Több ellenzéki párt állt ki a civilek mellett, közben odaszúrtak a DK-nak

Megosztás

Közös közleményt adott ki több ellenzéki párt is a szolnoki postabezárások miatt. Feltűnő, hogy a DK nincs az aláírók között. A Momentum Mozgalom, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Magyar Szocialista Párt, az LMP – Magyarország Zöld Pártja, valamint a Párbeszéd Magyarországért szolnoki szervezetei támogatásukról biztosítják azon helyi civilek által kezdeményezett aláírásgyűjtést, melynek célja a Széchenyi városrészben és a város más pontjain található posták bezárása elleni tiltakozás – áll a közleményben.

Hozzátették:

“Tiszteletben tartjuk a szervezők kérését, hogy a kezdeményezés maradjon mindenféle pártpolitikától mentes, civil fellépés, de természetesen bármiben számíthatnak segítségünkre, ha igénylik.
Egyben elítéljük bármilyen ellenzéki párt erőszakos fellépését a téma kapcsán, ahogyan megpróbálnak rátelepedni a civil kezdeményezésre annak érdekében, hogy saját pártpolitikai céljaikra használják fel azt. Erre tekintettel nyomatékosan kérjük őket, hogy haladéktalanul hagyjanak fel a pártlogós pultoknál a szimpatizáns gyűjtőívre való aláírásgyűjtéssel és a választók félrevezetésével.”

Úgy tudjuk, ez utóbbi mondattal a közleményben nem szereplő DK-nak szúrtak oda, mert információink szerint ez a párt volt az, amelyik a szerdára meghirdetett aláírásgyűjtés kapcsán vonult ki a Széchenyi városrészben szimpatizánsokat gyűjteni.

Szerző: Tóth András

Kapcsolódó cikkek