Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul a Demokratikus Koalíció, miután Kövér László házelnök Sebián-Petrovszki Lászlóra négymilliós büntetést szabott ki, mert „törvénytelennek” nevezte a kormányt – írja közleményében a párt. Kövér László még szeptember végén büntette meg Sebián-Petrovszkit egy júniusi felszólalásáért. A házelnök a kormánnyal összefüggésben használt „törvénytelen” jelző hallatán kikapcsolta a képviselő mikrofonját, majd jelezte, a képviselő megsértette a házszabályt, ezért pedig utólagos szankcióra számíthat. A Parlament honlapján található javaslat szerint a házelnök Sebián-Petrovszki László tiszteletdíjának csökkentését kérte. A DK szerint hiába garantálja a szólás- és véleményszabadságot az Alaptörvény, hiába…
Tovább olvasomCímke: dk
Gyöngyösi: A Jobbik aligha indul együtt a jövőben a DK-val
Gyöngyösi Márton úgy gondolja, hogy az áprilisi országgyűlési választáson bebizonyosodott, hogy ez nem sikeres recept. Dobrev Klára egy virtigli baloldali alternatívát kínál Orbán Viktor kormányához képest, a Jobbik pedig egy karakteresen jobbközép párt, nem is értem azt a felvetést, hogy csatlakozzunk a DK árnyékkormány kezdeményezéséhez – erről beszélt Gyöngyösi Márton az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Jobbik elnöke szerint most nem az lenne a feladat az ellenzéki oldalon, hogy eldöntsék, hogy a vakok között ki a király, hiszen Dobrev Klára nemhogy választást, de még egy előválasztást sem tudott megnyerni.…
Tovább olvasomBemutatta árnyékkormánya tagjait Dobrev Klára
Inkább politikai, semmint szakértői a névsor, de a DK politikusa szerint ennek így is kell lennie. Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője múlt pénteken jelentette be, hogy árnyékkormányt alakít, hogy “alternatívát, kiutat mutassanak abból a válsághelyzetből”, amelybe az Orbán-kormány vitte az országot. Hétfőn aztán be is mutatta “árnyékminisztereit” Dobrev, aki azt mondta, ma megélhetési válság van, ide vezetett a 12 éve tartó Fidesz-kormányzás, és a neheze csak ezután jön, ezért “Orbán Viktornak és kormányának buknia kell”, mert a helyzetet “nem a háború, hanem főleg Orbán Viktor okozza” – írja a HVG.hu. Az…
Tovább olvasomÁrnyékkormányt alakít a DK és Dobrev Klára
Végre kiderült, mire is készültek annyira Gurcsány Ferencék. A DK Elnöksége arra kérte Dobrev Klárát, hogy alakítson árnyékkormányt – írja a 444.hu. Azt szeretnék, hogy a párt korábbi miniszterelnök-jelöltje „alakítson árnyékkormányt, mutassa meg, hogy van kiút az Orbán-kormány okozta megélhetési válságból, hogy van az Orbán-kormánynak európai alternatívája, és árnyékminiszterelnökként készüljön fel a kormányzásra”. A párt közleménye szerint Dobrev Klára a DK elnökségi ülésén elvállalta az árnyékkormány megalakítását és vezetését. Az árnyék-miniszterelnök indokairól, mozgatórugóiról, terveiről most vasárnap sajtónyilvános rendezvényen fog beszélni, majd hétfőn sajtótájékoztató keretében be fogja mutatni árnyékkormányának tagjait, az…
Tovább olvasomKövér László csökkenti a DK-s képviselők tiszteletdíját
Kálmán Olga kapott erről levelet: az indok az, hogy túl kevés szavazáson vettek részt. Levélben tájékoztatta Kövér László házelnök Kálmán Olga DK-s képviselőt arról, hogy csökkenti a tiszteletdíját, miután túl sok parlamenti szavazáson nem vett részt – számolt be róla a HVG.hu. A levelet Kálmán Olga hozta nyilvánosságra a Facebook-oldalán. Azt írta, DK-s képviselőtársai is ilyen levelet kaptak. Kálmán azt írta, az alakuló ülésről és azokról a szavazásokról van szó, amelyekről politikai véleménynyilvánítás keretében vonultak ki. “Ők azt szerették volna, hogy ott üljünk, bólogassunk, szavazzunk és tegyünk úgy, mintha ez is…
Tovább olvasomMárki-Zay szerint a DK egy része működik együtt a NER-rel, nem ő
Kritikákat kapott a volt miniszterelnök-jelölt a Lázár Jánossal kötött “fegyverszünet” miatt, ezekre reagált. Miután Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely polgármestereként “fegyverszünetet kötött” Lázár Jánossal, hogy a város érdekében együtt tudjanak cselekedni, Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke azt mondta, hogy szerinte Márki-Zay Péter együttműködik a NER-rel, és ez “nem biztos, hogy helyénvaló” – írja a HVG. Erre a bírálatra reagált most az egyesült ellenzék volt közös miniszterelnök-jelöltje az ATV Híradójának. Márki-Zay Péter hangsúlyozta, hogy bármilyen kormányzati kezdeményezést elfogad, ha abból a helyi lakosok profitálnak. Szerinte nem ő, hanem például a DK egy része működik…
Tovább olvasomÁtad egy mandátumot a DK, így alakíthat frakciót az LMP
A vártnál gyengébb ellenzéki eredmény miatt eredetileg csak négy LMP-s képviselő jutott volna be a Parlamentbe, de az együttműködési megállapodás értelmében Gyurcsány Ferencék átadnak egy helyet a listán. “A DK egy szavatartó párt, így ahogy mindig betartottunk minden megállapodást az ellenzéki együttműködés során, most is tartani fogjuk a szavunkat” – írta az rtl.hu kérdésére a DK sajtóosztálya. A kérdés arra irányult, hogy a választás előtti összellenzéki megállapodásnak megfelelően tényleg hajlandók-e lemondani egy országos listás képviselői mandátumról az ellenzéki összefogásban résztvevő LMP javára, hogy a párt frakciót alapíthasson. A saját parlamenti frakció alakításához…
Tovább olvasomGyurcsányék paródiát készítettek a kormány propagandájából – videó
A járványkezelés, a gyenge forint és Mészáros Lőrinc a videó középpontjában. A DK által készített videó azt mutatja be, hogy az ellenzéki párt szerint hogyan nézne ki egy kormány-reklám, ha az „igazságot mondanák” – írja az atv.hu. „Mi kezeltük a járványt legrosszabbul!” „Mészáros Lőrincz nem a világ leggazdagabb embere!” „Nem elég gyenge a forint” – ilyen kijelentések hangzanak el a videóban, amelynek jelmondata, hogy előre kell menni, csak nem a kormány által hangoztatott kérdésekben, hanem helyette a Fidesz-tagok előre jutását helyezi a előtébe a felvétel. „A fideszes elit előre megy, nem…
Tovább olvasomMárki-Zay dokumentumokkal bizonyítja: lejárató anyagokat adott róla a Fidesz a DK-nak
A Demokratikus Koalícióval való, egy héttel ezelőtti egyeztetésen dokumentumokat kapott, amelyeket állítólag a Fidesz juttatott el a párthoz Dobrev Klára kampányához – jelentette be Márki-Zay Péter hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján, amelyről a HVG.hu tudósított. “Ezek összegyűjtött lejárató anyagok a személyem ellen” – jelentette ki a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt, akinek elmondása szerint a DK legfelsőbb vezetése adta át a dossziét. Az iratok tartalmát Márki-Zay a sajtó rendelkezésére bocsátja, a dokumentumok összefoglalóját az internetre is feltöltik majd. Látszik ebből egyrészt, hogy a Fidesz ezzel is igyekezett beavatkozni az ellenzéki előválasztásba, másrészt, hogy milyen módszerekkel figyel meg embereket – mondta a hódmezővásárhelyi polgármester. Felidézte, hogy 2018-ban az ottani…
Tovább olvasom„Nem lesz ez így jó, urak!” – a DK is reagált Karácsony és Márki-Zay összefogására
Több gondja is van a pénteki bejelentéssel Molnár Csabának, a Demokratikus Koalíció alelnökének és kampányfőnökének – írja a HVG az említett politikus Facebook-posztja alapján. “Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter bejelentették, hogy mindketten szakértői kormányt fognak felállítani, ha esetleg miniszterelnök lenne belőlük. Na, nézzünk az állítás mögé! Mert ugye ezzel ők nemcsak azt mondják, hogy nem kívánnak pártpolitikusokat látni a kormányukban, hanem azt is, hogy miniszterelnökként, koalíciós kormány vezetőjeként egymaguk szeretnének dönteni a miniszterek személyéről” – írta ki szombaton a Facebook-oldalára Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke és kampányfőnöke. Azóta reagált Jakab Péter, a Jobbik elnöke is, aki elítélte…
Tovább olvasom