Természetesen egyik cselekményére sem kapott engedélyt, viszont kerékpárját okosan ott felejtette a meglopott ismerősnél, így nem volt annyira nehéz beazonosítani a 22 éves fiatal férfit.
Tovább olvasomCímke: lopás
Parkoló kocsiból loptak készpénzt Mezőtúron
Hamar azonosították és el is fogták a 20 éves tettest.
Tovább olvasomSzerszámgépeket lopott egy műhelyből a törökszentmiklósi férfi
A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság nyomozott egy 36 éves helyi lakos ellen, aki 2023. március 17-én 13 óra és március 20-án 7 óra között bement egy kft. műhelyébe, ahonnan értékes szerszámgépeket tulajdonított el több mint félmillió forint értékben – közölte a rendőrség.
Tovább olvasomCsaknem fél évig tartott a lopássorozat Tiszaburán, most elkapták az elkövetőket
A gyanúsítottak beismerő vallomást tettek, mindketten rácsok mögött várják a nyomozás végét.
Tovább olvasomEllopták egy szolnoki család több lucernabáláját, mielőtt elszállíthatták volna
Vannak, akik szerint ez nem is kérdés, hogy szervezett akció és maga a bálázó is benne lehet, mert leszólnak a bűntársaknak, hol található éppen könnyű préda, miután a munkát befejezték, de a száradási folyamat miatt a bálák még kint vannak a földeken.
Tovább olvasomDrónt loptak egy autóból a kenderesi férfiak
300 ezer forintot ért az eszköz és a tartozékai, de csak 10 ezer forintért passzolták tovább az ismerősüknek.
Tovább olvasomTáskát, gyógyszert, napszemüveget és tv-t is lopott a fegyverneki sorozattolvaj
A négy rendbeli lopással gyanúsított fiatal helyi lakos most őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.
Tovább olvasomJól bejáratott módszerrel lopták a légzsákokat az üzemből saját dolgozóik
Az eset Miskolcon történt huzamos ideig, de túlzásba vitték kicsit. Végül több száz darabot sikerült kicsempészniük és elszállítaniuk, de idővel a rendőrök lefülelték és elkapták a tolvajokat.
Tovább olvasomMegrongálta az ajtót, horgászfelszerelést, kábelt és sört lopott a tiszapüspöki férfi
A fiatal férfi szajoli zártkerti ingatlanokba ment be, ahol több kárt okozott a rongálásokkal, mint a lopásokkal.
Tovább olvasomTöbb mint 200 kiló mohát loptak egy erdőből, óriási a kár
Meglepő, de még ilyen lopás is létezik, ráadásul védett növényről beszélünk, az okozott kár több százezer forint. Több mint kétszáz kilogramm mohát lopott két férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bódvaszilas külterületéről. A rendőrök június 5-én Tornanádaskán egy közúti ellenőrzés során találták meg az ötvenhárom, mohával teli zsákot egy teherautóban. A védett növények értéke több százezer forint volt. A 23 és 29 éves férfit lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. (Forrás: MTI)
Tovább olvasom