Jól tudjuk, a karácsony a béke ünnepe, de a magyar családok jelentős részénél a politika is helyet kap a menüben. A 21 Kutatóközpont friss elemzése szerint az ünnepi asztalnál a megkérdezettek fele számít politikai vitákra vagy beszélgetésekre: míg a kormánykritikus szavazók tudatosan készülnek a párbeszédre, a kormánypárti tábor és a bizonytalanok inkább a nyugalmat választanák.
Tovább olvasomSzerző: Fazekas Adrián
Egykori főrabbi nevét veszi fel a Tisza-parti sétány Szolnokon
Ritka, de előfordul: egyhangú döntést hozott Szolnok város közgyűlése, a néhai dr. Heves Kornél főrabbi halálának 80. évfordulója alkalmából közterületet neveznek el a város egykori meghatározó hitéleti vezetőjéről. A jövőben a Tisza mentén húzódó közkedvelt korzó a Dr. Heves Kornél sétány nevet viseli majd, emléket állítva annak a személynek, aki közel fél évszázadon át formálta a helyi közösség szellemi arculatát.
Tovább olvasomTöbb tucat közéleti személyiség kér bocsánatot az állami gondozott gyerekektől
Egy héttel a Szőlő utcai néma demonstrációt követően több mint harminc neves művész, értelmiségi és szakember fordult nyílt levélben az állami gondoskodásban élő fiatalokhoz. A szerzők szerint a jelenlegi gyermekvédelmi rendszer „erőszakos és bántalmazó”, ezért nemcsak bocsánatot kérnek a mulasztásokért, hanem a felelős vezetők azonnali távozását és a struktúra teljes átalakítását követelik.
Tovább olvasomGyászol a Damjanich János Múzeum
Fájdalmas hírt közölt a szolnoki Damjanich János Múzeum: életének 83. évében elhunyt Dr. Selmeczi László régész-muzeológus, akinek köszönhetően ma alapjaiban ismerjük a jászok és kunok magyarországi történetét. Szolnok, Debrecen és Budapest múzeumi világa egyaránt gyászolja az egykori főigazgatót és tudóst.
Tovább olvasomAz abonyi kisfiúért egy egész motoros közösség nyeregbe pattant
Világszerte mindössze százan osztoznak Szabó Hunor sorsában, aki egy rendkívül ritka genetikai rendeltetéssel éli mindennapjait. Az abonyi kisfiú története ellenben nem a lemondásról, hanem egy város példaértékű összefogásáról és egy család küzdelméről szól. A cél egyértelmű, Hunornak el kell jutnia az önálló járásig, ehhez pedig nemcsak fejlesztő tornára, hanem a közösség erejére is szükség van.
Tovább olvasomÖmlenek a kormányzati milliók a fideszes egyesületeknek
Még el sem kezdődött a 2026-os év, a kormány máris kiosztotta a Városi Civil Alap (VCA) következő esztendőre szánt milliárdjait. Jász-Nagykun-Szolnok megyében is látványos összegek landoltak olyan szervezeteknél, amelyek tevékenysége gyakran szorosan összefonódik a helyi politikai kampányokkal és azon belül természetesen a Fidesszel.
Tovább olvasomMi lehet a közös Áder Jánosban, Lázár Jánosban és Varga Mihályban?
Az, hogy mindannyiukat alkalmasnak tartja a miniszterelnöki posztra Orbán Viktor, aki a Digitális Polgári Körök évzáró eseményén vendégeskedett Szegeden – a Pick Arénában rendezett rendhagyó fórumon a háborús veszélyek és a migráció mellett a belső kormányzati dinamika, sőt, egy váratlanul kritikus kérdés is terítékre került.
Tovább olvasomRendőrségi vizit a tanyavilágban, senkit ne hagyjunk magára!
A Jász-Nagykun-Szolnok megyébe tartósan beköszöntő lehűlés miatt a hatóságok fokozott éberséget kérnek a lakosságtól. Míg a rendőrség járőrei a távoli tanyákat és kistelepüléseket járják, az állampolgárok odafigyelése is életmentő lehet a következő napokban.
Tovább olvasomHalálos tömegszerencsétlenség történt Törökszentmiklósnál
Egy ember életét vesztette, többen pedig megsérültek abban a szombat esti láncreakcióban, amely az M4-es autóút törökszentmiklósi szakaszán történt. A tegnapi nap folyamán ez már a második súlyos baleset volt a térségben, szombat reggel egy kisbusz utasai szorultak a roncsok közé.
Tovább olvasomOlasz akadály az Olajbányász előtt
A magyar bajnok Szolnok az olasz Pallacanestro Trieste csapatával mérkőzik meg a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája rájátszásában a nyolcaddöntőbe jutásért. Vedran Bosnic együttese pályaelőnyből várhatja a januári, két győzelemig tartó párharcot.
Tovább olvasom