küzdöttek az életéért, sajnos mindhiába. Vélhetően ételallergia következtében kialakult heves reakció okozhatta értelmetlen halálát – írta a közösségi oldalán szerda délután Déri Tibor, a IV. kerület polgármestere. Dérit a IV. kerület rendőrkapitánya értesítette a tragédiáról. A kerület vezetője hozzátette, apaként is letaglózta a hír, osztozik a család gyászában. A Blikk arról számolt be, hogy a gyerek nem az iskolában lett rosszul és halt meg, hanem egy kerületi benzinkúton. A lap úgy tudja, hogy allergiás…
Tovább olvasomSzinte teljesen leégett egy épület Rákóczifalván
Kigyulladt egy lakóházzal egybeépített száz négyzetméteres melléképület hétfőre virradó éjjel Rákóczifalván, a Toldi Miklós úton. A garázsból és lakórészből álló melléképületben egy személyautó is égett, illetve a tűz átterjedt a főépület tetőszerkezetére – közölte a Katasztrófavédelem. A szolnoki és a kunszentmártoni hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett négy vízsugárral fékezték meg a lángokat, illetve áramtalanították az ingatlant. A beavatkozásnak köszönhetően a családi ház tetőszerkezete csak kismértékben károsodott, a melléképület azonban lakhatatlanná vált, benne két ember lakott. Képünk illusztráció
Tovább olvasomEgy férfi 130 millió forint értékben lopott gázt és áramot
Két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy férfit, aki 130 millió forinttal károsította meg az áram- és gázszolgáltatót. A pécsi férfi éveken keresztül trükközött a mérőórákkal, és összesen 130 millió forint értékben lopott gázt és áramot, hogy ellássa a teniszklubját. A férfit különösen nagy mértékű lopás miatt két év felfüggesztett börtönbüntetésre, öt év próbaidőre és négymillió forint pénzbüntetésre ítélték. A mérőórák számadatainak megváltoztatásával összesen 67 millió forintnyi kárt okozott az áramszolgáltatónak. Ezenfelül három gázórát mérésre alkalmatlanná tett, amivel 63 millió forinttal károsította meg a gázszolgáltatót is. Az áramot egyébként 13, a gázt pedig kilenc éven keresztül lopta. …
Tovább olvasomAz egyik hazai erdőben emberi maradványokra bukkantak a vadászok
A napokban vadászok bukkantak emberi maradványokra, miközben az erdőt járták. Előbb egy csizmára figyeltek fel, majd döbbenten látták, hogy csontok is tartoznak a lábbelihez. Ezután értesítették a rendőrséget, és a hatóság azonnal megkezdte a vizsgálatot. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság azt az információt adta a sajtónak, hogy közigazgatási eljárásban igyekeznek felderíteni a történteket, vagyis idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel a haláleset kapcsán. Meg nem erősített információk szerint sikerült azonosítani a holttestet, ugyanis a ruhamaradványok alapján többen ráismertek egy környékbeli férfire, aki két évvel ezelőtt karácsonykor tűnt el, és azóta nem…
Tovább olvasomBetört, majd egy szék lábával vágta fejbe az idős hölgyet Jászkiséren
A Jászberényi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetése miatt folytat nyomozást. A rendelkezésre álló adatok szerint, egy ismeretlen személy bement egy jászkiséri családi házba 2022. január 18-án 22 óra 15 perc körül és a szobában tartózkodó idős sértettre rátörte az ajtót. A bejelentő elmondása szerint a férfi agresszíven pénzt követelt tőle, amit ő megtagadott. A támadó, hogy követelésének nyomatékot adjon, összetört egy széket és annak lábával fején ütötte meg az idős hölgyet. A sértett – a bántalmazás és fenyegetés hatására – kb. 20-25.000 forint készpénzt adott át az őt megtámadó férfinak, aki…
Tovább olvasomNem adott elsőbbséget, kitörte az autója kerekét
Személyi sérülés nem történt, de a fotón is látszik, hogy az anyagi kár viszont jelentős. Egy jászalsószentgyörgyi lakos közlekedett személygépkocsival Szolnok belterületén január 17-én 13 óra 15 perc körül – írja beszámolójában a police.hu. A sofőr egy útkereszteződésben balra kívánt kanyarodni, azonban – az elsőbbségadás kötelező közúti jelzőtábla figyelmeztetése ellenére – nem biztosított elsőbbséget a védett úton haladó járműnek és összeütköztek. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, azonban a gépkocsikban anyagi kár keletkezett.
Tovább olvasomFelmászott a villanyoszlopra és lefejszézte a kamerát Karcagon
Egy karcagi lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2021. június 6-án a délutáni órákban felmászott egy karcagi villanyoszlopra és a kezében lévő fejszével levert egy közterületi kamerát és a hozzátartozó antennát – írja a police.hu. Bejelentést követően a rendőrök adatokat gyűjtöttek és kamerafelvételeket elemeztek, így ismertté vált a feltételezett elkövető kiléte. A nyomozók a gyanúsított kihallgatáskor rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúját rótták a 35 éves férfi terhére. Nem sok idő kellett azonban ahhoz, hogy a férfi bűnlajstroma további bűncselekményekkel bővüljön. A tettes 2021. május hónapban több karcagi lakóház előtti közterületen gyökerestől…
Tovább olvasomEltiltották a vezetéstől, mégis volán mögé ült a 15 éves fiú
A rendőrség rajtakapta a fiatalkorút. Emellett egy személyi sérüléssel járó baleset is történt megyénkben szombaton. A Szolnoki Rendőrkapitányság eljárást indított járművezetés az eltiltás hatálya vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 15 éves tatárszentgyörgyi lakos ellen – írja a police.hu. A rendőrjárőr 2022. január 15-én, az éjszakai órákban Újszász belterületén intézkedés alá vonta a fiatalkorút, aki az általa vezetett személygépkocsival közlekedett. Az intézkedés során megállapítást nyert, hogy a Dabasi Rendőrkapitányság a járművezetéstől korábban eltiltotta. A jogsértőt a Szolnoki Rendőrkapitányságra előállították, ahol a férfi a kihallgatása során a cselekmény elkövetését elismerte. A…
Tovább olvasom