Hatalmas razzia volt az országban, egy miklósi bűnbandát is lefüleltek – VIDEÓ

Megosztás

Az elmúlt hetekben a rendőrség történetének egyik legnagyobb drograzziáját tartotta. A termés: 600 millió forint értékű lefoglalt kábítószer. Ezen felül a fővárosi rendőrök 500 ezer adag, hígítástól függően 10-14 milliárd forint feketepiaci értékű drogot vontak ki a forgalomból. A rendőrök összesen 109 embert vettek őrizetbe.

A szeptember végétől október elejéig tartó, összehangolt, országos bűnügyi akciósorozat célja a kábítószerekkel, az új pszichoaktív anyagokkal, valamint a gyógyszerhamisítással kapcsolatos bűncselekmények felderítése, felszámolása és megelőzése, a terjesztői magatartás visszaszorítása volt.

A kábítószeres bűnözői köröket érintő csapásban több mint 2000 bűnügyes és egyenruhás rendőr vett részt az egész országban. A munka dandárját azok a civil ruhás nyomozók végezték, akik hosszas, kitartó megfigyelő és egyéb konspirációs tevékenységüknek köszönhetően összegyűjtötték azokat a bizonyítékokat, melyek alapján felszámolhatták a bűnbandákat.

A rajtaütések eredményeként a nyomozók 226 ügyben 298 személyt hallgattak ki gyanúsítottként. Közülük 109 embert vettek őrizetbe és 91 személynek elrendelte a bíróság a letartóztatását. A kutatások alkalmával többek között 435 tő kannabisznövényt, valamint 65 kg marihuánavirágzatot, illetve 10 kg amfetamin-típusú anyagot, 2 kg kokaint, 2 kg herbált, 3 kg katinon származékot, illetve több mint 11 kg ketamint foglaltak le. A lefoglalt kábítószerek feketepiaci összértéke közel 600 000 000 forint.

Offenzíva a narkotikumok ellen

A KR NNI számos egysége részt vett abban a többhetes országos akcióban, mely a drogterjesztőket vette górcső alá. A bűnügyi kartotékon több mint 16 kilogramm lefoglalt kábítószer, 25 gyanúsított és több mint 29 millió elvont vagyon szerepel.

A nyomozók ezen túl találtak kisebb mennyiségben anabolikus szteroidot, fogyasztószert és potenciafokozó szereket is. A hatékony és összehangolt rajtaütéseknek köszönhetően közel 140 millió forint készpénzt, 28 millió forint értékben gépkocsit, 22 millió forint értékben ékszert, 23 millió forint értékben egyéb vagyontárgyakat, ezen túl egy éles és több gázriasztó fegyvert, illetve egy tablettázó- és daráló gépet is lefoglaltak.    

Törökszentmiklóson is véget vetettek a családi üzelmeknek

A KR NNI NBEFO Debreceni Osztálya egy éve folytat nyomozást egy törökszentmiklósi házaspárhoz köthető bűnszervezettel kapcsolatban. A rokoni szálakon és a személyes ismeretségen alapuló bűnbanda a nyomozók bizonyítékai alapján tavaly óta rendszeresen értékesített kábítószert és új pszichoaktív anyagot Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben. A hierarchikus felépítésű bűnszervezet tagjai igen kiterjedt fogyasztói körrel rendelkeztek. A kábítószerek beszerzését, tárolását és értékesítését egymás között konspirált módon, a feladatokat egymás között felosztva végezték. A drogot hozzájuk közvetlenül nem köthető depólakásokban tárolták.

A 14 fős csapat elfogására a KR NNI NBEFO debreceni nyomozói  a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének, valamint a KR Különlegesszolgálatok Igazgatósága Bevetést Támogató Osztály munkatársainak a bevonásával, valamint a Hajdú-Bihar és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi állományával közösen – 295 rendőr részvételével – összehangolt akciót szervezett. 

A rajtaütés két megye öt településén – Törökszentmiklóson, Tiszabőn, Nádudvaron, Püspökladányban és Debrecenben –, összesen 14 helyszínen történt meg október közepén. Ezzel egyidőben akciót tartottak a Jász megyei rendőrök és a Békés megyei rendőrök is.

A KR NNI debreceni nyomozói összesen 14 elkövetőt fogtak el: 3 nőt és 11 férfit. A kutatások alkalmával összesen bruttó 1930 gramm fehér kristályos anyagot, valamint 39 gramm fehér port foglaltak le. Előzőről a vegyészszakértő megállapította, hogy 3 CMC, vagyis új pszichoaktív anyag, míg utóbbiról kimondta, hogy ethyl-hexedrone. A lefoglalt tárgyak között volt még digitális mérleg, a porciózáshoz használatos különböző eszközök, illetve mobiltelefonok és SIM kártyák is. 

A gyanúsítottaktól a rendőrök összesen több mint 23 millió forint értékben készpénzt, illetve 6,5 millió forint értékben arany ékszereket foglaltak le.

Kapcsolódó cikkek