Bolti lopásnak indult, aztán már késsel fenyegetőztek a jászapáti élettársak

Megosztás

Bolti lopás után menekült el egy pár, és a férfi egy késsel fenyegette meg üldözőit. A jászapáti rendőrök bilincse igen hamar kattant az élettársak kezén.

Egy jászapáti élelmiszerboltba ment be egy nő és egy férfi 2023. november 6-án délután – olvasható a police.hu jelentésében. Az asszony csokoládét, szeszes italt, kozmetikumot tett a bevásárlókosárba, míg a férfi egy tusfürdőt rejtett a ruhájába. Először a nő akart távozni a termékekkel fizetés nélkül, azonban az egyiken lévő áruvédelmi eszköz jelzett, ezért kirohant a boltból. A tulajdonos utánaszaladt, nyomukban a tusfürdőt ellopó férfival, aki a boltost durva szavakkal illette.

Időközben a boltos fia is utánuk ment, és kérte, hogy adják vissza az ellopott árukat. Ennek sem a nő, sem a férfi nem tett eleget, sőt, a férfi egy késsel fenyegetőzött, hogy ne pattogjanak, majd sietősen távoztak.

A jászsági rendőrök a bejelentést követően – a kamerafelvételeknek köszönhetően – hamar megállapították, hogy a bűncselekményt két helyi fiatal, egy 23 éves férfi és egy 19 éves nő követték el. Az élettársakat előállították a Jászapáti Rendőrőrsre, ahol a férfit felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette, míg a nőt lopás vétsége miatt hallgatták ki. A nyomozó hatóság a férfi őrizetbe vételéről határozott, és kezdeményezte letartóztatását.

Kapcsolódó cikkek