Sokszínű halloweeni programokkal készül Jász-Nagykun-Szolnok megye

Megosztás

Mindenszentek versus Halloween, örökös vita hazánkban. A “háború” eldöntése helyett röviden összefoglaljuk, hogy milyen programokkal készülnek Szolnokon és a környező településeken a Halloween jegyében.

A Szandaszőlősi Művelődési Ház a bulinak és a szerényebb kikapcsolódásnak egyaránt teret enged holnap, azaz október 28-án, szombaton. Töklámpás Partyt szerveznek, a zenéről ArmaniDJ gondoskodik, de emellett lehet tököt faragni, jelmezbe bújni és pókra vadászni. 19 órától várják az érdeklődőket a Lengyel Antal térre.

A tavalyi sikerre való tekintettel a Beer & Burgers – ígérete szerint – még több horrorral és ijesztéssel készül, egész hétvégén különleges ételekkel és koktélokkal várják a betérőket, sőt, tökfaragó verseny is lesz. A jelmezben érkező gyerekeket és felnőtteket csokival, cukorkával és welcome drinkkel várják.

Bár félreérthető, nem egy politikus tart lakossági fórumot „Rettegés az Agórában” címmel, hanem egy különleges, akrobatikus táncszínházi produkcióra készülhetnek az érdeklődők, akik október utolsó napján, este hat órakor úgy döntenek, hogy az arcfestéssel, ügyességi játékokkal és „vérre menő társasjátékkal” egybekötött előadást választják az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban.

Aki arcfestés helyett inkább a bulizást választani, annak is van hova mennie október 31-én: a World Is Mine szervezésében a Boomerang Clubban Hardcore Halloween buli lesz „Szecsei apánkkal”, a rezidens Gampel lesz. Az early bird jegyek már elfogytak, szóval érdemes minél hamarabb lecsapni a maradékra.

Nemcsak a megyeszékhelyen találunk programokat, az Alföld Challenge szervezésében megrendezésre kerül Törökszentmiklóson a IV. Családi Halloween futás november negyedik napján. A szervezők kérik, a jelentkezők érkezzenek jelmezben, valamint ne felejtsenek el magukkal zseblámpát/fejlámpát hozni.

Jászberényben szombaton az állatkertben tökös napra várják a látogatókat, a pingvinek látványetetése után közösen készíthetik el a tökfaragványokban tálalt ennivalót az állatoknak. A Lehel Film-Színházban este Halloween-party lesz, a jó hangulatért az Ed Philips and the Memphis Patrol gondoskodik.

A Halloween az egyik legnépszerűbb ünnep a világon és Magyarországon is egyre elterjedtebb. Szokás, hogy Halloweenkor az emberek különböző jelmezekbe öltöznek, kreatív festéseket és ruhákat készítenek, valamint sok kisgyerek házról házra jár édességeket gyűjteni. Az ünnepet hazánkban sokan kommersznek, ízléstelennek tartják szembeállítva a mindenszentekkel, de egy kis jókedv és öröm valószínűleg még senkiben nem tett kárt.

Képek: WORLD IS MINE – SZOLNOK Facebook oldala, babbel.com

Kapcsolódó cikkek