Idén október 23-án valódi politikai verseny és számháború alakult ki a Fidesz és a Tisza párt között. A kormánypártok Békementet tartottak a Tisza pedig a Nemzet Menetével ünnepelt. Mindkét esemény jelentős tömegeket mozgatott meg. A rendezvényekre a Szol24 is kilátogatott és a résztvevőket kérdezte.
Tovább olvasomCímke: október 23
Orbán “megtévesztett fiatalokról” beszél és suhintani akar, Magyar pedig összefogni és a győzelem után árkokat betemetni
Orbán szerint Brüsszel miatt nincs még vége a háborúnak, valamint párhuzamot vont az 1956-os moszkvai tankokkal, valamint az EU büntető szankcióival. Ezzel szemben Magyar Péter úgy készül választási győzelemre, hogy utána azonnal baráti és segítő kezet nyújt a most még a Fideszre szavazóknak, hogy végre újra egyesüljön az ország és betemessük az árkokat. A Hősök terén Mezőkövesd és Szolnok is szóba került.
Tovább olvasomMagyar Péter a csütörtöki Nemzeti Menetről – a hatalom hirtelen megtiltotta a drónozást, véletlen lenne?
Jó ideje már, hogy hivatalosan engedélyt adtak a drónos felvételek készítésére a Tisza Pártnak, ám hirtelen teljes fordulat, tilos lesz “reptetni” – az ok pedig a “biztonság”. A fideszes menetről nyugodtan lehet, ott nincsenek ilyen aggályok, Magyar Péteréknél igen. A Tisza vezéralakja szerint a csütörtöki nap újra bekerül a történelemkönyvekbe.
Tovább olvasomÍgy készül Szolnok az október 23-i ünnepre
Október 23-án a megyeszékhelyen városszerte megemlékezésekkel, kulturális eseményekkel és családi programokkal tisztelegnek az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt. Egész napos események várják az itt lakókat az ünnepi műsoroktól és koszorúzásoktól kezdve a gyerekeknek szóló őszi programokig.
Tovább olvasom“Orbán a NER-nek behódoló polgármestereket rövid pórázon tartja” – kötelező szervezniük a tömegeket 23-ára?
Márki-Zay Péter is szembesül azzal, hogy mennyire a Fidesz és leginkább Orbán Viktor kezében van az ország irányítása helyi szinten is. A politikus kiakadt azon, hogy már teljesen nyíltan kötelező szervezni a résztvevőket és az utazást Orbán Viktor csütörtöki fővárosi beszédjére.
Tovább olvasomVáltozik a parkolási rend Szolnokon az ünnepi időszakban
A jövő heti ünnepi időszakban több napon is eltér a megszokott parkolási rend Szolnokon. Au NHSZ Szolnok tájékoztatása szerint érdemes előre tájékozódni, mivel lesznek napok, amikor fizetni kell, és lesznek, amikor díjmentesen lehet megállni a városban. Az áthelyezett munkanap miatt 2025. október 18-án, szombaton a parkolóautomaták nem a hétvégi, hanem a hétköznapi üzemidő szerint működnek. Ez azt jelenti, hogy a megszokott munkanapi szabályok érvényesek, vagyis fizetős lesz a parkolás minden zónában. A társaság felhívja a figyelmet arra, hogy az áthelyezett munkanapokra sokan nem gondolnak, ezért ilyenkor gyakran előfordulnak félreértések és…
Tovább olvasomÍgy változik a vonatközlekedés október 23-án
Október 23-án, a nemzeti ünnep alkalmából módosul a közlekedési rend – jelentette be a MÁV Zrt. A vasúti forgalomban ünnepi menetrend lép érvénybe, míg a helyközi buszjáratok munkaszüneti napi menetrend szerint közlekednek.
Tovább olvasomKoszorúzások, ingyenes múzeumok és parkolási rend október 23-án
Szolnok városa idén is megemlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről, számos eseménnyel és ünnepséggel tisztelegve a nemzeti ünnepen. Az október 23-i rendezvények mellett fontos információ, hogy ezen a napon a parkolási rend is megváltozik a városban.
Tovább olvasomKoszorúzással egybekötött ünnepi műsor a szolnoki Ötvenhatosok Emlékparkjában
A Légierő Zenekar Szolnok és a Szigligeti Színház is közreműködött az október 23-i emlékműsorban a megyeszékhelyen.
Tovább olvasomNem tart központi ünnepséget a Fidesz, Orbán vidéken mond beszédet
Úgy tűnik, idén Orbán-beszéd nélkül maradunk október 23-án, legalábbis ami Budapestet illeti. Erre utal, hogy Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy a kormánypártok nem tartanak központi ünnepséget, csak választókerületi szinten lesznek megemlékezések az 1956-os forradalomról. Megkérdeztük Havasi Bertalant, a a miniszterelnök sajtófőnökét, hogy Orbán Viktor mond-e beszédet október 23-án, és ha nem, annak mi az oka. Válaszában azt írta Havasi Bertalan, hogy: “Orbán Viktor a zalaegerszegi Mindszentyneum ünnepélyes átadásán fog beszédet mondani, erről a sajtót is hamarosan tájékoztatják.” A Mindszenty József bíboros életét és a…
Tovább olvasom