Hamarosan a Hortobágyig tekerhetünk Tiszafüredről

Fontos mérföldkőhöz érkezett a magyarországi kerékpárút-hálózat fejlesztése: az Építési és Közlekedési Minisztérium megkezdte a kivitelező keresését az EuroVelo 14 nemzetközi útvonal legújabb, Tiszafüred és Hortobágy közötti szakaszához. A beruházás két ikonikus vizes élőhelyünket köti majd össze.

Tovább olvasom

Megindult a több ezer kilométeres vonulás, hamarosan a Tisza mentén is feltűnhetnek

Néhány nappal ezelőtt különleges felvételek érkeztek Afrikából: Nature et Oiseaux Sénégal oldalán gyülekező fehér gólyák készülődtek az indulásra. A képeken jól látszik, hogy az első csapatok már útnak indultak –  tapasztalatok szerint ilyenkor a Tisza mentén is egyre többen figyelik az eget, mikor tűnik fel az első példány.

Tovább olvasom

Akcióban a székicsérek – Különleges pillanatok a Nagykunságban

Ön tudta, hogy a székicsér, latin nevén Glareola pratincola egy fokozottan védett madárfaj, amely Magyarországon a kihalás szélére került? A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának természetvédelmi őrei mindent megtesznek azért, hogy megóvják ezt a látványos, mezőgazdasági területeken fészkelő madarat.

Tovább olvasom

Soha nem látott darutömeg tartózkodott a Hortobágyon

A világ legnépesebb daru gyülekezőhelye az idén 50 éves Hortobágyi Nemzeti Park. A daruvonulás az egyik leglátványosabb természeti jelenség Magyarországon. Ebben az időszakban évről-évre százezernél is több daru vonul át, illetve állomásozik Hortobágyon – különösen idén, amikor megdőlt a darvak eddig számolt együttes mennyiségének rekordja.

Tovább olvasom

Idén ötven éves a Hortobágyi Nemzeti Park

Idén ünnepli védetté nyilvánításának 50. évfordulóját a Hortobágyi Nemzeti Park. A hazai természetvédelem jelentős mérföldköve volt, amikor a ’60-as évek végén elindult az a széleskörű összefogás, melynek eredményeként létrejöhetett hazánk első nemzeti parkja. Az évforduló évében több kiemelt eseménnyel is készülnek, mellyel méltó módon szeretnének megemlékezni e jeles évfordulóról, közölte a HNP a közösségi oldalán. Külön érdekesség, hogy ebben az évben lesz 190 éves a hortobágyi kilenclyukú híd, hazánk különleges látványossága. Az ünnepi évet csodálatos videóval tették emlékezetessé.

Tovább olvasom

Hatalmas pusztítást végez a hortobágyi tűzvész – képek

A rettentő szárazság mellé 38-40 fokos hőség, több se kell az aszályos területeknek, ilyenkor pedig az oltás is nehéz. Hatalmas pusztítást végzett a tűz a Hortobágyon, a Tisza-tótól nem messze. Az I love Tisza-tó nevű Facebook-csoportban tették közzé a tűzről különböző helyekről és szögekből készült képeket. Sajnos már most látszik, hogy óriási kárt szenved a természet ezen a nyáron, közben a kánikula még csak most erősít rá igazán a hétvégén. Számottevő eső pedig a láthatáson sincs.

Tovább olvasom