Százegy éves születésnapja alkalmából köszöntötte a napokban a kunszentmártoni önkormányzat Kardos Mártonné, Gyalai Máriát, Mancika nénit. Az önkormányzat nevében Wenner-Várkonyi Attila látogatta meg az idős hölgyet, aki ma Kunszentmárton legidősebb szépkorú polgára. Mancika néni arra a kérdésre, hogy hogyan érzi magát, csak annyit mondott, nem panaszkodik, mert óriási ajándék Istentől, hogy ezt az életkort megélhette! Isten éltesse Mancika nénit erőben, egészségben, szerető családja körében! fotó: Attila Wenner-Várkonyi Facebook
Tovább olvasomSzerző: szol24.hu
Egyetlen jelöltet sem indít a DK a jászberényi időközi választáson
Nem vesz részt a jászberényi időközi választáson a Demokratikus Koalíció jászberényi szervezete. Ezt Gedei József, a párt választókerületi elnöke jelentette be a Jászsági Térségi Tv érdeklődésre. Gedei József az egyik kezdeményezője volt a jászberényi önkormányzati képviselő-testület feloszlatásának, előterjesztésében pedig segítségére volt a Fidesz. A sors fura fintora, hogy az oszlatásról szóló szavazáson saját előterjesztését nem szavazta meg a Fidesz-frakció, abból csak Szabó Tamás szavazott igennel. Szabó talán könnyen volt, mert bejelentette, hogy nem indul a választáson. Később Gedei is bejelentette ugyanezt. Most pedig azt közölte Gedei, hogy az egész helyi DK (hogy…
Tovább olvasomAzzal kampányol a kormánypárti jelölt, amit már lefújtak
Máris beleszaladt a meleg aszfaltba a jászberényi polgármester-jelölt. Besenyi Orsolya arról posztolt, hogy készül a Hatvan-Jászberény közötti út négynyomúsítása. Rossz hír, hogy nem készül, lefújták. Szeptember elején jelent meg az a 284 tételt felsoroló lista, amit a kormány felfüggesztett a megvalósításában 2025-ig. Ezek között szerepel a Hatvan-Szolnok közötti út négysávosítása is. Az ötlet amúgy remek, ezt dobta be a köztudatba az április választások előtt az ellenzéki jelöltségért kampányoló Gedei József, jászberényi DK-s politikus is. És most ezt dobta be a köztudatba az a múlt héten polgármesterjelöltté vált Besenyi Orsolya is, aki bár függetlenként…
Tovább olvasomÖsszekerült a nyolcaddöntőben a Honvéd és a Szolnok
A legjobb 16 között összekerült egymással a Budapesti Honvéd SE és a Szolnoki Dózsa a férfi vízilabda Eurokupában. Az európai szövetség (LEN) hétfőn készítette el a második számú kupasorozat nyolcaddöntőjének sorsolását, amelyen kiderült, hogy a magyar párharcot a fővárosi gárda kezdi majd hazai környezetben, közölte az MTI.A Bajnokok Ligájából búcsúzott Vasas a szerb Crvena zvezdát kapta, ennek a párharcnak az egyik érdekessége, hogy a piros-kékeket az a Slobodan Nikic irányítja, aki a rivális vezetőedzőjével, Dejan Saviccsal még játékosként nyert aranyat Szerbiának a riói olimpián.A párharcok első mérkőzéseit november 30-án, a…
Tovább olvasomHárom napig nem lesz fűtés és meleg víz Szolnok legnagyobb lakótelepén
Nemcsak postájuk nem lesz jelen állapot szerint a szolnoki Széchenyi lakótelepieknek, hanem kedd reggeltől három napon át fűtés és meleg víz sem. Nem is repesnek a boldogságtól az emberek. Ide vezetett a nagy rezsicsökkentés, ez lett a vége – mondta egy idősebb férfi a Szolnok legnagyobb lakótelepe elején lévő ivókútnál. Hozzátette: üljön Orbán a 16 fokos lakásban érszűkülettel egy napig, de jobb lenne, ha inkább börtönben ülne. Minden lépcsőházban a bejárati ajtóra már kitették a figyelmeztetést, hogy nem lesz használati meleg víz és fűtés sem több napig kedd reggeltől. Ám…
Tovább olvasomCegléden minimalizálják az adventi programokat (is) a takarékosság jegyében
Cegléden a napokban megkezdődött a téli díszkivilágítás részeként a LED-es fényfüzérek felszerelése. A polgármester beszámolt a közgyűlésen történt adok-kapokról is. Cegléd hivatalos közösségi oldala közölte, hogy a város önkormányzatának képviselő-testülete múlt héten elfogadott határozata értelmében, az energiatakarékosság jegyében úgy döntött, hogy a ceglédi advent programját az alábbiakra minimalizálja:– szokásos karácsonyi díszvilágítás november 26-tól 2023. január 6-ig;– karácsonyfa állítás a Szabadság téren;– adventi koszorú a Szabadság téren;– vasárnapi gyertyagyújtások; iskolások műsora a gyertyagyújtás alkalmával;– nem szervez adventi, karácsonyi és szilveszteri rendezvényt az önkormányzati ingatlanok (pl. városháza, Kossuth Művelődési Központ, Kossuth Múzeum,…
Tovább olvasomMegújul a római katolikus templom toronysisakja Tiszapüspökiben
Megújul a tiszapüspöki Szent Márton római katolikus templom toronysisakja – közölte a kétezeregyszáz lakosú Jász-Nagykun-Szolnok megyei település független polgármestere hétfőn az MTI-vel. Bander József elmondta: a negyvenhatmillió forintos beruházást tizenötmillió forint állami támogatásból, a helyi egyházközösség másfél millió forintos adományából, illetve saját forrásból valósítja meg az Egri Főegyházmegye. Hozzátette: az első világháború előtti állapotokat kívánták visszaállítani, a munkálatokat örökségvédelmi tanulmányok előzték meg. A faszerkezet már elkészült, hamarosan ráemelik a templomra, majd vörösréz borítást kap a toronysisak. A templom tetőszerkezete évekkel ezelőtt újult meg. Bíznak abban, hogy a templom rekonstrukciója folytatódhat…
Tovább olvasomCsapadékszegény volt az október
A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság kiemelt mérőállomásainak adatai alapján 2022 októberében területi átlagban csupán 5,6 milliméter csapadék hullott, ami kevesebb mint hatoda az ilyenkor megszokottnál. A havi átlaghőmérséklet ugyanakkor jóval meghaladta a sokévi októberi átlagot. A kifejezetten esős szeptembert száraz október követte, KÖTIVIZIG területi átlagban mindössze 5,6 mm csapadék hullott, ami 30,1 mm-rel marad el a sokéves 10. havi átlagtól. A legtöbb esőt Jászberényben és Törtelen (11,5 illetve 11,4 mm-t), a legkevesebbet pedig Kunszentmártonban és Mezőtúron (0,9 illetve 2,0 mm-t) mértük.Az idén január 1-től október 31-ig összesen 253,4 mm hullott, így…
Tovább olvasomSzolnoknak jó sok levele érkezett
Levelek borítják a szolnoki belváros egy utcáját, a Boldog Sándor István utcát. Lesz mit feltakarítani. Szolnokon október végén megszűnt az úttisztítás, miért is ne, pont akkor, amikor a levelek lehullanak. Az NHSZ honlapján ez található a Közterület fenntartás almenüben: „Társaságunk tevékenységi körébe tartozik a közterületekkel kapcsolatos úttisztítás és síkosságmentesítés, mely feladatokat Szolnok Város Polgármesteri Hivatalának megrendelései alapján végezzük.A szolnoki utak hétvégi tisztítási munkáinak megrendelését rendszerint április 01. – október 31. közötti időszakra kapjuk. Amennyiben kíváncsi rá, akkor a Parkolók tisztítása menüpontban tájékozódhat seprő gépkocsink napi útvonaláról. A gépi úttisztítást téli…
Tovább olvasomJász-Nagykun-Szolnok megye ebben is hátul kullog
Tovább nőtt a nyilvános elektromos töltőállomásokon felhasznált energiamennyiség országszerte. Ez jó hír, rossz benne, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében kevésbé nőtt a mért mennyiség. Vagyis ebben a mutatóban is hátul kullogunk. Az elektromos gépjárműtulajdonosok 45 százalékkal több áramot töltöttek járműveikbe nyilvános töltőállomásokon a második negyedévben a tavalyi év hasonló időszakához képest, továbbá 13 százalékkal többet az előző negyedévhez viszonyítva – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legfrissebb negyedéves beszámolója alapján az MTI-vel. A közleményükben kiemelték, hogy az engedélyköteles töltőberendezések száma 24,8 százalékkal 2031 darabra nőtt egy év alatt; ezeken a…
Tovább olvasom