Kannabiszt termesztett, fájdalomcsillapítónak szánta a 71 éves bácsi, a rendőrök nem díjazták – videó

Megosztás

Pedig még csak nem is szívott eddig belőle semennyit, csak meglevő fájdalmait szerette volna később enyhíteni. De a rendőrök elvitték.

A rendőrök „tudomására jutott,” hogy egy Ajka környéki településen élő férfi a kertjében kábítószert termeszt – tudósított róla az Rtl. A 71 éves nyugdíjast így tavaly júliusban meggyanúsították kábítószerbirtoklással.

A kihallgatásán elmondta, hogy a fél tucat kannabiszt ő ültette különböző idényzöldségekkel együtt. Az volt a célja, hogy saját maga szívja el a füvet, hogy azzal enyhítse krónikus hátfájását. Azonban amikor lefoglalták a növényeket, még nem is fogyasztott a fűből.

Az Ajka környéki lakos ellen kábítószer birtoklás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytattak eljárást. Ahogy az rtl.hu már írt róla, számos európai ország legalizálta már a marihuánát gyógyászati célokra. Az RTL Híradó pedig arról tudósított, hogy nálunk a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület küzd a legalizációért.

Kapcsolódó cikkek