Több mint 40 alkalommal fogadott el hálapénzt a szolnoki orvos

Megosztás

A nyomozók több mint 37 millió forintot, továbbá közel 10 millió forint értékű valutát, mobiltelefonokat, ékszereket, üres és készpénzt tartalmazó borítékokat foglaltak le nála.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Felderítő Osztály üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy szolnoki orvos ellen – adta hírül a police.hu. A nyomozók 2023. július 17-én az orvost tetten érték az egészségügyi intézményben, majd elfogták és előállították a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányságra.

A megalapozott gyanú szerint az orvos 2023. május 31. és június 20. között a betegeitől hálapénzt fogadott el a kórházban nyújtott ellátásért, annak ellenére, hogy állami egészségügyi jogviszonyban járt el.

A gyanúsítás szerint összesen 41 alkalommal fogadott el betegeitől pénzt. Kutatás során a nyomozók több mint 37 millió forintot, továbbá közel 10 millió forint értékű valutát, mobiltelefonokat, ékszereket, üres és készpénzt tartalmazó borítékokat foglaltak le.

A nyomozó hatóság a gyanúsított őrizetbe vételéről határozott és a későbbiekben indítványozzák letartóztatását. Az eljárás során a vesztegetői oldalon is további gyanúsítotti kihallgatások várhatók.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Védelmi Szolgálat a nyomozás során folyamatosan együttműködik a felderítés érdekében.

Kapcsolódó cikkek