Több parkoló autót is megrongált a 4 éves (!) sofőr

Megosztás

Az óvodás korú kisfiú úgy gondolta, édesanyja autójának kulcsait magához veszi, majd autózni indul egy kicsit. Élménynek biztosan jó volt, anyagilag azonban sok fog kerülni a családnak az okozott kár.

A holland város, Utrecht rendőrsége közölte, hogy szombaton két parkoló autót rongált meg egy autós. Az eset különlegessége az volt, hogy a vétkes autót egy négyéves kisfiú vezette. A beszámolók szerint az ütközés után a fiú mezítláb, pizsamában távozott az autóból, írja a BBC.

Szemtanúk akkor értesítették a rendőrséget, amikor látták, hogy a hideg idő ellenére a fiú egyedül, cipő nélkül sétál az utcán. Ahogy bevitték a rendőrségre, kaptak éppen bejelentést arról, hogy a városban találtak egy elhagyott autót, mellette pedig két megsérült másik járművet. A magára hagyott autó a fiú anyjának nevén volt regisztrálva.

Az eset során senki nem sérült meg, a holland rendőrség pedig azzal a felütéssel osztotta meg a sztorit, hogy megtalálták az új Max Verstappent. Mint kiderült, a fiú reggel arra ébredt fel, hogy apja dolgozni indul, és úgy döntött, hogy ő is elmegy autózni egy kört: fogta anyja autójának kulcsait, és beült az autóba.

A rendőrök még helyszínelni is kimentek a fiúval és anyjával, és a gyerek megmutatta nekik, hogy hogyan tudta beindítani a járművet. Ezután a rendőrök arra kérték a szülőket, hogy lehetőleg jobban rejtsék el otthon a kulcsokat a jövőben. (via 444.hu)

Kapcsolódó cikkek