Kávé közé rejtette a drogot, hátha így nem találják meg

A készenléti rendőrök Budapesten, Kelenföldön fogtak el egy 27 éves törökszentmiklósi férfit, akinél közel 700 gramm speedet találtak egy műanyag tárolóban. A férfi gyanús viselkedése miatt került ellenőrzés alá, és az egyenruhások egy reklámtáskában bukkantak rá a kábítószerre, amelyet kávéőrlemény alá rejtve próbált elrejteni.

Tovább olvasom

Semmi nem utal emberölésre a nyomozók szerint a zagyvarékasi haláleset ügyében

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség szakértői vélemények alapján kizárta az emberölés és a gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúját annak a férfinak az esetében, aki 2023 decemberében vesztette életét rendőri intézkedés közben Zagyvarékason – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. Az esetről a Szol24-en is több alkalommal beszámoltunk, a család szerint erőszak történt a hatóság részéről.

Tovább olvasom

Szolnok: így jó, szórjuk csak tele a várost illegális hulladékkal

Magyarországon és Szolnokon is a Natura 2000 tábla csak dísznek van, úgy csúfítjuk el saját városunkat, mintha kötelező lenne. A nyomozás vélhetően annyira lesz eredményes, mint eddig általában. A szemetelés azonban nem a városvezetés sara, ezt mi, lakosok csináljuk, egészen gátlástalanul. Botrányos.

Tovább olvasom

Ismét szolnoki orvos a nyomozók látókörében, költségvetési csalás a vád

Úgy tűnik, Szolnokon minden évben jut legalább egy botrány, amelyeknek egy orvos áll a középpontjában: míg tavaly hálapénz elfogadásával gyanúsítottak meg egy osztályvezető főorvost, most egy reumatológus érintett egy gyógyászati segedészközökre elkövetett költségvetési csalási ügyben.

Tovább olvasom

Belső vizsgálat indult a honvédségnél a szolnoki kiképzésen bántalmazott katonanők ügyében

A sértetteket és a feltételezett elkövető(ke)t is meghallgatta egy katonai vizsgálóbizottság két hete annak a tavalyi gyakorlatnak az ügyében, amelynek során két katonanő is megsérült. Az esetről először a szabadeuropa.hu írt. A szintén Szolnokon történt szexuális zaklatás ügyében ugyanakkor továbbra sincs semmilyen fejlemény, az érintett katonanőt kirúgás fenyegeti. Az ügyben Harangozó Tamás MSZP-s képviselő Polt Péter legfőbb ügyészhez és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterhez is kérdést intézett.

Tovább olvasom

Egy sérült csecsemő is feküdt a kisgyerek holtteste mellett: újabb részletek a nyíregyházi tragédiáról

A borzalmas tragédiára szombat reggel derült fény Nyíregyházán, amikor egy 2 éves kisgyermek holttestére bukkantak egy autó csomagtartójában. A rendőrség eddig csak annyit közölt az ügyről, hogy az eset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja. Kiderült, egy sérült csecsemő is volt a kocsiban. A Tények úgy tudja, a kocsi a nyíregyházi kapitányság közelében parkolt le, majd az autóból kiszálló nő és férfi bementek a rendőrségre. Ők a kisgyerek nevelőszülei voltak. Miután besétáltak, közölték, hogy egy halott gyerek van a csomagtartóban. A rendőröket, akik kimentek a kocsihoz, szabályosan sokkolta a látvány, miután kinyitották a csomagtartót. Az autót…

Tovább olvasom