Sokaknak szúrta a szemét: a temető előtt hemzsegtek az édességárusok

Megosztás

Mindenszentek és halottak napja során minden évben nagy számban érkeznek szerettüket gyászoló, róluk megemlékezni kívánó családtagok és barátok. Érzelmes történetekből, kritikák övezte édességárusokból és sajnos temetői lopásból sem volt hiány az elmúlt napokban az ünnepek alkalmával Szolnokon.

A Mindenszenteket november első napján tartják a keresztény liturgikus naptár szerint, ez az összes szent tiszteletére szolgáló ünnepnap, a szentek dicsőségének, az örök élet reményének és az elhunyt hívők közösségének az ünnepe. Másnap, november 2-án a halottak napján az elhunytakért imádkozunk. Ezen időszak alatt jelentősen megnő a temetőbe érkező gyászolók száma, nincs ez másként a megyeszékhelyen sem.

A Szolnok Város Polgárőri Egyesület egy rendkívül megható történetet közölt. A két iskolaőrrel együtt teljesített szolgálat közben egy nénivel találkoztak, aki teljes kétségbeesésben kereste a két hónapja elhunyt férje sírhelyét. Nem találta, a polgárőrök megnyugtatták a teljesen kimerült hölgyet, elkérték az adatait és hazaküldték, hogy majd ők megkeresik. Délutánra megtalálták a nyughelyet, így Tóth nénit visszahozták a temetőbe, aki nagyon boldog és elérzékenyült volt, még puszit is adott szeretett férje sírjára.

Szintén a polgárőrség közölte, hogy többen jelezték, korábban kihelyezett virágok, koszorúk, cserepesek, gyertyatartók tűntek el mostanában a sírokról. Bárhol vagyunk az országban, rendkívül gyakori, hogy kisebb-nagyobb lopások előfordulnak, a témáról készített cikkében a Telexen egyenesen arra jutottak, hogy „nincs ellenszere a fosztogatásnak”, az őrök, ha vannak, nem tudhatják, kik a hozzátartozók, és kik azok, akik arra várnak, hogy elvigyenek valamit, illetve „ma már csak az nyújt védelmet, ha az ember eleve úgy tervezi meg a sírt, hogy ne érje meg semmit ellopni róla.”

Tóth néni a polgárőrök segítségével megtalálta szeretett férje sírhelyét

Megosztó jelenségre hívta fel a figyelmet a közösségi médiában egy szolnoki lakos, amikor képekkel mellékelve posztolta, hogy mindenszentek és halottak napja alkalmából a temető környékén édességet, cukrokat kínáló árusok jelentek meg. Tényleg ízléstelenség lenne, vagy csak a piaci rés kihasználása?

Hozzá kell tenni, hogy egyáltalán nem újdonság sem Szolnokon, sem máshol az országban, hogy különböző tűnnek fel a novemberi ünnep miatt a temetőkbe tóduló tömeg eléréséért. Szintén a Facebookon jelent meg néhány kép a kispesti temető bejáratáról és az ott sült gesztenyét, főtt csemegekukoricát áruló kereskedőkről, sőt, szolnoki lakosok is írták, hogy ez nem újkeletű dolog.

„Éppen a családomnak meséltem a minap,hogy emlékszem gyerekkoromban a temető előtt édesség árusok voltak./78 éves vagyok/ Hazafelé menet Anyukám mindig vett nekem és a nővéremnek mézeskalácsból készült olvasót. Mire hazaértünk, meg is ettük.”

Cukrokat, édességeket árultak a temető előtt

Pont úgy, ahogy a Halloween versus halottak napja kérdésben radikálisan megoszlanak a vélemények, úgy abban a kérdésben sincs konszenzus, hogy a temető előtti édességárusításhoz hogyan kellene hozzáállni. Egyeseknek érzéketlen dolog, mert ez zavarhatja a gyászolókat, vagy megsérti a tiszteletteljes legkört, míg mások azt mondják, hogy semmi probléma nincs azzal, ha a gyász kifejezése mellett a gyerekeknek, vagy saját maguknak vesznek némi finomságot.

Képek: Szolnok Városi Polgárőr Egyesület Facebook oldala, Szolnokon hallottam Facebook csoport

Kapcsolódó cikkek