Stratégiai nyugalom, béke, és rengeteg munka – erről beszélt Magyar Péter Szolnokon

Háromórás szabadtéri rendezvényen gyűltek össze több százan a szolnoki Kossuth téren október 13-án, hogy meghallgassák Magyar Pétert, a Tisza Párt vezetőjét. A politikus beszédében az egészségügyi rendszer megújításától a vidéki sajtó szerepéig számos kérdést érintett, miközben hangsúlyozta: a változásnak „stratégiai nyugalommal, békével és rengeteg munkával” kell végbemennie.

Tovább olvasom

A Szoljon Györfi Mihály fényképével próbál félrevezetni az elektrolitgyár ügyében?

A megyeszékhely polgármestere arra kérte a Szoljon nevű hírportált, hogy haladéktalanul távolítsa el Györfi fényképét egyik bejegyzéséből, mivel ez szerinte alkalmas arra, hogy a lakosok azt higgyék, kapcsolat van a kínai elektrolitgyár és a polgármester között. Ő azonban továbbra sem támogatja az üzem idetelepítését.

Tovább olvasom

Az Oscar-díjak mögött – Szolnokon nyílik tárlat A brutalista című filmről

A szolnoki Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál idén is különleges tárlattal várja a látogatókat: október 15-én, szerdán 17 órakor nyílik meg „Az Oscar-díjak mögött” című kiállítás a Tisza Mozi kávézójában. A megnyitót kerekasztal-beszélgetés követi, amelyen Muszatics Péter filmtörténész, a tárlat kurátora, valamint Jóvári Csenge, A brutalista egyik art directora vesz részt, a beszélgetést Navarrai Mészáros Márton újságíró moderálja.

Tovább olvasom

Elindult a jelölés Szolnok sport- és életmódbeli elismerésére, a Kővári Tamás-díjra

Október 31-ig várják azok jelentkezését, akik szeretnék, hogy a szolnoki sport és az egészséges életmód kiemelkedő alakjait elismerjék. A Kővári Tamás-díj minden évben egyetlen olyan személynek jár, aki példát mutat kitartásból, közösségépítésből és emberi értékekből.

Tovább olvasom

“Ne mérgezzenek minket és a gyerekeinket!” – szolnoki civilek az elektrolitgyár ellen

Október 11-én, szombaton a szolnoki aPont szervezésében tüntettek a Szolnok és Abony közé felépíteni kívánt elektrolitgyár ellen, amelyet helyi lakosok és szakértők egyaránt ellenőrizetlennek és veszélyesnek tartanak. A demonstráció mellett a civilek jogi sikerei is erősítették az elköteleződést a környezetvédelem és a helyi érdekvédelem mellett.

Tovább olvasom

Szolnokon örülnek az adómentességnek, de ez még sokba fog kerülni, Miskolcon továbbra is romokban a barlangfürdő

Egerben Lázár bejelentései ütköznek a valósággal, Debrecenben a lakosság nyomon követheti a levegőszennyezést, Pécsen pedig Magyar Péter kritizálta a helyi korrupciót. Kecskeméten nem hagyják magukat átverni a helyiek, míg Miskolc turizmusa megkapta a kegyelemdöfést. Többek között ezekről az érdekességekről számol be a független vidéki lapok heti médiaajánlója.

Tovább olvasom

Ellenőrizték a szolnoki játszótereket, többet is be kell zárni mert balesetveszélyesek

Az elmúlt napokban több helyszínen is állagmegóvási és biztonsági felülvizsgálatot végzett a Szolnoki Városüzemeltetési Kft annak érdekében, hogy a gyerekek biztonságos és rendezett környezetben játszhassanak. Az ellenőrzések következtében több játszótér esetén is a bezárás mellett kellett dönteniük a biztonsági problémák miatt.

Tovább olvasom