A szerda esti tüntetés után így tiltakoznak az újabb kirúgott pedagógusok miatt. Miután szerdán a Belügyminisztérium sajtóközleményben jelentette be, hogy három fővárosi gimnázium összesen nyolc tanárának bontották fel azonnali hatállyal a munkaviszonyát, szerda este a Belügyminisztérium előtt tiltakoztak diákok, tanárok és szimpatizánsok, december 1-jétől pedig országszerte több iskolában munkabeszüntetést, polgári engedetlenséget és ülősztrájkot hirdettek – írja a 444.hu. A Vörösmarty Gimnázium tantestülete a szülőknek küldött levelében azt írta, tantestületük 90 százaléka csütörtökön és pénteken nem veszi fel a munkát, „elfogadhatatlannak tartják” Törökné Pethő Erzsébet kollégájuk munkaviszonyának megszüntetését. Az iskolavezetés december…
Tovább olvasomCímke: iskola
Csótányok és 18 foknál is hidegebb termek várják a diákokat egy gimnáziumban
Egy diák apja szerint azt kérte az igazgatóság a gyerekektől, hogy vigyenek magukkal pokrócot az iskolába. Tizennyolc foknál hidegebb termekben, csótányok között kell tanulniuk a budapesti Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium diákjainak, állítja az RTL pénteki riportjában egy odajáró diák apja. Az RTL Híradóban az iskolai diákjai által készített felvételeken látszik, hogy jól megtermett csótányok másznak az iskola folyosóján. Az apa a műsorban azt mondja: az iskolában néha a tizenhét fokot sem éri el a hőmérséklet, a tető beázik, az igazgatóság pedig azt kérte a gyerekektől, hogy vigyenek magukkal pokrócot. A riport szerint…
Tovább olvasomIsmeretlen eredetű gáz jutott a kecskeméti iskola légterébe, több gyereket kórházba szállítottak
Rosszul lettek többen is, hét gyermeket kórházba kellett szállítani, mert egyelőre ismeretlen eredetű gáz okozott nagyobb problémát egy kecskeméti iskolában. Hét gyereket kórházban szállítottak, miután ismeretlen eredetű gáz okozott rosszullétet a kecskeméti Arany János Általános Iskolában csütörtök délután – írja a Hiros.hu. Délután egy óra körül az iskola több helyisége is irritáló szaggal telt meg, több tanuló rosszul lett, erősen köhögött és könnyezett. A pedagógusok kikísérték a gyerekeket az épületből, és értesítették a hatóságokat. Az iskolához mentők is érkeztek, ők hét gyereket szállítottak el a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházba. A Hiros.hu információi…
Tovább olvasomA magyar gyermekek döntő többségét már bántalmazták iskolában
Egy kutatás szerint megközelítőleg 85%-át. Ez borzalmasan nagy arány. Aggasztó eredményeket mutat az a kutatás, amelyet a Medián készített a 12-20 éves fiatalok között az UNICEF megbízásából. Ebből kiderült ugyanis, hogy a magyar diákok több mint fele, 66 százaléka arról számolt be, hogy az iskolában rendszeresen éri vagy érte fizikai, lelki vagy verbális erőszak. Az erről beszámoló fiatalok felének naponta kell vagy kellett átélnie a bántalmazást. A felmérés szerint a magyar fiatalok 85 százalékát bántalmazták már valamilyen formában legalább egyszer az iskolában. Az elkövetők a legtöbbször, az esetek 58 százalékában…
Tovább olvasomAggasztóan romlik a köznevelési rendszerben lévő gyermekek pszichés állapota
Erről írnak közös szakmai állásfoglalásukban az óvoda- és iskolapszichológusok, akik szerint a súlyosabb mentális zavarok is egyre gyakoribbak. „Intézményi munkánk során azt tapasztaljuk, hogy a köznevelési rendszerben lévő gyermekek pszichés állapota aggasztóan romlik. Az óvodákban a szorongás, a viselkedés- és figyelemzavar, az iskolákban ezek mellett a depresszió, pánik, önsértés vagy akár a súlyosabb mentális zavarok megjelenése rendszeresen előforduló jelenség lett” – olvasható abban a Telex által szemlézett szakmai állásfoglalásban, amit közel 300 iskola- és óvodapszichológus írt alá azért, hogy a közoktatás problémái miatt felhívják a figyelmet a gyermekek romló mentális egészségi állapotára.…
Tovább olvasomMégis maradhatnak a saját iskolájukban a tiszasasi gyerekek
Tiszasason és Szelevényen nagy felháborodást váltott ki a hír, miszerint az általános iskola alsó tagozatos diákjainak a fűtési szezon ideje alatt minden nap Cserkeszőlőre kellene átutazni. A tankerület döntését nem csak a szülők, de a polgármester Vágner István sem tartotta jó ötletnek. A településvezető megnyugtatott mindenkit, hogy minden marad a régiben, a gyerekeknek nem kell utazniuk, hogy tanulhassanak. Sajnos az iskolát üzemeltető Tankerület kizárólag anyagi megfontolásból, figyelmen kivül hagyva a gyermekek, szülők érdekeit, a pedagógiai érdekeket, a fűtés anyagi ésszerűsítés érdekébe buszra ültetnék a legkisebb iskolásainkat. Ezt én maximálisan visszautasítom,…
Tovább olvasomSzámos olyan iskola van hazánkban, ahol az uniós pénzekből telepített napelemek egy percet sem működtek – videó
Az uniós pénzek elköltése sikeresen megtörtént, de a napelemek csak dísznek vannak, semmit nem segítenek a villanyszámla csökkentésében, mivel sosem kapcsolták be őket. Eleve sok közülük olyan helyre került telepítésre, ahol szinte nem is éri napfény. A kisvárdai tankerületben négy olyan iskola is van, ahol soha, egyetlen percet sem működött az uniós támogatásból telepített napelemes rendszer – írja az RTL, hozzátéve, hogy volt, ahol a paneleket sikerült egy fal mögé vagy az északi oldalra rakni. Tuzsér egyetlen iskolájában a helyiek szerint a napelemek csak dísznek vannak a tetőn egy olyan épületen,…
Tovább olvasomEgy gimnáziumban a szülőktől kénytelenek pénzt kérni a tanárok pluszmunkájáért
Hiába ellentétes az elveikkel, muszáj ehhez folyamodniuk: január 1-jétől havi 8 ezer forintot kérnek a szülőktől. A szülői közösségnek címezve tett közzé a Facebookon egy felhívást a budapesti Madách Imre Gimnázium. Az iskola alapítványa havi 8 ezer forintot kér a tanulók szüleitől, hogy ebből finanszírozva a tanárok pluszmunkáját, és azok ne nézzenek más munka után megélhetési okokból. Mint írják, a tanárok a megélhetési nehézségek miatt 10 százalék feletti arányban kényszerültek elhagyni az iskolát. Írnak arról is, hogy a munkaidejük emiatt meghaladja a heti 40 órát. Hozzáteszik azt is, hogy az…
Tovább olvasomIskolai lövöldözés Oroszországban, hat halott
Legalább hat ember meghalt és húsz megsérült, amikor egy férfi lövöldözni kezdett egy iskolában Izsevszk városában, Oroszország középső részén – számolt be róla a BBC alapján a 444.hu. A támadó öngyilkos lett, így egyelőre azt sem tudni, mi motiválta a mészárlásra. Az eset Izsevszk 88. számú iskolájában történt, ahol közel 1000 diák és 88 tanár dolgozik. Az első beszámolók szerint az áldozatok között diákok is vannak, és egy biztonsági őr is meghalt a lövöldözésben. Az orosz sajtó szerint a támadó két pisztollyal lépett be az iskolába és nyitott tüzet. via 444.hu
Tovább olvasomHivatalossá vált, hogy az általános iskolákat 20, a középiskolákat 18 fokra fűthetik fel télen
Szombaton még csak a javaslatról beszélt Gulyás Gergely a Kormányinfón, most már a rendelet is megjelent a Magyar Közlönyben. Gulyás Gergely a szombati kormányinfón említette meg, hogy a kormány előtt egy olyan javaslat szerepel, hogy az általános iskolákban legalább 20 fok legyen télen, és a 18 fok csak középiskolára legyen érvényes. A miniszterelnökséget vezető miniszter akkor azt mondta, ezt valószínűleg el is fogadják majd, ami így is lett: a hétfői Magyar Közlönyben már meg is jelent az erről szóló rendelet – vette észre a Telex. A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) MTI-hez…
Tovább olvasom