Szolnokon járt Vámos Miklós, de nem üres kézzel érkezett

Ismert kezdeményezése a hazai könyvrajongóknak, hogy néhány kedves szó mellett “elhagynak” egy-egy kötetet az adott település forgalmasabb részein, buszmegállóban, a vasútnál, vagy a belvárosban egy padon. A csavar ezúttal az, hogy maga a szerző gondolta úgy, hogy megajándékoz egy ismeretlent a saját, legújabb könyvével – Vámos Miklós Szolnokon járt.

Tovább olvasom

Sürgősen vérre van szüksége egy szolnoki rendőrnőnek

Augusztus 14-én a Rendőrségi Igazgatási Központban 145 rendőr, rendvédelmi alkalmazott és munkavállaló vett részt irányított véradáson egy szolnoki rendőrnő kollégájuk, Bene Kis Gabriella megsegítésére, aki jelenleg a fővárosban, a Honvédkórház intenzív osztályán fekszik. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrség arra kér mindenkit, aki tud, segítsen.

Tovább olvasom

Nem is tudta, hogy NER-es hotelekben költi a pénzét? – Itt a Szolnok megyei lista

NER hotelek, ameddig csak a szem ellát – lassan ott tartunk, hogy az lesz a meglepő, ha semmilyen kormánypárti kötődése nincs egy hazai szálláshelynek. A politika és az üzlet összefonódása persze nem a Fidesszel kezdődött, de ennyi oligarcha, és vele együtt ilyen sok éhes száj bizonyosan nem irányította még gazdaságot. A K-Monitor néhány éve összeszedte az érintett szállodákat, természetesen Jász-Nagykun-Szolnok megye sem maradt ki a felsorolásból.

Tovább olvasom

Szolnokon tart főpróbát a kajak-kenus paralimpiai csapat

Hajdu Botond, a magyar para kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya úgy véli, erős csapattal indulnak majd harcba az augusztus 28-án kezdődő és szeptember 8-ig tartó párizsi paralimpián. A magyar csapat többi tagjával együtt már az esküt is letették, a főpróbára pedig hol máshol, mint Szolnokon kerül sor, az országos bajnokságon.

Tovább olvasom

Idén júliusig 130 milliót autóztak el a parlamenti képviselők, Pócs János is kivette a részét

2023-ban az országgyűlési képviselők több mint 228 millió forintot költöttek el üzemanyagra, míg idén július végéig ez az összeg már meghaladta a 126 millió forintot – derült ki a Népszava által közérdekű adatigénylés során megszerzett információkból, amelyeket az Országgyűlés sajtóirodájától kaptak meg. A Jászság országgyűlési képviselője, Pócs János tavaly és idén is benne van a TOP10-ben.

Tovább olvasom

16 éves jászszentandrási lányt keres a rendőrség

A jászberényi rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri, hogy egy 16 éves, eltűnt jászszentandrási lány nyomára bukkanjanak – Czuppon Csenge Viktória augusztus 1-jén este engedély nélkül távozott jászszentandrási otthonából és azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Felkutatására tett intézkedések ez idáig eredményre nem vezettek.

Tovább olvasom

A Volánbusz szerint nagy siker a MÁV app és az új helyfoglalási rendszer is

A Volánbusz közleményében úgy fogalmaz, egészen közkedvelt az augusztus elejétől használatba vehető új, egységes helyjegy- és helyfoglalási lehetőség, valamint már naponta négyezer utas használja a MÁV applikációt buszjegyvásárlásra. Annak ellenére is, hogy néhány nappal ezelőtt szemléztük a közösségi médiában megjelent véleményeket a rendszer működéséről, amelyek nem feltétlen értettek egyet a Volán által leírtakkal.

Tovább olvasom

Még mindig nem tudni, mikor nyitja ki kapuit a Tiszaligeti Strandfürdő

Némi meglepetést okozhatott, hogy néhány nappal ezelőtt lehetőséget kaptak a megyeszékhely önkormányzati képviselői, hogy saját maguk tekinthessék meg a nagy port kavart Tiszaligeti Strandfürdő át nem adását. Egy olyan kiváltságban volt részük, amelyet nem sok szolnoki mondhat el: bemehettek. A Szol24 megkérdezte Füle Istvánt, mire lehet számítani a fürdőzni vágyóknak.

Tovább olvasom