A Karcag elleni edzőmeccsen szenvedett súlyos sérülést a Nyíregyháza kapusa

Komoly veszteség érte a Nyíregyháza Spartacus csapatát: a Karcag elleni edzőmérkőzés során Tóth Balázs, a klub első számú hálóőre térdsérülést szenvedett. A 21 éves kapusnál elülső keresztszalag-szakadást diagnosztizáltak, így műtéti beavatkozás vár rá – számolt be róla a klub hivatalos honlapja.

Tovább olvasom

Lett, görög és selejtezős riválisokkal kezd az Olajbányász a Bajnokok Ligájában

A férfi kosárlabda Bajnokok Ligája szerdán Lausanne-ban megtartott sorsolása után eldőlt, hogy a magyar bajnoki címvédő Szolnoki Olajbányász az F-csoportban kezdi meg szereplését. Ellenfelei a lett VEF Riga, a görög AEK Betsson, valamint a selejtező 1. csoportjának győztese lesznek. A csoportkörből az első három helyezett juthat tovább a rájátszásba.

Tovább olvasom

Olaszországban is helytállt a Szolnoki Dózsa U13-as csapata

Múlt héten a tizenhetedik alkalommal került megrendezésre a HaBaWaBa Plus nemzetközi vízilabdakupájának utánpótlás-seregszemléje, amin a Szolnoki Dózsa U13-as korú együttese is részt vett.  Az olaszországi Lignanonban megrendezett találkozón összesen ötvennyolc klub mérte össze tudását, ebből a szolnoki csapat a 9. helyen végzett.

Tovább olvasom

Budapesti cselgáncs-világbajnokság: Szegedi Dániel helyezetlenül zárt

Az idei budapesti cselgáncs-világbajnokság vasárnapi napján két magyar versenyző, Szabó Áron és a Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola sportolója, Szegedi Dániel is vereséget szenvedett első mérkőzésén a férfiak 73 kilogrammos súlycsoportjában, így egyikük sem jutott tovább a selejtezőből.

Tovább olvasom