A jászsági péküzem munkatársai friss péksüteményeket tartalmazó csomagokat adtak át az óvodásoknak

A Kenyér Világnapját ünnepelhettük a hét közepén, a rászoruló gyermekeknek nagyobb csomag jutott, a többiek pedig több kosárnyi pogácsát majszolhattak el. Egy abszolút politikamentes hír.

Tovább olvasom

Életveszélyessé vált egy jászberényi híd – a média nyilvánossága után gyorsan léptek az ügyben

Néha előfordul, hogy hiába jeleznek valamit a megfelelő hatóságok felé, süket fülekre talál. Ez a jászberényi híd szerencsére nem ez a kategória volt. Bár különös, hogy ennyi hónapon keresztül senki nem vette észre, hogy a korlát szó szerint életveszélyes lett, akármikor kidőlhetett volna közepes nyomásra is. Egy poszt után viszont legalább gyorsan léptek.

Tovább olvasom

Patkányméreggel töltött kolbásszal akarták megmérgezni a hős mentőkutyát

Felháborító esetről számolt be közösségi oldalán a Kutyákkal az Életért Alapítvány: egyik önkéntesük, a törökországi földrengés utáni keresésben résztvevő Marci a délelőtti tréningről hazaérve patkányméreggel teletűzdelt kolbászdarabot talált saját udvarán. A mérgezett csalétket szerencsére időben észrevette, így kutyája, Black, nem kóstolta meg.

Tovább olvasom

Navracsics Tibor az önkormányzati törvény módosításán dolgozik

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter meglepő módon arról posztolt, hogy a kormány módosíthatja az önkormányzati törvényt. A bejegyzésből azonban nem derült ki, hogy pontosan milyen változtatásokat terveznek, de Navracsics szerint az a céljuk, hogy Magyarország az erős önkormányzatok országa legyen.

Tovább olvasom

Forrest Gump tűnt fel egy jászberényi futóversenyen

Hagyományosan a térség egyik legnagyobb szabadidősport-eseményének számító Jászság Dinamikája Futónapot ismételten október első hétvégéjén rendezték meg Jászberényben. A szervezést a helyi Triatlon Sportegyesület és a Konkoly Electro Kft. közösen végezte annak érdekében, hogy tovább népszerűsítsék a futást népszerűsítése és erősítsék a közösségi sportéletet. Az eseményre egy egészen váratlan sztárvendég is benevezett.

Tovább olvasom

Különös módon tűnt el egy dél-afrikai sül a jászberényi állatkertből

Szokatlan incidens borzolta fel a kedélyeket a Jászberényi Állat- és Növénykertben kedden, miután eltűnt két dél-afrikai sül, amelyek mindössze két hete érkezett a debreceni állatkertből. A gondozók reggel vették észre, hogy a karanténhelyiség ajtaja tárva-nyitva áll, noha a zár és a lakat a helyén volt. Kiderült, hogy valaki az éjszaka folyamán elvágta a fém tartópántot, így juthatott be az állatokhoz.

Tovább olvasom

Magán víztározó épült uniós támogatásból a Zagyva mellett – rengeteg a kérdőjel

Júliusban még csak épült “valami”, most szeptemberre már el is készült a Zagyva folyó vízét felhasználó magán víztározó. Rengeteg a kérdés, hogy az egymilliárdos uniós pénzből épített létesítményt pontosan kik és mire használhatják.

Tovább olvasom

Bíróság elé áll a Jászságban hamis márkacikkeket árusító nő

Egy 37 éves jászsági nő ellen bűnvádi eljárás indult, miután különböző világmárkák utánzatait forgalmazta, amivel a sértett vállalatoknak összesen több mint 17 millió forint kárt okozott. Az ügyészség szerint az elkövetőnél 2023. szeptember 19-én tartott házkutatás során lefoglalt ruhadarabok megtévesztően hasonlítottak védjegyoltalom alatt álló termékekre. Emellett a vádirat megemlíti, hogy a nő 2023. november 9-én Jászapátin a piacon is árusított hasonló utánzatokat, így megsértve a védjegyjogot, és közvetlen anyagi hátrányt okozva a cégeknek.

Tovább olvasom

Mosolyogni ér – Jászberényben is

Sétáljunk, beszélgessünk és hozzunk jókedvet együtt mások életébe – buzdítanak a jászberényi szervezők a Mosolygós Magyarokért Mozgalom által létrehozott programra. Évente szervezik meg a Mosoly Világnapja alkalmából a Mosoly sétákat – békés, vidám gyaloglásokat, amelyek célja egyszerű, de fontos – mosolyt szeretnének csalni az arcokra, összekapcsolni az embereket és felhívni a figyelmet arra, hogy a kedvesség, a pozitív hozzáállás és az együttlét milyen sokat jelent.

Tovább olvasom

Több új szakorvos érkezett Jászberénybe

Az elmúlt negyedévben jelentősen bővült a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház szakmai csapata az intézmény Facebookon közzétett bejegyzése szerint. Összesen 15 új orvos csatlakozott, erősítve ezzel a betegellátást és szélesítve a helyben elérhető szolgáltatások körét.

Tovább olvasom