Varga Judit már zongorán is el tudja játszani a Fidesz-himnuszt

Valamiért a Fidesz egy mulatós zene egy (két) sorára egyszerűsíti le a választási kampányát, ebből próbál meg mindent kiaknázni. Az alábbi videóban az látható, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter is a piros volt a paradicsom, nem sárga kezdetű Fidesz-slágert zongorázza. Valamiért a Fidesz egy mulatós zene egy (két) sorára egyszerűsíti le a választási kampányát, ebből próbál meg mindent kiaknázni. Az alábbi videóban az látható, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter is a piros volt a paradicsom, nem sárga kezdetű Fidesz-slágert zongorázza.

Tovább olvasom

Hat év börtönt kapott az idős, beteg tiszaroffi asszonyt kiraboló nő

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a középkorú nőnek a büntetőügye, aki 2019. október 25-én délelőtt 10 óra körül, az egyik tiszaroffi utcán, azért, hogy értékeit megszerezze, hátulról leütött egy kerékpárját toló, krónikus betegségekkel küzdő idős asszonyt, aki az ütéstől a földre zuhant és karját törte. A támadó ezzel mit sem törődve elvette az asszony pénztárcáját és táskáját, és a mindössze 8 ezer forintos zsákmányával elfutott. Az ügyben 2020. július 15-én emelt vádat a Szolnoki Járási Ügyészség. A Szolnoki Járásbíróság két tárgyalást követően, 2021. október 11-én ítéletet hozott. A büntetlen…

Tovább olvasom

A kisboltoknak is jobban megéri a nagyoknál vásárolni az árstop miatt

Nem csak a háztartások fogyasztása emelte 60-80 százalékkal az árstopos termékek keresletét, a kisebb boltoknak is jobban megéri a nagyoknál vásárolni. Míg az áruházláncok kénytelenek a tavaly októberi áron adni az árstopos termékeiket, a beszállítókra ez nem vonatkozik, így folyamatosan emelik az áraikat a Portfolio.hu értesülései szerint. A beszállítóknak az elszálló termelői és energiaárak, fizetések, illetve a dráguló szállítási költségek miatt kell árat emelniük – számolt be a HVG. A Pennyben átlagosan 60 százalékkal növekedett a befagyasztott árú termékeknek a kereslete az előző év azonos időszakához képest, a Tesco szintén…

Tovább olvasom

A Körmend legyőzésével lábalt ki a hullámvölgyből a Szolnok

Az utóbbi meccsek gyengébb teljesítményei után kulcsfontosságú volt, hogy javítani tudjon a Szolnoki Olajbányász férfi kosárlabda-csapata – Kovácsék pedig ezt meg is tették a szerda esti hazai rangadón. Szolnoki Olajbányász – Egis Körmend 83-71 (27-23, 20-10, 17-21, 16-17) Bajnokság, 23. fordulóSzolnok, Tiszaligeti SportcsarnokV.: Benczur Tamás, Papp Péter, Söjtöry Tamás Ferenc (Dernei Gábor) Szolnok: Solano 16, Badzim 11/6, Kovács 3, Subotic 19/9, Taiwo 4. Cserék: Pongó 1, Pallai 3/3, Zsíros 5/3, Cummings 12/6, Cakarun 9. Körmend: Szavics 13, Martinez -, Ferencz 22/12, Durázi 5, Gordon 10. Cserék: Kenéz 1, Kiss -,…

Tovább olvasom

Megdupláznák a családi pótlékot és kétmillió embert emelnének ki a szegénységből Márki-Zayék

Márki-Zay Péter felkérésére a szociálpolitikus végzettségű, szakmai múlttal is rendelkező LMP-társelnök, Kanász-Nagy Máté lett az ellenzéki pártszövetség szociális és esélyegyenlőségi programfelelőse. Kvázi társadalompolitikai szóvivőként kérdezte őt a Telex a választási programról, egy esetleges kormányváltás utáni szakpolitikai fordulatról, és nyilván szóba kerültek a programalkotás során tapasztalt konfliktusok, viták is. A vele készített interjú mellett a portál a programírásban aktív szakértőket és politikusokat is megkérdezte, összeszedte a legfontosabb programelemeket. Ha kormányváltás lesz, akkor társadalompolitikai fordulat is lesz, ígéri az ellenzék, például megdupláznák a családi pótlékot, de bevezetnék a létminimum szintjéhez igazított garantált…

Tovább olvasom

Nem árulják el, hogy folyik-e vizsgálat Varga Judit ellen a Pegasus miatt

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció politikusa szerint törvényt sértett Varga Judit igazságügy-miniszter a Pegasus-ügyben azzal, hogy átadta a hivatali vesztegetéssel és más bűnügyekkel gyanúsított Völner Pálnak a megfigyelések engedélyezését. Az ellenzéki országgyűlési képviselő írásbeli kérdésekkel fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez, hogy megtudja, végeztek-e vizsgálatot az Igazságügyi Minisztériumban kialakult szerinte törvényellenes gyakorlat miatt Varga ellen – számolt be a HVG. Pintér helyett Kontrát Károly, a belügyi tárca államtitkára válaszolt Vadainak, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok feladataikat az Alaptörvény és a vonatkozó jogszabályok alapján látják el. Kontrát közölte: amennyiben nemzetbiztonsági kockázat merül fel, a…

Tovább olvasom

Nem foglalkozik a pénzével a magyar, amely így folyamatosan veszít az értékéből

A lakossági bankbetétek összege lendületesen nőtt az elmúlt időszakban, összegük az év végére már átlépte a tízezermilliárd forintot. Hasznot azonban alig hoznak a tulajdonosaiknak, többnyire szinte kamat nélkül, lekötetlenül veszítik folyamatosan a reálértéküket a szárnyaló infláció idején. A lekötött bankbetéteknél már megindult a kamatok emelkedése, de ezek még mindig fényévnyire vannak az inflációtól, nem tudnak versenyezni az állampapírok hozamával – írja a HVG. Lekötés nélkül szinte nem is kamatozik a bankban elhelyezett összeg, a folyószámlabetétek átlagos kamata mindössze 0,05 százalék volt. Ebből az éves hozamból pedig legfeljebb egy csokit tud…

Tovább olvasom

Nálunk él az ötödik legtöbb nélkülöző fiatal az EU-n belül

2020-ban, a járvány alatt 2%-kal nőtt a súlyos anyagi és társadalmi nélkülözésben élők aránya az azt megelőző évhez képest a 15-29 évesek körében, írja a G7 az Eurostat alapján. Az EU-tagállamok között a súlyosan rászoruló fiatalok aránya Romániában volt a legmagasabb (24%), ezt követte Bulgária (21%) és Görögország (16%) a negyedik-ötödik helyen pedig Írország (9,2%) és Magyarország (9%). A rendelkezésre álló adatok alapján 26 tagállamból 11-ben érte el az arány a 3% alattit. A legjobban Luxemburg teljesített a maga 1,3 százalékával. A legnagyobb növekedést Romániában, Írországban és Németországban regisztrálták, a…

Tovább olvasom

Elemzés: stabil többséget szerezne a Fidesz, kétharmadot nem

A Fidesz–KDNP 124 képviselőre számíthat az új parlamentben, vagyis a kormánypártok stabil többséget szereznének a törvényhozásban, de messze nem tudná Orbán Viktor megismételni negyedszerre is a kétharmadot eredményező választási győzelmet – erre jutott a Vox Populi elemző oldal az április 3-ai választás eredményét előrejelző friss mandátumbecslésében. A Vox Populi az ellenzéki közös listával szemben 3 százalékpontos kormánypárti előnyt mérő (Fidesz-KDNP 49 százalék, Egységben Magyarországért 46 százalék) friss Závecz-közvélemény-kutatásból indult ki. Azt írták, a Závecz Research felmérése szerint decemberhez képest (is) stagnál a Fidesz, viszont visszaesett az ellenzék a Mi Hazánk…

Tovább olvasom

Borászati látógatóközpont Cserkeszőlőn

Borászati élmény-látogatóközpont létesült Cserkeszőlőn a helyi önkormányzat által a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) pályázatán elnyert csaknem 230 millió forint támogatásból – közölte a projekt kommunikációját végző cég az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a település külterületén a Bagi-Szinyei Merse kúriát borászati látogatóközponttá alakították. A fejlesztés hosszú távú céljai között egyebek mellett a látogatók és a vendégéjszakák számának növekedését, a turizmus további erősödését nevezték meg. A központ számos szórakozási lehetőséget kínál, például egy borkocsonya látványkonyhát. Az alapanyagul szolgáló bort, mustot és gyümölcsöket helyi borászok, pincészetek és termelők biztosítják.

Tovább olvasom