Rengeteg hulladékot gyűjtöttek a Tisza-tavon az önkéntesek

Tizenegyedik alkalommal szervezett szemétszedő kenutúrát a Tisza-tavon az egri Békatutaj Egyesület – számolt be a hírről a Közép Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság – Kötivizig Facebook-oldalán. Az akció során az egyik öblítőcsatornát és Tisza egy szakaszát tisztították meg az eldobált szeméttől.

Tovább olvasom

Botrányos történet a jászberényi kórház gyermekosztályáról – frissítve

A 10 hónapos kisfiúnak nem kevés kálváriát kellett átélnie a jászberényi Szent Erzsébet kórház gyermekosztályán. Az édesanya elmondása alapján az orvosok és a nővérek hozzáállása és hangneme kritikán aluli volt, ráadásul olyan hibát vétettek, ami elképesztő, a fővárosban tudták csak helyrehozni. Az édesanya hamarosan feljelenti az intézményt.

Tovább olvasom

A nagykátai DK akkorát kamuzott, hogy beleremegett a ház

Bár Jász-Nagykun-Szolnok megyében is jócskán zajlik az élet, a Szol24-en figyelemmel követjük a megyéhez tartozó, közeli települések eseményeit is. A nagykátai Demokratikus Koalícióhoz köthető oldal, a Hello Káta ugyan a posztot azóta törölte, azt sugallta, Jászberény polgármesterével szorosabb partneri együttműködést alakítanak ki, miközben az igazság az, hogy egy fiataloknak szóló pályázat megnyitóján, leginkább a szarvaspörköltről beszélgettek.

Tovább olvasom

A kézművesség értékmegőrzése – nemzetközi partnertalálkozón vett részt a jászberényi önkormányzat

A COMMHERITOUR nemzetközi projekt nyitórendezvényét tartották meg a csehországi České Budějovicében, amelyen a Jászberény Városi Önkormányzat küldöttsége is részt vett. A határokon átívelő együttműködés célja a szellemi kulturális örökség részét képező hagyományos kézművesség fejlesztése és értékmegőrző újragondolása.

Tovább olvasom

Pistaként vágyakozni Öcsödön a mama után

A magyar költészet napja 1964 óta József Attila születésnapja. A tragikus sorsú költő 1905. április 11-én látta meg a napvilágot öt és fél kilós csecsemőként. Miután József Áron már két éve magára hagyta feleségét három gyermekével, a két kisebb 1910-ben Öcsödre kerül nevelőszülőkhöz. Miközben a mama és József Jolán a nyomorral és a betegséggel viaskodik a Ferencvárosban, addig a kicsik a lelencek idegenségélményét tapasztalják meg. Gombaiék a szúrós szemű kisfiút Pistának nevezik már a megérkezése napján.

Tovább olvasom

A nagy beruházási hullám Szolnokon

Újabb Élő Blog Szolnok előadást hallgathattak meg az érdeklődők a Tisza mozi ‘E’ termében. Első pillantásra feltűnt, hogy a fiatalok igen kis számban jelentek meg, de nagyon jó hangulatban, telt ház előtt zajlott az előadás. Számtalan új dolgot tudhatunk meg egy-egy ilyen előadáson a városunkról. Bajnai Zsolt, ismét bizonyította, hogy elképesztően sokat tud Szolnokról, köszönhetően több éves elszánt, kitartó kutatómunkájának.

Tovább olvasom

Az évtized legnagyobb tüntetését hozta össze Magyar Péter

Az elmúlt hetekben már harmadszor rendezett tüntetést Magyar Péter és rendezvényein egyre többen vannak. A mozgósítási versenyt már a nemzeti ünnepen is megnyerte, de most egy attól is sokkal nagyobb tömeget tudott megmozgatni. Az évtized legnagyobb politikai tüntetése zajlott tegnap a teljesen megtöltött Kossuth téren.

Tovább olvasom