Rendkívül nyugodtan, mondhatni kellemes hangulatban tartotta a jászberényi önkormányzat márciusi, rendes ülését néhány nappal ezelőtt. A testületnek harminc napirendi pontról kellett szavaznia, a konszenzusos döntéseket és egyetértést jól mutatja, hogy mindezzel kicsit több, mint egy óra alatt végeztek is.
Tovább olvasomSzerző: szol24.hu
Jelentős lehűlés érkezik, akár még fagyhat is
Egy ideje már a kellemes tavaszi időt élvezhetjük. A napokban nem volt ritka a 20 fokhoz közeli hőmérséklet sem, most azonban jelentős változás áll be és éjszaka akár fagyhat is.
Tovább olvasomA tervezett ütemben halad a parkolók kialakítása Szolnokon
A tervezett ütemben halad a Tomori Pál út- és a Paál László úti parkolók építése – számolt be a fejleményekről Szalay Ferenc polgármester.
Tovább olvasomÍgy alakul az újonnan megnyílt túrkevei kormányhivatal nyitvatartása
Közzétette az újdonan megnyílt kormányhivatal nyitvatartásit a Facebook-oldalán a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal.
Tovább olvasomBelügyminiszteri kitüntetést kapott két kisújszállási tűzoltó
Belügyminiszteri elismerésben részesült két kisújszállási tűzoltó, március 14-én – számolt be a hírről a Kisújszállási Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság.
Tovább olvasomÍgy zajlott a nemzeti ünnep Jászberényben
Mozgalmasan telt a nemzeti ünnep Jászberényben, a programokról Budai Lóránt polgármester számolt be Facebook-oldalán.
Tovább olvasomMagyar Péter nyerte az ünnepi mozgósítási versenyt – videó
Országszerte tartottak megemlékezéseket a nemzeti ünnep alkalmából. A legtöbb rendezvény Budapesten volt és a korábbi évektől eltérően Orbán Viktor is itt tartott ünnepi beszédet. Ennek ellenére a mozgósítási versenyt Magyar Péter nyerte a 24.hu beszámolója szerint.
Tovább olvasomEgy sajtódíj margójára
A Szol24 szerkesztősége határozottan úgy gondolja, a vélemény és vélemény közötti különbség nem problémát jelent, sőt, a pozitív velejárója a sokszínű gondolkodásnak, amiből jó esetben egy tartalmas vita tud kialakulni. Azonban meg kell húzni egy határt: azt a határt, hogy ki beszél, vagy ír a saját kútfője szerint, és ki az, aki pártérdek és politikai megrendelés alapján hajt végre felülről érkező utasításokat.
Tovább olvasomSzerkesztőségek kiállása a megtámadott Átlátszó mellett
A Magyar Sajtódíjat, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének legnagyobb kitüntetését vehette át szerdán az Átlátszó szerkesztősége. Az a mindenkori hatalommal szemben kritikus műhely, amelynek alapítója tárta fel a Gyurcsány-kormány idején történt, 2006. őszi rendőri brutalitásokat és visszaéléseket, és amely 2018-ban nyilvánosságra hozta Orbán Viktor magánrepülőzéseit is. Vagy például a múlt évben a lombok nélküli területre épített lombkoronasétány botrányát. Miközben a magyar sajtószabadság ünnepén szakmai díjjal ismerik el e szerkesztőség kivételes munkáját, a hatalom irányította propaganda-szatellitszervezetek a nemrég elfogadott szuverenitásvédelmi törvényre hivatkozva vezényelnek kampányt annak érdekében, hogy külföldi érdekek képviselőjeként állítsák…
Tovább olvasomA tökéletes önéletrajz megalkotása: A Guide for Aspiring Financial Managers
A tökéletes önéletrajz megalkotása kulcsfontosságú a feltörekvő pénzügyi vezetők számára, akik a versenyképes pénzügyi iparágban szeretnének karriert befutni. Ez az átfogó útmutató értékes meglátásokat és stratégiákat kínál, amelyek segítségével olyan kiemelkedő önéletrajzot készíthet, amely hatékonyan emeli ki készségeit, tapasztalatait és képesítéseit. A pénzügyi menedzser szerepének megértése Mielőtt belevetné magát az önéletrajzírásba, elengedhetetlen, hogy megértse a pénzügyi menedzser szerepével járó feladatokat és elvárásokat. A pénzügyi vezetők feladata egy szervezet pénzügyi egészségének felügyelete, az adatok elemzése és stratégiai döntések meghozatala a hosszú távú nyereségesség és siker biztosítása érdekében. Ha megérti ennek a…
Tovább olvasom