Ismét szolnoki orvos a nyomozók látókörében, költségvetési csalás a vád

Megosztás

Úgy tűnik, Szolnokon minden évben jut legalább egy botrány, amelyeknek egy orvos áll a középpontjában: míg tavaly hálapénz elfogadásával gyanúsítottak meg egy osztályvezető főorvost, most egy reumatológus érintett egy gyógyászati segedészközökre elkövetett költségvetési csalási ügyben.

A police.hu tájékoztatása szerint már több mint másfél évvel ezelőtt indult eljárás a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál. Az érintett cégek a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől jogosulatlanul igényeltek vissza állami támogatásokat.

A múlt héten a nyomozók Szolnokon, Kecskeméten és Szegeden is akcióztak. Két cégről van szó, amelyek négy évig jogosulatlanul igényt vissza állami támogatást, összesen 220 millió forint értékben.

Az egyik vállalkozással egy szolnoki reumatológus szakorvos is üzleti kapcsolatan állt.

Képünk illusztráció.

Kép: police.hu

Újabb orvosok a gyanúsítottak között

Két szegedi ortopéd szakorvos, egy szolnoki reumatológus és egy kecskeméti üzletkötő is érintett a gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalási ügyekben. Ezúttal a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságnál voltak elfogások és kihallgatások.

Az orvos több mint 9 millió forint, a szegedi orvos több mint 21 millió forint hasznot hozott a cégnek, ugyanúgy, mint egyik üzletkötőjük, egy kecskeméti nő is, aki szintén több mint 21 millió forinttal gyarapította a társaság bevételét. Ezekben az esetben is a vényre felírt személyes adatok ugyan valósak voltak, csak a gyógytermékek indokoltsága nem – írja a police.hu.

A négy elkövető, akiket kihallgattak a nyomozók, szabadlábon védekezhet.

A megyeszékhelyen sajnos nem egyedülálló eset, hogy orvosainkat bilincsbe verve viszik el. A szolnoki Hetényi kórházban dolgozott az osztályvezető főorvos, akit hálapénz elfogadásával gyanúsítanak. A köztiszteletben álló doktor, aki Szolnok díszpolgára, és egyebek mellett egy alapítvány kuratóriumi titkára, állítólag hálapénzt fogadott el, nem is kis tételben, hiszen több millió forintot foglaltak le tőle. Az ügy részleteiről több alkalommal beszámoltunk, itt és itt is olvashat róla.

Kapcsolódó cikkek