Tegnap, azaz március 2-án számoltunk be róla, hogy Berekfürdő külterületén, egy lakásban holtan találtak egy 10 éves gyermeket, akinek német édesanyja eközben öngyilkosságot kísérelt meg, ezért a mentők kórházba szállították. A helyieket sokkolta a tragédia és már órákkal a helyszínelést követően elterjedt, hogy gyilkosság történhetett. Egyelőre gyanúsítottként még nem hallgatták ki, de őrizetbe vették a nőt.
A helyiek szerint a tízéves Livint saját édesanyja ölte meg, majd a holttestét egy tyúkólba rejtette. A gyermekre az apja talált rá, aki egy utcabeli férfitól kért segítséget – erről a szemtanú a Borsnak nyilatkozott.
„Hozzám vasárnap reggel, fél hétkor jött át a férfi. Sírva közölte, hogy nem él a kisfia, Livin és hívjak neki azonnal mentőt. Én így is tettem, kiérkeztek a mentősök, majd a rendőrök is. Ekkor tudtam meg, hogy még ezek előtt, tehát szombat este fél tízkor elvitték az anyát, mert öngyilkosságot kísérelt meg, felvágta az ereit. Csak másnap reggel jöttek a kisfiúért. A férfit a rendőrök megbilincselték és elvitték, de azóta már láttam itthon van, kiengedték” – mondta Attila.
A gyermek, Livin nem járt iskolába, otthon tanult. Édesapja gyakran külföldön dolgozott pincérként, hónapokat töltött távol a családjától. A helyiek szerint csütörtökön tért haza, ekkor érezhette meg, hogy valami nincs rendben.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányságra vasárnap reggel érkezett bejelentés a tragédiáról. A kisfiú édesanyja öngyilkosságot kísérelt meg, a mentők kórházba szállították. Úgy tudják, a nőt a debreceni kórház pszichiátriai osztályán kezelik, a 24.hu információi szerint egyelőre nem adott magyarázatot fia halálának körülményeire.
Kép: Bors
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!