A Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonal megint komoly gondokkal küzdött és bosszantotta az utazóközönséget csütörtökön. Bár a MÁV kommunikációja szerint kora délutánra helyreállt a rend, az utasok szerint nagyon nem.
Tovább olvasomCímke: Újszász
Brutális razzia a megyében, félmilliárd forint értékű vagyonra csaptak le
Több mint száz rendőr részvételével tartottak nagyszabású rajtaütést kábítószer-terjesztők ellen Szolnokon és Újszászon – számolt be róla csütörtökön a rendőrség a hivatalos honlapján. Az akció során a hatóságok több mint félmilliárd forint értékű vagyont vontak el a bűncselekményekből származó javak közül.
Tovább olvasomGázolás miatt késtek a vonatok a Budapest-Újszász–Szolnok vonalon
Hétfő reggel két különböző probléma is jelentős fennakadást okozott a vasúti közlekedésben, éppen az érettségi időszak első napján.
Tovább olvasomKét jászkunsági településen is Pócs Jánossal szentelték meg a búzát
A hétvégén Újszászon és Jászjákóhalmán is jelenése volt a fideszes országgyűlési képviselőnek, hogy templomokban szentelhessék meg a búzát.
Tovább olvasomÚjszászon fogtak el egy fiatal drogdílert a rendőrök
A kábítószer-kereskedelem ellen indított DELTA Program keretében a rendőrség összehangolt akciót hajtott végre, melynek eredményeként őrizetbe vettek három drogdílert Budapest, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megye területén – derül ki a rendőrség szombaton közzétett közleményéből.
Tovább olvasomNemcsak Szolnokon köszöntik programokkal a Költészet Napját
Ahogy beszámoltunk róla a Szol24-en, idén is különleges programmal ünnepli a megyeszékhely a az egyik legjelesebb magyar költőnk, József Attila születésnapján a Költészet Napját, amelynek keretében a helyiek lehetőséget kapnak arra, hogy megosszák egymással kedvenc soraikat. Szolnok mellett Jászberényben, Karcagon és Újszászon egyaránt rendezvényekkel készülnek.
Tovább olvasomBaleset az újszászi vasútvonalon, jó időre bedőlt a teljes menetrend
Baleset történt Mende és Gyömrő között, emiatt totálisan felborult a menetrend.
Tovább olvasomÚjabb vasúti tragédia, Újszásznál gázolt a vonat
Borzasztóan kezdődött a hét a MÁV-nak, Újszász közelében is gázolt a vonat, a társaság tájékoztatása szerint a baleset a Budapestről Békéscsabára tartó Békés InterCity járatot érintette. Hétvégén történt már egy tragédia, szombaton egy ceglédi vasúti átjáróban egy figyelmetlen autós a sínekre hajtott, a vonat pedig 120 körüli sebességgel érkezett.
Tovább olvasomKomoly késések az újszászi fővonalon
A MÁVINFORM tájékoztatása szerint felsővezetéki meghibásodás miatt jelentősen meghosszabbodott a vonatok menetideje az újszászi fővonalon. A reggeli órákban az utasoknak 30-60 perces késésekre, járatkimaradásokra és rövidített útvonalon közlekedő vonatokra kellett számítaniuk.
Tovább olvasomÚgy bukott le a jászkunsági tolvaj, hogy a tulajdonosnak akarták eladni a tőle lopott holmit
Már majdnem mindenen sikerült túladnia a tolvajnak, de végül két “apróságon” bukott meg, így derült fény a bűntett elkövetőjének személyazonosságára. Újszász és Jászladány a középpontban.
Tovább olvasom