A rendőrök a szajoli kereszteződésnél alig két óra alatt hét tilos jelzésen áthajtó sofőrrel szemben intézkedtek. Jász-Nagykun-Szolnok megyében drónfelvétel is segíti a közlekedési szabálysértők kiszűrését, és ezáltal a balesetmegelőzési tevékenységet. Leginkább a dinamikus jogsértések (előzés, záróvonal átlépés, tilos jelzésen való áthaladás) felderítését célzó eszközt 2022. január 12-én Szajolnál használták a rendőrök. A légifelvételek alapján a hét tilos jelzésen áthaladó gépjárművezetőt 50.000-50.000 forint közigazgatási bírsággal sújtottak, valamint 8-8 előéleti pontot állapítottak meg részükre.
Tovább olvasomKategória: Kék hírek
Halló! Rendőrség? Tűzoltóság? Mentők?
Rablás miatt kell felelnie
Egy helyi lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2021. március 7-én a kora délutáni órákban Szolnokon, egy buszról leszálló 60 éves sértettet követni kezdte, majd az asszony elé lépett és megütötte. A nő az ütés következtében a földre esett, ekkor a támadó a járdán fekvő sértettől elvette az oldaltáskáját – melyben pénztárca, készpénz, személyes okmányok, mobiltelefon és bankkártya volt – és az élelmiszereket tartalmazó nejlonszatyrát, majd a sorsára hagyta. A jogsértő ezt követően a jogosulatlanul megszerzett bankkártyával 22.000 forint készpénzt vett ki egy terminálból. A férfi cselekményét megkönnyítette, hogy a bankkártya…
Tovább olvasomVideó: a rendőrség drónt vetett be a szajoli kereszteződésnél
Jász-Nagykun-Szolnok megyében drónfelvétel is segíti a közlekedési szabálysértők kiszűrését, és ezáltal a balesetmegelőzési tevékenységet – számolt be a rendőrség honlapja. Leginkább a dinamikus jogsértések (előzés, záróvonal átlépés, tilos jelzésen való áthaladás) felderítését célzó eszközt 2022. január 12-én Szajolnál használták a rendőrök. A légifelvételek alapján a hét tilos jelzésen áthaladó gépjárművezetőt 50.000-50.000 forint közigazgatási bírsággal sújtottak, valamint 8-8 előéleti pontot állapítottak meg részükre.
Tovább olvasomA változékony időjárás miatt tilos és életveszélyes a jégre lépni
A szabad vizek befagyott területe gyermekre és felnőttre egyaránt vonzerőt gyakorol, ugyanakkor veszélyeket is rejt magában. A jégbeszakadásoknak gyakran halálos kimenetelű végkifejlete van, az emberek felelőtlen viselkedésének és a jég tulajdonságainak nem megfelelő ismerete miatt. A hirtelen hőmérsékletváltozások, illetve a tartósan enyhe időjárás nagymértékben megváltoztathatja a jégtakaró tulajdonságait, ezáltal az veszélyessé válhat – áll a hatóság felhívásában. A szabad vizek jegén tartózkodni csak akkor szabad, ha az kellő szilárdságú, nem olvadt, nem mozog. Éjszaka, korlátozott látási viszonyok között, járművel, a biztonságos munkavégzés kivételével, kikötők és veszteglőhelyek területén valamint a folyókon.…
Tovább olvasomBaleset Jászapátiban
Egy budapesti lakos közlekedett személygépkocsival Jászapáti belterületén 2022. január 12-én 18 óra 30 perc körül. Egy kereszteződéshez közeledve az előtte haladó személygépkocsi előzésébe kezdett, mely során későn vette észre a keresztutcából kikanyarodó és vele szemben közlekedő személygépkocsit és nekiütközött. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – személyi sérülés nem történt – közölte a rendőrség.
Tovább olvasomEltűnt egy jászberényi lány
Eltűnés miatt keresik a jászberényi rendőrök a 17 esztendős Jarábik Viktóriát. December 26-a óta nem látták a fiatal lányt. Jarábik Viktoria körülbelül 165-170 centiméter magas, átlagos testalkatú, fehér bőrű. Az arca hosszúkás, kék szemei, valamint vállig érő, szőkére festett, egyenes haja van. A nyaka bal oldalán egy tetovált felirat látható. A lány eltűnésekor szürke színű, combközépig érő szövetkabátot viselt, a derekán övvel, valamint szürke színű kezeslábast, fekete felsőt, barna nadrágot és fekete sportcipőt. A rendőrség kéri, hogy aki felismeri a képen látható Jarábik Viktóriát, illetve információval rendelkezik a lány tartózkodási…
Tovább olvasomÉletfogytiglanra ítélték a rákóczifalvi rémet
Jogerősen tényleges életfogytiglanra ítélte a Szegedi Ítélőtábla T. T.- t, aki 2017-ben és 2018-ban három embert ölt meg Rákóczifalván. A 29 éves férfi élete végéig börtönben marad a táblabíróság ítélete szerint, hiszen a Szegedi Ítélőtábla kizárta a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségét is. Dr. Joó Attila tanácsvezető bíró indoklása szerint T. T. „nem alkalmas a társadalomba történő visszatérésre.” Még 2017-ben követte el a férfi az első emberölést: alkalmi munkákból élt, így ismerkedett meg a szerény körülmények között élő későbbi áldozatokkal. Egy italozás során később áldozata megjegyzéseket tett az édesanyjára, ez pedig…
Tovább olvasomEgy hét alatt 22 ittas és 8 eltiltott sofőrt fogtak a jászsági rendőrök
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az elmúlt héten 8 eltiltás hatálya alatt álló gépjárművezetőt szűrtek ki a forgalomból, 6 esetben járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség, 2 esetben járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetése miatt indult eljárás. Engedély nélküli vezetés miatt 5 gépjárművezető ellen indult szabálysértési eljárás. A közúti ellenőrzések során 22 személynél állapították meg, hogy alkohol fogyasztását követően járművet vezettek. A rendőrök 9 esetben büntetőeljárást rendeltek el, 2 alkalommal közigazgatási bírságot szabtak ki, míg 11 járművezetővel szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek. A vezetői engedély bevonására 5 esetben került…
Tovább olvasomFelborult egy traktor a 32-es úton, életveszélyes állapotban a sofőr
A rendőrök teljes útlezárás mellett kezdték meg a baleset helyszínelését. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy pótkocsis traktor borult árokba a 32-es főút 21. kilométer szelvényében 2022. január 10-én 10 óra 30 perc körül – írja a police.hu. Az elsődleges információk alapján a jármű vezetője súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A baleset helyszínelése teljes útlezárás mellett folyamatban van, a forgalmat Jászberénynél, illetve Pusztamonostornál elterelik. A rendőrség kéri, hogy mindenki fokozott türelemmel és óvatossággal közlekedjen.
Tovább olvasomBement, elvitte, majd visszavitte és mást vitt el, majd újra visszament, hogy még valamit elvigyen
Egy szolnoki lakos tett bejelentést a rendőrségre 2022. január 8-án reggel, hogy az éjszaka folyamán egyik ismerőse bement a teraszukra és onnan elvitt egy elektromos rollert. A cselekményt rögzítette az ott kihelyezett biztonsági kamera. A felvételen az is látható, hogy a férfi 20 perccel később visszavitte zsákmányát, és több üveg szeszes itallal távozik. Majd rövid időn belül ismét megjelenik a háznál egy hátizsákkal, amibe tisztítószereket, és egy doboz süteményt rejtett, majd elhagyta a helyszínt. A sértett elmondta, hogy a roller megrongálva került vissza, és így az használhatatlan lett. A rendőrök…
Tovább olvasom