Közmunka és felfüggesztett börtön járt az akciófilmbe illő tószegi autós üldözésért

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a húsz év körüli és annak a negyvenes éveiben járó férfinak büntetőügye, akik 2019-ben, egy októberi délutánon, akciófilmbe illő módon próbálták megleckéztetni egyikük haragosát Tószegen. Egy nőt, aki kocsijával, az anyósülésen ülő kisfiával percekig menekült üldözői elől. A nőt, a történtek idején mindössze 17 éves első rendű vádlott ismerte fel, és mert tudta, hogy az egyik családtagjával, a későbbi másodrendű vádlottal haragos viszonyban vannak, telefonon szólt rokonának, majd kocsival üldözőbe vette. Meg akarta állítani, ezért lakott területen előzni kezdte, majd féktávolságon belül elé kanyarodott.…

Tovább olvasom

Kilopta a szatyorból a pénztárcát, az abban talált bankkártyával akart fizetni a szolnoki nő

Szolgálaton kívüli rendőr tartotta vissza az egyik szolnoki áruházban azt az asszonyt, aki lopott bankkártyával akart vásárolni. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a 44 éves nőt. A Szolnoki Rendőrkapitányság lopás vétség, négy rendbeli információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett, valamint információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett kísérlete miatt folytat eljárást egy helyi nő ellen – írja a police.hu. A 44 éves asszony 2022. január 22-én kora délután az egyik szolnoki áruház bevásárlókocsiján más által ottfelejtett szatyorból kivette a pénztárcát a benne lévő okmányokkal és 45.000 forinttal, majd egy közeli boltban a…

Tovább olvasom

A szolnoki vasútállomáson vette ki az alvó férfi zsebéből telefonját, majd amatőr módon lebuktatta magát

Furcsa eset, nem éppen vaslogikáról árulkodik. A szolnoki vasútállomás várójában szenderedett el egy férfi, akinek kilopták a mobilját a zsebéből. Az elkövető azonban a közelben elkezdett ismerkedni a készülékkel, ezzel pedig magára vonta a figyelmet. Szolnokon, a vasútállomás várójában alvó férfi zsebéből vett ki egy mobiltelefont ismeretlen személy 2022. január 21-én 21 óra 45 perc körül, majd távozott. A sértett személy amikor észlelte, hogy valaki eltulajdonította a mobilját, jelezte a vasútőröknek, majd a helyszínre érkező rendőrjárőröknek is.  A helyszíni adatgyűjtés során a rendőrök igazoltattak egy férfit, aki a vasútállomás előtt…

Tovább olvasom

Nyomult és szexchatelt a kiskorú, gimnazista diákjaival egy tanár

Elküldtek egy szaktanárt a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnáziumból, mert „az online térben korábbi figyelmeztetés ellenére pedagógushoz nem méltó módon viselkedett” – közölte az Átlátszó. A novemberben történt rendkívüli felmentés oka az iskola igazgatója szerint az volt, hogy a pedagógus „sorozatosan vétett a szakma etikai követelményei ellen, a tanulókkal szemben tanúsított magatartása, a tanulók által elérhető közösségi oldalon szexuális viselkedése a tanulók lelki és mentális egészségét veszélyeztette”. A lap azt írja, hogy a férfi a közösségi média egyik platformján szexchatbe bonyolódott és a nemi szervéről is küldött fotókat egy olyan álprofilnak, amelyet néhány általa is tanított…

Tovább olvasom

Koronavírus elleni vakcinát fejlesztő kutatóorvosnak kiadva csalt ki milliókat egy nő Szolnokon

A Szolnoki Járási Ügyészség csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat egy tószegi nővel szemben. A vádlott 2020 novemberében, Szolnokon, azzal a hamis indokkal kért kölcsönt két helybéli férfitől, hogy a pénzt kutatóorvosi tevékenységére, egy COVID-19 vírus elleni vakcina kifejlesztésére fogja fordítani. A vádirat szerint a 31 éves nő 2020 novemberében, Szolnokon, megismerkedett két férfival, akiknek kutatóorvosként mutatkozott be, s valótlanul azt állította, hogy egy COVID-19 vírus elleni vakcina elkészítésén dolgozik, a fejlesztés már végső fázisában van, de annak befejezéshez pénzre lenne szüksége. Az orvosi végzettséggel nem…

Tovább olvasom

Van még lejjebb? Bevittek egy halott férfit a postára, hogy felvegyék a nyugdíját

A pénzsóvárság legalja, ha már néhány hozzátartozó arra is képes, hogy olyan idős embert cipeljenek be a postára felvenni a nyugdíját, aki már nem is él. Márpedig Írországban ez történt. Az ír a rendőrség, a Gardaí vizsgálja, mi történhetett azzal a 60 körüli férfival, akinek a holttestét két másik férfi vitte be Carlow postájára, hogy felvegyék a nyugdíját – írja a 444.hu. Péntek délelőtt először csak az egyik fiatal férfi jelent meg a város postahivatalában, hogy felvegye az idősebb férfi nyugdíját, de csalódottan kellett távoznia, miután a személyzet közölte vele,…

Tovább olvasom

Lerakta egy padra a táskáját a szolnoki boltnál, amíg fizetett, azonnal lába kélt

De nem jutott messzire a tolvaj: a bevásárlóközpont egy másik üzletében fogták el a rendőrök a feltételezett elkövetőt. Ismeretlen személy vitt el egy táskát 2022. január 22-én 14 óra körül egy szolnoki bevásárlóközpontból – írja a police.hu. A tulajdonos a táskát – melyben pénztárcája, személyes okmányai és tárgyai voltak – a bevásárlóközpont egyik boltjának bejáratánál tette le, amíg fizetett. A rendőrök helyszíni adatgyűjtés és a kamerafelvételek alapján azonosították a feltételezett elkövetőt, akit még a helyszínen el is fogtak. A jogsértő férfit előállítottak a Szolnoki Rendőrkapitányságra, majd gyanúsítottként kihallgattak. Az eltulajdonított…

Tovább olvasom

Ütközött és az árokba csapódott egy autó a 32-es főúton

Az utolért jármű pedig az ütközéstől az úttesten keresztbe fordult és érintőlegesen ütközött egy szemből érkező tehergépjárművel. Egy felcsúti lakos közlekedett személygépkocsival 2022. január 21-én 15 óra 50 perc körül a 32-es főúton Pusztamonostor felől Jászberény irányába – írja a rendőrségi közlemény a police.hu honlapon. Haladása során nekiütközött az előtte haladó, forgalmi okból lassítani szándékozó személygépkocsi jobb hátsó részének, majd az útárokba csapódott. Az utolért jármű az ütközéstől az úttesten keresztbe fordult és érintőlegesen ütközött egy szemből érkező tehergépjárművel. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.

Tovább olvasom

A BMW-s kikerülte a piros sorompónál álló járműveket, majd csattant a százzal száguldó vonattal – videó

Nem voltak esélyei a túlélésre a hetven év feletti sofőrnek a rátóti balesetben. A szemtanúk szerint vélhetően az autó vezetőjének nem volt helyismerete és lehet, hogy nem is tudta, hogy éppen egy vasúti átjárón megy keresztül. Az ütközés ereje szétszakította a személyautót, a sofőr azonnal elhunyt. Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt szerdán a rátóti Ady Endre utcában. A 8-as főút felől érkező BMW vezetője kikerült egy fénysorompó piros jelzése miatt álló postásautót és a mögötte álló kerékpárt, majd ráhajtott sínekre. Ekkor érkezett a menetiránya szerinti bal oldalról a nemzetközi forgalmat…

Tovább olvasom

Sokkolóval zsarolt Kunszentmártonban, elfogták a rendőrök

Egy kunszentmártoni lakos tett bejelentést a rendőrségre, hogy egy helyi férfi 2022. január 14-én megjelent az otthonánál, ahol őt megöléssel és családja bántalmazásával, valamint ingatlana felgyújtásával fenyegette meg, amennyiben nem ad részére készpénzt. Másnap ismét megjelent a zsaroló a sértett házánál újabb fenyegetésekkel, aminek egy sokkoló eszköz felmutatásával adott nyomatékot. Az így megfélemlített sértettől kikényszerített egy későbbi időpontra szóló találkozót, amin egyeztetik az általa követelt 300.000 forint átadásának részleteit. A kunszentmártoni rendőrök a Tisza MEKTO egységének közreműködésével 2022. január 20-án a követelt pénz átadásakor egy áruház parkolójában elfogták a 45…

Tovább olvasom