DK: azonnali 45 százalékos pedagógusbér-emelésre van szükség

Megosztás

A Demokratikus Koalíció (DK) árnyékkormánya szerint azonnali 45 százalékos pedagógusbér-emelésre van szükség.

A DK azt közölte szombaton az MTI-vel, hogy miután a “forrongó iskolák megfegyelmezésével megbízott rendőrtábornok, Pintér Sándor belügyminiszter zárt ajtók mögött kioktatta és megfélemlítette a pedagógusokat, következett az Orbán-kormány büntetése: elmaradt a januári béremelés, és csak a pedagógusok szakmai pótlékán változtattak”. Ez – a DK szerint – papíron is megalázóan kis mértékű fizetésnövekedést jelent, pedig “a száguldó orbáni infláció” miatt drámai mértékben értéktelenednek el a tanári fizetések.

Úgy vélik, hogy – a pedagógusok szakszervezeteivel egyetértésben – jövő januártól 45 százalékos pedagógusbér-emelésre van szükség, mert az orbáni infláció felemészti a tanárok fizetését, ami tömeges pályaelhagyáshoz vezethet. Hozzátették, hogy a béremelés fedezetét Európa legmagasabb áfájából származó, az orbáni infláció miatt növekvő áfabevételekből és a leállított kormányzati beruházások forrásaiból lehet biztosítani.

“Vagyis Orbán Viktor hazudott: nem kell várni az Orbán-kormány miatt felfüggesztett európai uniós pénzekre, mert a magyar költségvetésben már bőven megvan a béremelés fedezete. Azonban az Orbán-kormányt hidegen hagyja a tanárok létbizonytalansága, ezért az árnyékkormány maradt Magyarország egyetlen reménye arra, hogy a pedagógusok végre tisztességes bért kapjanak” – fűzték hozzá.

Forrás: Minap.hu

Kapcsolódó cikkek